Poirot-reneszánsz van a játékiparban. Többféle irány létezik, de abban mindegyik közös, hogy inkább puzzle-játékok ezek, semmint point-and-click kalandjátékok. Ezek közé érkezett meg két éve a Microids Poirot-feldolgozása: az Agatha Christie - Murder on the Orient Express. Már akkor feltűnt, hogy olyan klasszikusokból nyomozós játékot csinálni, amelyeket szinte mindenki ismer – így az is köztudott, hogy ki a gyilkos –, elég érdekes ötlet. A Microids ezt úgy oldotta meg, hogy bár a gyilkos ugyanaz, de csavartak azért a történeten egyet: átrakták a sztorit a mi jelenünkbe, és beraktak egy második játszható karaktert, egy rendőrnőt. Illetve egy másik – párhuzamos – bűntényt.
Amikor megkaptam kipróbálásra a Death on the Nile (Halál a Níluson) sajtódemóját (ami gyakorlatilag a tutorialt tartalmazza), újra felmerültek bennem a kérdések – leginkább azért, mert nemrég láttam egy viszonylag új filmfeldolgozását a regénynek Gal Gadottal. Azaz pontosan tudom a végét. De úgy tűnik, bejött nekik az eredeti recept, mert ugyanezen az úton készül az új rész is: bár nem a mai időkbe helyezik át a ‘30-as éveket, csak a ‘70-es évek neondiszkó időszakába. De most is kapunk egy második játszható karaktert – szintén egy hölgy személyében –, aki viszont most magánnyomozó, ahogy Poirot is.
Bár nem viszolygok a hetvenes évektől, de a demo helyszíne egy nagyon villogóneonos diszkó, ami nekem fényévekre van Poirot stílusától és személyiségétől. Ettől függően a minitörténet izgalmas volt, és érdekesen bemutatta a játék mechanizmusát. Ahogy azt Poirot-tól elvárhatjuk: beszélgetésekkel kell információkat gyűjteni, amit aztán a „szürke sejtek” puzzle-táblán kell rendszerré összerakni. Illetve néha – ha két téma összekapcsolható – nekünk kell kiválasztani néhány lehetséges okból, hogy mégis mi a kapcsolat. Ellentétben néhány másik Poirot-játékkal, ezek – legalábbis a demóban – nem voltak nehezek.
Persze tárgyakat is kell vizsgálgatnunk, illetve néha kihallgatnunk beszélgetéseket. Ez eleinte nehéz volt, mert csak egyetlen hely van a szobában, ahonnan ki lehet hallgatni egy beszélgetést, de nem egyértelmű, hogy honnan, és vannak olyan helyek, ahova ha bemegyünk, akkor észrevesznek és kezdhetjük elölről a kihallgatós minijátékot. Míg ez túl nehéz volt eleinte, addig például a széf nyitókódja meg túl könnyű volt. Próbáltam a szobában lévő dartseredményekből, vagy a naptárbejegyzésekből kitalálni. Pedig csak tök egyszerűen egy kiírt számot kellett volna beírni okoskodás és kalkuláció nélkül.
Sajnos a másik szereplővel nem volt dolgunk a demóban, így nem tudom, hogy neki más nyomozói mechanizmusa lesz-e, mint Poirotnak. Az biztos, hogy Agatha Christie története jó – bár közismert –, így nagyon nem lehet rossz ez a játék sem. Nem ez lesz a Microids zászlóshajó-kalandjátéka, de kellemes szórakozást fog nyújtani megjelenés után.
