Kipróbáltam felületesen első játékukat, a The Shine of a Start. A játék elején a tutorial eléggé nagy WTF (mintha Painttel lenne rajzolva, fekete háttéren fehér rajzokkal), viszont utána lehull a csillag az erdőbe és elkezdődik a játék, ami egyből beránt (első feladat pl. megmenteni egy szenvedő kis lényt (mókust?) azzal, hogy a beszorult lábát kiszedjük a csillaggal egy farönk alól).
Erősen érzelmi alapú játéknak ítélem ezt meg így első blikkre, ha hasonló lesz a levegőben játszódó AER, akkor kellemes indie cím elé nézünk (főként azt tudva, hogy az AER prototípusával is nyertek már versenyt).
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
A Daedalic gondozásában jön az AER [hozzászólások]
Kapcsolódó tartalom: A Daedalic gondozásában jön az AER
Újabb kalandjáték, amelyben ezúttal a repülés játssza a főszerepet.
Miért olyan meglepő ez? Más címeknél is előfordul, hogy évekkel kiadás előtt már tudunk róla.
Ahogy a hivatalos oldalukon olvastam, 2013-as concept challenge bajnokságot nyerték meg az AER-rel, azóta stagnál a helyzet. Egy korábbi rövid játékuk már van The Shine of a Star néven (ingyen letölthető), az pedig a 2011-es ugyanezen bajnokságon aratott. 

Arra gondoltam, hogy a tenyérbecsapás megvolt, de lehet lóvét még kell keríteni ennek ellenére, mert a fejlesztés teljes időtartamára még nincs meg esetleg. Szokott ilyen lenni kisebb kiadóknál. Persze csak tipp, nem biztos, hogy itt is ez a helyzet.
A germánok rá is csaptak.
A publikus bejelentés amúgy bevett szokás, csak az esetek többségében a kiadók felé már konkrét demóval és prototípussal mennek a fejlesztők. Valószínűleg itt is így történt, igencsak korai állapottal.
Egy év múlva meglátjuk, mindenesetre addig is csorgatni kell az infókat, különben könnyen elfelejtődhet.
A publikus bejelentés amúgy bevett szokás, csak az esetek többségében a kiadók felé már konkrét demóval és prototípussal mennek a fejlesztők. Valószínűleg itt is így történt, igencsak korai állapottal.
Egy év múlva meglátjuk, mindenesetre addig is csorgatni kell az infókat, különben könnyen elfelejtődhet.
Könnyen lehet, hogy befektetőt keresnek, olyankor meg jó a hírverés. Legalábbis a kicsiknél.
Úgy érzem kicsit elsiették a projekt bejelentését ezzel, főleg, hogy csak 2016-ra lesz csak valami a játékból.
Aranyos és nyugtató színeket alkalmazó világ, a játék is valószínűleg egy nyugalmi kaland lesz (mint pl. a thatgamecompany játékai). Kevés infó van még róla, remélem a spiritualizmus vonal is valamelyest észlelhető lesz benne.
Ha a Daedalic felkarolta, akkor biztosan jó játék lesz. Ők nem nagyon adják vacak játékhoz a nevüket. Ami azt illeti, csak jó kalandjátékokat ismerek tőlük.
Ha jó a történet, akkor nem zavar, hogy a grafika elég egyszerű.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 08:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [19]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]