...és azt ismeritek, hogy két őszhajú figura ül egy kanapén és karrierjük legnagyobb dobásáról mesélnek? Nem, ez nem vicc, hanem nagyon is a valóság, ráadásul az elmúlt harminc esztendő valósága. Pont ennyi ideje már, hogy a platformjátékok egyik gyöngyszeme, a Rayman megjelent. A Ubisoft szerencsére nem feledkezett meg róla, s ha egy kicsit késve is (tavaly szeptemberben volt a pontos jubileum), de megemlékezett őkelméről.
Vagyis a fura, nagyszemű és még nagyobb orrú kis fickóról, akinek a kezei és lábai külön életet élnek (valójában animációs okokból alakult így), és aki a nevét az akkoriban szárnyait bontogató, izgalmas ray-tracing nyomán kapta. Ilyen és ehhez hasonló történeteket mesélnek, valamint a saját korai karrierjükbe is betekintést engednek a készítők, vagyis Michel Ancel és Frédéric Houde (a két deres hajú muksó), no meg persze „bűntársaik”, akikkel együtt hozták létre a játékot. Merthogy a Rayman: 30th Anniversary Edition az efféle gyűjteményes retro kiadásokhoz hűen egy több részre szabdalt dokumentumfilmet is tartalmaz, illetve egy gusztusos keretrendszerben képeket és szöveges információkat is átnyálazhat, akit érdekel a játék háttere.
S akit nem? Nos, nekik ott van a játék, vagy pontosabban játékok. Mindjárt öt változatban, ugyanis az eredeti PlayStation-verzió mellett ott virít a választékban az Atari Jaguar és az MS-DOS port is (a Sega Saturn kimaradt, de ne legyünk telhetetlenek). Azt viszont már talán kevesebben tudják, hogy a játék eredetileg Super Nintendóra készült, és a gyűjteményben ott van egy korai prototípus is, amely végül kukázva lett. Az összeállítást pedig a Game Boy Color és Game Boy Advance verziók teszik teljessé, amelyek ugyan a gép hardverét tekintve is nagyon más játékok (főleg az előbbi), de egy kerek jubileum pont erről szól, hogy egyrészt mindenki megkapja azt, amihez nosztalgikusan kapcsolódni tud, vagy csak szimplán fel akarja fedezni azt, mert nem ismerte akkoriban.
A nemes (vagy inkább hálátlan?) feladatot a Digital Eclipse vállalta magára. Hogy miért? Mert ilyenkor persze ömlenek a jogos és túlzó kritikák. A legtöbb panasz a soundtrack miatt érkezett, és gyorsan hozzá is kell tennünk, sajnos jogosan. A Ubisoft ugyanis nem a megszokott és közkedvelt, Rémi Gazel-féle eredetit használta, hanem a Rayman Origins és Rayman Legends lomponistájának, Christophe Héralnak a feldolgozását. Az ok alighanem jogi eredetű, de ez semmiképp sem jelent gyógyírt – egy ilyen gyűjtemény félkarú óriás a megszokott dallamok nélkül (arról nem is beszélve, hogy a különböző zene miatt gyakran az időzítések is gellert kapnak, és mondjuk néma csend fogadja a játékost).
Egy másik észrevétel, hogy a francia kiadó igazán lehetett volna gálánsabb is egy ilyen kerek évforduló kapcsán és legalább a második és harmadik részt is bepakolhatta volna a csomagba (pláne, hogy a dokumentumfilm az előbbi készítését el is kezdi tárgyalni). Sajnos sejthető, hogy ezekkel további tervei lehetnek a ubisoknak, tudjuk jól, hogy nem restek lehajolni az apróért. Az már csak apróbb fájdalomdíj, hogy cserébe jó pár extra pálya is helyet kapott, ugyanis a MS-DOS változathoz elérhető három DLC is, 24 pálya a leghardcore-abb rajongóknak, 40 rajongók által készített szint és további 60 a Ubisofttól.
Legvégül pedig maga a minőség is górcső alá került. Mondjuk az olyan véleményekkel nem tudok mit kezdeni, hogy „rá se ránts, minden retro cucc csak az eredeti hardveren és képcsöves TV-n értékelhető”, vagy hogy „fogj egy emulátort és töltsd le”. Ahogy azzal sem, amik az fps-számot és egyéb jellemzőket firtatják. Egy olyan korszakról beszélünk, amikor a játékosok képesek voltak igen sok kompromisszumot kötni egy-egy cím futattása érdekében, s nem voltak restek monokrómban, vagy 10 fps körül nyomulni, ha másra nem volt lehetőség. Nem azt mondom, hogy ennyire megengedőnek kell lenni, de a patikamérlegen kimért határok betartatása sem fair.
Szóval tény, hogy nem 100%-osak a portok, itt-ott recsegnek, de sokkal nagyobb baj, amikor hibák is becsúsznak. Márpedig nem az igazi a játékállásmentés. A Jaguar és MS-DOS mentések szimplán nem működnek, illetve ahol meg megy, ott könnyedén törölhetőek egy véletlen folytán. Hiába van minden változatba gyárilag trainer (örökélet, végtelen energia, idő visszatekerés minden pálya megnyitása stb. – mondjuk ezeket használva érthető módon achievementeket nem kapunk) beépítve, ha valaki az eredeti formában szeretné élvezn ia játékokat, akkor könnyedén bajba kerülhet.
Mégis azt gondolom, hogy a Rayman: 30th Anniversary Edition hiánypótló gyűjtemény. Ha netán valakit valamelyik fenti defektus idegesít, várjon nyugodtan egy kis időt, addig talán az ár mérséklődik, ahogy a hibák száma is. Aki viszont így is belevág, az készüljön fel a korra jellemző nehézségre és oldskool gameplayre, amit egészen meg lehet bolondítani egy tucat vizuális pimppel (akad CRT filter, különféle képernyő arányok, de még a képcső görbületét is emulálhatjuk).
