Sosem fogom elfelejteni azt az etűdöt, amit az egyik első játékfejlesztős melóban tapasztaltam, pedig már az idők homályába vész. Az egyik, már félszemmel game design felé kacsintgató teszterkolléga észrevett egy játékmechanikával kapcsolatos hiányosságot. Nosza megkérdezte a vezető designert, hogy miként is kéne annak lennie. A (nem) meglepő válasz így hangzott: „Menj el bátran a kölcsönzőrészlegbe, és vedd ki a Command & Conquert. Install... aztán nézd meg, ők hogy csinálják – pontosan ezt fogjuk lemásolni mi is.”

Kiábrándító? Igen! Megesett gyakran? Igen! Viszont mégsem olyan vérlázító, mint amikor egy teljes játékot másolnak le, vagy lopnak el – de úgy egy az egyben. Merthogy a Monarchy esetében ez történt. A dolog mikéntjét nem tudom (és őszintén szólva nem is értem), de a stuff egy az egyben a Kingdom sorozatot kopírozza (a Kingdom Eightest itt teszteltük). De nemcsak kinézetre, hanem a teljes gameplayt véve is. Maximum apróságokban tér el, illetve van egy-két újítás (s valljuk be, akadnak köztük akár jók is), de mégis olyan, mintha a játék egy újabb változatát kaptuk volna meg, csak ehhez az eredetit fejlesztőknek semmi köze.
Persze már a teszt előtt is tudtam mindezt, de azért is jelentkeztem a rá, hogy megismerjem és megértsem, hogy mi ez az egész. Az előbbi sikerült, az utóbbi nem. A Monarchy tényleg a legapróbb részletekig másolja a Kingdomot. A kicsit részletesebb megértésért érdemes visszaolvasni, de azért a lényeget összefoglalom. Ugyanúgy egy királyt (vagy királylányt – választhatunk az elején) irányítunk, aki lóháton vágtat jobbra vagy balra a birodalomban. Kapunk némi kezdőpénzt, és egy építőinast, akivel felépíthetjük a központot, onnan pedig indul a tábor bővítése. Előbb a határokat kell felállítani egy kerítéssel, majd olyan épületeket gyártani, ahol íjászokat, építőket tudunk képezni. Őket felbérelhetjük a környékbeli csavargók közül, akik sátrakban tengődnek.

Persze mindennek alapja a pénz, amit az új napok elején is kaphatunk, de meg is termelhetjük fák kivágásával, állatok levadászásával és még ezer módon, mert ahogy fejlődünk, egyre több épület lesz elérhető, és egyre több tevékenységet tudunk majd művelni. Igen, stratégiáról van szó, csipetnyi tower defense-szel nyakon öntve. Ugyanis amint leszáll az éjjel, jön az ellenség, akiktől meg kell védeni a tábort. Jó, ha addigra már vastag falak és kapuk készültek, esetleg tornyokkal, ahonnan már messziről lehet támadni a gonoszokat.
Természetesen folytathatnánk, de egy az egyben ugyanazt a gameplayt írnám le, amit a korábbi játék nyújt. Fókuszáljunk tehát inkább arra, hogy mi változott. Például a Monarchyban oda építkezhetünk, ahová szeretnénk, míg a Kingdomban azért kötött, fix pontok voltak. Az korábbi játékban goblinok voltak az ellenfelek, míg jelen esetben ugyanúgy emberek ellen küzdhetünk.

Amúgy a tutorialen kívül három szint is van, amelyek egyrészt nehézségben is eltérnek, másrészt viszont változik a cél is, tehát nemcsak egy másfajta „skint” kapunk. Az elsőn banditákat kell felderítenünk és kiirtanunk, a másodikon egy ostromgép legyártása után be kell vennünk egy kastélyt, a harmadik havas pálya pedig rengeteg titkot rejt, és ezek felderítése lesz a cél.
Leginkább viszont talán a grafikai stílus az, ami szembeötlő. Amíg a Kingdom sorozat minden egyes iterációja pixel artban nyomult, addig a Monarchy kézzel rajzolt és kissé gyerekesebb, rajzfilmesebb irányt vett fel. Ízlés dolga, hogy kinek melyik jön be inkább (nekem a Kingdom), de nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy az egyik jobb, mint a másik. Ráadásul a Monarchy karakterei szépen animáltak, élvezet nézni a képernyőn a történéseket.

A végére azért hagytam fekete levest, ez pedig az irányításhoz kapcsolódik. Van egy nagyon csúnya hiba (legalábbis a Switch verzióban), amelynek kapcsán egy idő után nem tudunk építkezni. Nem jöttem rá, mitől jön elő, de néha már az első napokon megesett, volt viszont olyan, hogy egy huzamosabb sessionnél. Megjavulni sajnos nem tud, ilyenkor csak a restart segít.
Így inkább óvatosan ajánlanám csak a játékot, pláne a Kingdom-rajongóknak, akik valószínűleg fújni fognak rá. De talán egy leárazást követően érdemes lesz ránézni, amikor már stabil alapokkal rendelkezik.