Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem igazából fel sem tűnt, hogy tavaly nem nyeltem a port két keréken – de ez minősítsen engem. Szóval elröppent két év, és újra nyeregbe pattanhatunk, hogy a Nagy Pocsolya túloldalán felbolydult méhkasként zümmögő motorral teljes stadionokat megtöltő közönség előtt győzzünk le ellenfeleket és ugratókat – és persze kiderüljön, mi változott a legutóbbi játék óta.
A grafikus motor cserére került, immáron az Unreal Engine 5 adja a vizuális ingereket – ez talán a leglátványosabban a verseny előtti tűzijátékban mutatkozik meg (bár nekem nem tetszik, mert eléggé bazárinak tartom – de simán elhiszem, hogy az usákoknak meg ez így perfekt). A grafika színvonala viszont maradt amolyan milestone-os: nem ronda, de valahogy nem az igazi... Esélyes, hogy nem ezzel fogják elsősorban reklámozni Epicék az UE5 képességeit. Hangok terén én nem tapasztaltam semmi különöset: adja, amit kell, de nem ettől lesz emlékezetes az SX25.
Kapunk oktatómódot is, de mintha amolyan kötelező nyűg lenne: elméletileg az egyes nehézségi fokozatok közötti különbségek kipróbálását hivatott demonstrálni, de amolyan utógondolatként beleerőltették, hogy akkor tanítson is – csak épp ezt nem teszi. Oké, tudom, hogy kell a levegőben a motort „kidobni” oldalra, de ez miért is jó nekem? Szövegesen persze aztán megkapjuk, mit miért érdemes csinálni, de ettől még összecsapott marad a játék eleje...
Maga az irányítás nem sokat változott, leginkább finomhangolás történhetett, bár azért vannak furcsaságok. Egyrészt lassan gurulásnál nem érzem azt, hogy mindjárt eldőlök, ügyeskedni kéne a kormánnyal; másrészt pont az emlegetett „motorfektetés” valahogy nem akar úgy működni, ahogy én szeretném és eddig megszoktam – persze ez simán lehet az én fakezűségem. Az viszont kifejezetten örvendetes, hogy a nyomvályúk, amelyek dinamikusan alakulnak ki a verseny során és változnak is, tényleg hatnak a motorra! Akár a teljes, akár az egyszerűbb szimulációt választjuk, a vezetési élmény mindkét esetben igencsak élvezetes.
A mesterséges intelligencia is új neurális hálót kapott, ami alapján változatosabb stílusban vezetnek, és az olaszok szerint reagálnak ránk, akár agresszívabban is támadhatnak minket. Hogy ebből mi igaz? Nehéz megmondani, ugyanis mind a supercross, mind a motocross szerintem elsősorban a pálya legyőzéséről szól, és csak utána jönnek az ellenfelek. Ennek tükrében én nem is igazán mondanék róluk se pro, se kontra semmit – vannak jó pillanatai, de volt már olyan futamom, ahol reménytelenek voltak.
A karrier is kapott némi bővítést. Természetesen adott az összes hivatalos pálya, csapat és versenyző (és az ígéret, hogy ha esetleg változna valami az év során, lekövetik a játékban) – pályafutásunkat meg egy fiktív Futures bajnoksággal indítjuk, amiből pár verseny után léphetünk fel a hivatalos 250 East vagy West ligába. A versenyek között persze a manapság megszokott közösségi média és csapattutujgatás is megvan, emellett Rhythm Attack futamokon vehetünk részt: itt egy tökegyenes pályán kell felvennünk a bukkanók, ugratók, hepék és hupák ritmusát és legyőzni a mellettünk pattogó kollégát. (Az meg aztán az abszolút ciki, ha egy hepe után két hupa következik... ;-) – Dino)
Kreatív hajlammal bíró játékosoknak igazi Kánaán a Supercross Championship 25: összesen hatféle szerkesztő várja álmaik megvalósítását. A pályaszerkesztő adott már egy jó ideje, most is itt van – ezen felül felmatricázhatjuk a motort, kidekorálhatjuk a ruházatot, sisakot festhetünk, sőt: saját matricát és (jobb szó híján) fenékplecsnit is rajzolhatunk.
Az SX25 hozta azt, amit a Milestone-tól megszoktunk: egy élvezetes motoros játékot, amely ugyan sorjás egy kicsit a szélein, de alapvetően nagyon szerethető. Persze mint minden amerikai sportnak, ennek is leginkább az USA-ban van rajongótábora, de érdemes európaiként is esélyt adni neki – főleg annak tükrében, hogy friss MXGP játék (egyelőre?) még nincs.
