Amikor 2021-ben teszteltem Ares Dragonis lovecraftiánus horrorjátékát, a The Shore-t, elég vegyes érzések dúltak bennem. A prezentáció, a hangulat egészen döbbenetesre sikerült, ugyanakkor a játékmenet már közel sem volt hibátlan, és a történeten is inkább érződött a rajongás H. P. Lovecraft munkássága és teremtményei iránt, mintsem azok mélyebb megértése és tudatos használata. Mintha a játék úgy próbált volna mély és komplex, filozofikus mű lenni, hogy közben az igazi mélység hiányzott a látvány és a csápok mögül. Egy multiplayeres kiruccanás után (Eresys) a Dragonis Games apró csapata másodjára is nekifutott a koncepciónak, ezúttal Zdzisław Beksiński rémálomittas festményei által inspirált látványvilággal megtámogatva – ebből született a Necrophosis című játék, amely idén április végén jelent meg.
A The Shore-hoz hasonlóan a Necrophosis is inkább sétaszimulátor, amelynek játékmenetét néha-néha egészítik ki egyszerű logikai, illetve minimális ügyességet igénylő feladványok (kevésbé ambiciózus, ám jóval letisztultabb és kiforrottabb formában, mint a The Shore esetében). Mint ilyennek, fókusza nem kifejezetten a klasszikus értelemben vett játékmeneten van, sokkal inkább a történeten, a hangulaton és a The Shore-hoz hasonlóan a prezentáción, mely olyan, mintha Beksiński életművébe becsúszott volna egy H. P. Lovecraft legjobb művei válogatáskötet (vagy a Call of Cthulhu szerepjáték egy modulgyűjteményének) illusztrálása.
A szürreális, elvont látványvilághoz illeszkedik a történet is: a létezés végén járunk, amikor már az Ősi Istenek és a Mérhetetlen Vének is az utolsókat rúgják, az univerzum végtelen, sivár sírkertjét pedig megfagyasztotta a Necrophosis, egy átok, amely megakasztotta az univerzum végső pusztulásának folyamatát, a ciklus újraindulását. Az általunk irányított vézna, csontvázszerű lény maga az Öntudat, minden valaha létezett élőlény tudata, melynek végig kell küzdenie magát a kihalt tájakon, és újraindítani a folyamatot. Grandiózus, nyomasztó helyszíneket járhatunk be, míg megszerezzük a küldetésünk teljesítéséhez és a továbbjutáshoz szükséges ereklyéket és kulcsokat, miközben hol a Kaszás kísér minket, hol a Sárga Király és Cthulhu üdvözölnek.
A The Shore esetében felemlegetett rajongás és fanservice a Necrophosison is érződik, ám míg abban egy ponton maga Cthulhu is megállt egy röpke bájcsevelyre hősünkkel, aki nem sokkal azelőtt még egy mezei mélységlakó elől menekült, a Necrophosis sokkal tudatosabban és egységesebben építi fel a hangulatát. A történet homályos, a nihillel és letargiával átjárt atmoszféra végig olyan, mintha egy kihalt, elhagyatott és nyomasztó temetőt járnánk be, a fejtörők és szövegek pedig gyakran próbálnak lírai magasságokba törni – ami hol sikerül, hol kicsit soknak érződik.
A Necrophosis ugyanis nem hosszú játék, alig két óra alatt végig lehet játszani az összes, vagy közel összes achievement feloldásával – mégsem hibátlan, legnagyobb vétke pedig az, hogy időről időre vontatja, lassítja a játékos haladását. Az ilyen szegmensek az eredeti koncepcióban vélhetően szintén grandiózus hatást voltak hivatottak elérni, súlyosabbá tenni bizonyos pillanatokat. Ám a gyakorlatban az, amikor ugyanazt a két gombnyomást kell végrehajtanunk négyszer egymás után, vagy egy viszonylag nagyobb terület egyik végéből a másikba kell rohangálnunk újra és újra, az elért hatás inkább érződik időhúzásnak.
Ettől eltekintve a Necrophosis látványos és hangulatos játék – ha valakinek tetszett a The Shore, az minden bizonnyal elégedett lehet ezzel is. De egyúttal rétegjáték, ráadásul játék helyett közelebb áll egy virtuális sétához egy interaktív galériában, amelynek célja, hogy a játékos lássa, átérezze és megpróbálja megérteni azt a szürreális, hátborzongató apokaliptikus látomást, amit Ares és tettestársai felépítettek.
Ha mindez kellően érdekesen hangzik, ajánlom, hogy tegyetek vele egy próbát – ha nem is egyből a 15 eurós játékkal, akkor a cikk írásakor még mindig elérhető demóval, amely a Necrophosis hat fejezetéből az elsőt teljes egészében végigjátszhatóvá teszi, és remek bepillantást nyújt abba, mire is lehet számítani a teljestől. A Necrophosis egy élmény, amire ha videojátékként nem is, de egyes jeleneteire, helyszíneire valószínűleg még sokáig emlékezni fogok.
