Szóval 25 óra után és a Steam-et olvasgatva a tapasztalataim. Valóban megdöbbentően nehéz tud lenni az elején ,mert teljesen más taktikát igényel, mint az Xcom. Az első pár küldetés után kezdett el nekem is kerekedni a szemem. Pillanatok alatt szétkapták az lovagjaimat. Több küldetést úgy úsztam meg, hogy a küldetés cél el lett végezve, 2-3 emberem a földön haldokolt és az utolsóval meg menekültem elfele, hogy meglegyen a 3 kör utáni kivonási teleportálás. És akadt olyan misszió is, amit már majdnem feladtam, hogy képtelenség. És ebben igazuk van a Stream-en síróknak, mert egyetlen kör alatt teljesen el**aródhat minden. Megjelenik 2-3 osztag, ráadásul a célpontnál felbukkan két Hipertér kapu is, hogy a következő körben még két csapatot zúdítson a nyakatokba. Szóval amíg gyengébbek a lovagok és nincsen kifejlesztve a csapatteleportáció, addig kínszenvedős és baromi frusztráló lehet. Onnantól viszont jó világ van!!! Legalábbis én fellélegeztem nagyjából a 200. nap után.
Biztos meg fog érni egy újrajátszást pár év múlva, mert balfék voltam és valószínű emiatt nem fogok soha III-as szintű felszerelésekhez jutni. Vagy max nagyon a végén. De igazából I-es szintűekkel is remekül lehet aprítani. A +60% űrhajó sebesség mielőbb legyen meg szerintem, hogy minél több küldetéshez el tudjatok jutni időben és a Gellar-mező megerősítést is érdemes megépíteni, hogy ne érjen semmi meglepetés az Immatériumban utazás során. 
Mert ha lúd legyen kövér.
Nagyon nem tesz jót nekik most ez, de sajna maguknak köszönhetik. Asztalra kifagyások, teljesítménygondok (Demovou miatt valószínű), nem balanszolt játék miatt, Twitch dropok(bár ezek szerintem csak skinek, nem tényleges bónuszsebzést adó fegyverek) el lesz kapálva és ebből lehet nem tudnak majd felszínre evickélni. Pedig amúgy szerintem tényleg egy igényes munka és fenomenális a hangulata. De nem biztos, hogy visszatérhet 80% fölé.....
És mivel kínkeservesen jutsz hozzá új emberhez, jól meg is sirattam. Szóval ha az volt a cél, hogy valóban éljük át milyen elkeseredett és brutális a Káosz elleni háború a 41. évezredben, akkor ez már a normál móddal sikerült. És hogy mekkora tragédia egy GK elvesztése, az is teljesen átjön, mert én még mindig lelki beteg vagyok. Ő volt az első veszteségem és még csak nem is csatában vesztettem el, csak szöveges felületen hoztam egy döntést. 
Remélem Mechanicus-hoz hasonlóan fantasztikusan hangulatos kikapcsolódás lesz! Megjelenés május 5-én.
