Kevés olyan szomorú, elvesztegetett lehetőséget tudnék felhozni a játékiparból, mint az okostelefonokra és tabletekre fejlesztett játékokat. Míg 2012–13 környékén ezek a platformok olyan potenciállal rendelkeztek, hogy még a Nintendo 3DS-sel és a PlayStation Vitával (!) is versenyezni tudtak a kézikonzolok piacán, a minőség felhígulása, a kritikátlan minőségű és mennyiségű mikrotranzakció alig fél évtized alatt lényegében ha anyagilag nem is (rémisztően magas arányát teszi ki a játékipar éves bevételének a mobiljátékok mikrotranzakciója), minőség és presztízs tekintetében földbe döngölték őket.
Pedig a rengeteg agyonmonetizált, kreativitástól mentes eresztés között a mai napig rendszeresen jelennek meg igazi gyöngyszemek is, az olyan próbálkozásokkal pedig, mint az előfizetéses Apple Arcade és a Google Play Pass a fő platformok üzemeltetői is megkísérelték ezeket a darabokat kiemelni a tömegből, és igazi, minőségi játékosélményt biztosítani a célközönség számára. Talán lesz még kiút a minőségbeli mélyből – erre pedig pozitív példaként szolgálnak az olyan darabok, mint a Mistwalker által fejlesztett Fantasian című JRPG. Ez eredetileg 2021-ben jelent meg, és elsősorban úgy tűnt fel a játékosok radarján, hogy a készítésében aktív részt vállalt a Final Fantasy szériáról ismert Szakagucsi Hironobu, zenei anyagát pedig a legikonikusabb FF-részekből ismert Uemacu Nobuo szerezte.
A játék maga nem volt kifejezetten újító vagy korszakalkotó – kis túlzással egy nagyon tisztességes és szép rajongói tisztelgés a JRPG klasszikusai, különösen a Final Fantasy előtt. Amely ugyan bevett mechanikákra épít, története pedig hemzseg a szándékos kliséktől, pont ezért telitalálatnak bizonyult a stílus és az említett szériák rajongóinál. Legfőbb egyedi vonása, hogy az összes jelentősebb játékbeli helyszín kézzel megépített, majd bedigitalizált diorámaként lett elkészítve, illetve hogy a körökre osztott harc során mezei célzás helyett irányokat lehet kijelölni a legtöbb képesség számára, lehetővé téve akár több célpont befogását is, ha a játékos elég jól állítja be az irányt.
A történet szerint egy haldokló világban járunk, amelyet fokozatosan pusztít az idegen dimenzióból átözönlő, minden szerves életformát felemésztő mecha invázió. Főhősünk egy Leo nevű kincsvadász, aki miután a játék kezdetén betör egy mechákat gyártó üzembe, egy baleset következtében amnéziát szenved. A gépek elől menekülve tér vissza a főhadiszállásaként is szolgáló kis faluba, ahol első feladatként rá kell jönnie, ki is ő pontosan, és miért is merészkedett a gépinvázió közepébe.
A játékmenet mindössze a kissé túl gyakran bekövetkező összecsapások, illetve a főleg a játék második felében egyenetlen nehézségi szint miatt kapott kritikákat. (Még úgy is, hogy az előbbiek a játék elején megnyíló, Dimengeon nevű eszközzel ideig-darabig elodázhatóak, mindössze annyi megkötéssel, hogy később egyszerre kell megküzdeni az így elkerült ellenfelekkel.)
A Neo Dimension változat, amely december elején került a boltok polcaira, lényegében nagykonzolokra és PC-re portolja ezt az egészet, néhány minőségbeli kiegészítéssel egyetemben. Egyrészt a játék összes párbeszéde szinkront kapott; angolul vagy japánul is hallgathatjuk a szereplőket. A felbontást, a textúrák méretét nagyobb kijelzőkhöz igazították, bármikor váltogatható a Normal és a Hard nehézségi szint, illetve amolyan extraként kicserélhetjük a csaták alapértelmezett zenéjét más Uemacu-művekére, mint például az első, a tizenhatodik vagy a tizennegyedik Final Fantasy, illetve a Final Fantasy VII Remake.
A portolás ellenére tetten érhető még az okostelefonos-tabletes eredet: a játék például alapból 1900*1200-as felbontásban indult, amit úgy értem tetten, hogy észleltem egy fura szinkronitásbeli problémát a kontrollerkezelés és a karaktermozgás között. A UI bizonyos elemei pedig nem feltétlenül skálázódtak jól, jellegükből, méretezésükből és elhelyezésükből elég egyértelmű, hogy mi volt az eredeti platform. Ennek fényében pedig (hozzászámolva a játék eredeti kritikáit) az 50 eurós árcímke egy kicsit borsosnak tűnhet – bár JRPG-hez híven tény, hogy ha valaki szeretné alaposan kimaxolni a játékot, legalább egy elég tartalmas és időigényes darabról van szó.
Nem egy világmegváltó játék a FANTASIAN Neo Dimension, és nem is célja felvenni a versenyt olyan darabokkal, mint a Final Fantasy vagy MegaTen szériák. Egyszerűen csak egy kedves, jópofa rajongói játék, amely mintha csak a PS1 Square-es felhozatalából lenne felújítva, és amelynek készítésében történetesen részt vettek azok az alkotók is, akiknek játékai eredetileg inspirálták a készítőket. Mindenképp pozitívum, hogy megvált az Apple Arcade-exkluzivitástól, és immár Switchen, PC-n, Xboxon és PlayStationön is játszható – mindössze lehet, hogy érdemesebb megvárni egy kis leárazást, illetve kipróbálni a nemrég elérhetővé vált ingyenes demót, mielőtt belevágtok.
