Az ősi The Legend of Zelda és az indie FEZ kombinációjaként tudnám legjobban jellemezni a Cassette Boy 2D-s kalandjátékot. A kevés színnel operáló, pixelgrafikus alkotás úgy fest, mintha egy régi Game Boy program kacsintana ránk a tévé képernyőjéről. Hősünk egy fiatal srác, aki egy rémálomból riadva tér magához, majd konstatálja, hogy valami nem stimmel a világával. Eltűnt a Hold, ami nagy baj, de ennél nagyobb gond, hogy hősünknek kellene visszaállítani azt. Ehhez be kell járnia a környéket, hogy a Hold darabkáival fertőzött lényeket legyőzze, majd pontot tegyen a rablás rejtélyére.
Suta módon tudunk közlekedni, könnyű megakadni a tereptárgyakban, így ezt szokni kell. Szomszédjainkat meglátogathatjuk értékes információért cserébe, egy elvétett fél mondat sokszor a továbbjutás kulcsa is lehet. Az elején limitálva lesz, merre mehetünk, így még egyszerűbb haladni, de hamar egyedül maradunk, segítség nélkül, ami picit frusztráló érzéseket válthat ki. A stuff igényli, hogy gondolkodjunk – ha nekünk erre nincs ingerünk, nem fogjuk jól érezni magunkat.
Kevés dologra leszünk képesek eleinte, mint például egy piciny szökkenés, illetve kardozás, amivel kisebb lényeket tehetünk el láb alól, tapasztalati pont reményében. Magnósrác szintet lép, erősebb lesz és kevesebb sebet okoznak rajta – néha megéri megállni egy picit hadakozni. Egy csomó tárgyat is begyűjthetünk, amelyek életet töltenek vissza, vagy bizonyos helyzetekben a továbbjutást szolgálják. Ezeket főleg a helyi kisboltból tudjuk megvásárolni, de ehhez pénzt kell harácsolni, továbbá egy külön küldetés a bolt megnyitása és fejlesztése is.
A leírtak alapján nem egy túl érdekes alkotásról beszélünk, de most jön az a bizonyos „de”. Szórakoztató mechanikát eszeltek ki a fejlesztők, egyfajta játék a perspektívával dologgal operálunk végig. Az alaptézis egyszerű: amit nem látunk, az nem létezik. A kamerát forgatva megváltozik a játékterünk, például egy háznak megjelenik a bejárata, egy szörny ki lesz takarva valami tereptárggyal, így nem lő ránk tovább. A feladványok oroszlánrésze is a kamera megfelelő használatán múlik, ami eleinte nem lesz egyszerű, de rá fogunk érezni. Később hősünk magnókazettákat kap, amelyeket lejátszva ideiglenes képességekre tesz szert, például látja az elrejtett dolgokat. A kazikat vissza is kell tekerni, hogy újra használhassuk, ami jópofa, de az egész játékra is jellemző egyfajta nem bántó humor, ami jó. Ezt főleg az NPC-k hordozzák, de a főellenségek is mókásak, csak legyen kitartásunk megtalálni őket.
Jómagam 9–10 óra alatt oldottam meg az ügyet, a titkok nagy részét is teljesítettem. Sokszor éreztem a régi játékokra jellemző kilátástalanságot, de tetszett a program, így nem adtam fel. Úgy érzem, a Cassette Boy inkább azok a játékosok fogják díjazni, akik jelen voltak a 8-bites érában is, de kellő türelemmel bárki tehet vele egy próbát.
