Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Ez volt 2016

1761 levél
Válasz 17.02.04. 12:43 #69
Aribeth
Nemrég fejeztem be, kösz az ajánlót. Nekem túl sok újat nem mondott, inkább csak összegezte mindazokat a folyamatokat és jelenségeket, amelyekkel sokszor találkoztam a neten, de mindenképp érdekes és hasznos olvasmány volt.
Shepard: She messed with my hamster, guys. Now it's personal.
4736 levél
Válasz 17.01.06. 17:49 #68
Christoph
Jó helyen ajánlom amúgy . Mindenesetre ez egy szociálpszichológiai szakmunka.
Itt nyilván a túlzásba vitt, kontrollálatlan esetek a veszélyesek, amikor gyakorlatilag bezáródik valaki a mesterséges világába és leépül a szociális élete. Főleg a nőkkel nem tudnak aztán mit kezdeni.
Zimbardo amúgy a stanfordi börtönkísérlet megalkotója, nagy szaktekintély.
16670 levél
Válasz 17.01.06. 16:55 #67
david139
az Online pornó, játékok hogy deformálják el a férfiakat

Juj akkor én már nagyon deformált lehetek
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
4321 levél
Válasz 17.01.06. 15:58 #66
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Tavaly hallottam a könyvről, nem olvastam még, de a szerzőt már ismertem a TED-es előadásaiból.
4736 levél
Válasz 17.01.06. 08:50 #65
Christoph
Ajánlom Zimbardo - Nincs kapcsolat (Hová lettek a férfiak?) könyvét. A férfi-női szerep változásairól és főleg arról szól, hogy az Online pornó, játékok hogy deformálják el a férfiakat. Igazi tabudöntögető, könyv, alig tudtam letenni.
20780 levél
Válasz 17.01.02. 22:26 #64
Pyrogate
Nekem idén volt az esküvőm, igaz előtte 6 évig együtt voltunk és tulajdonképpen teljesen egyértelmű volt számomra , hogy ez lesz a "vége". Semmi kétség nincs bennem, életem egyik legjobb döntése volt a lánykérés. Sajnos rengeteg olyan esküvőn voltam az elmúlt években, ahol az egyik fél bizonytalan volt előtte, vagy csak kényszerből esküdtek meg. Ezt így nem lehet.
Abszolút megértem amiket írtok egyébként. Nálunk a gyerek téma egyelőre nincs napirenden, mindenképpen szeretnénk, de majd csak akkor, ha eljön az ideje. Az esküvővel is így voltunk mindketten. Anyagilag most sem lenne lehetetlen, és én szeretem a gyerekeket, feleségem is, de egyelőre a saját gondjainkkal vagyunk elfoglalva, dolgozunk estéig, és utazgatunk, élvezzük az életünket, vagyis inkább "kiélvezzük".
Szenvedély nélkül a foci halott.
4321 levél
Válasz 17.01.02. 16:30 #63
Juraviel.Ihuan.Bedvin
+1

Ráadásul nekem tavaly derült ki, hogy van a családban egy dominánsan öröklődő, igen ritka genetikai betegségem, az ún. neurofibrómatózis egyes típusa (röviden, az idegszálak mentén bárhol daganat nőhet bennem, egy már volt 2014-ben). Bár még a genetikai vizsgálat eredménye, ami megerősíti az eddigi klinikai kritériumokat várat magára, ami alapján egyértelműen kijelenthető ez a betegség, de jelen állás szerint a külső és korábbi orvosi leleteim mindent alátámasztanak. Elmondták, hogy családtervezésnél igen vegyem figyelembe, hogy nagyon nagy valószínűséggel továbbörökítem.

Az, hogy milyen erősséggel rendelkezne a gyerekem esetében, azt nem lehet előre tudni. Szóval bár ez nem lehet egyértelmű kifogás, de pl. nekem ezt is figyelembe kell venni, főleg, ha nem szeretném a gyerekemet szenvedni látni.

Magamnak meg bízni, hogy nem nő bennem egy újabb neurofibróma.
13230 levél
Válasz 17.01.02. 16:19 #62
McCl@ne
Felelős ember vagy, aki végiggondolta, nem ufó.
(a végiggondolás végeredménye természetesen lehet az is, hogy kell a gyerek, mielőtt még valaki... )
Ha mindenki "csak" ennyit megtenne, és ezt a "képességét" továbbadná, ha gyerek mellett dönt, 30 év múlva rá sem lehetne ismerni a világra, pozitív értelemben.
Respect is not given. It's taken.
727 levél
Válasz 17.01.02. 16:13 #61
Ricsi1976
40 múltam, van feleségem, de egyikünknek sem hiányzik a gyerek. Nem most születik kevés gyerek, hanem anno a Ratkó korszakban született nyakló nélkül sok gyerek. A nyugdíjrendszer összeomlását vizionálók ne a felelős emberi döntést hozókon verjék le társadalmi fusztrációit. Akinek kell gyerek legyen, akinek nem, annak nem. Mindkét nézőponthoz írható pro és kontra. Sokáig azt hittem én vagyok ufó, de az előzményeket elolvadva, megnyugodtam. Köszönöm Nektek!
4321 levél
Válasz 17.01.02. 15:47 #60
Juraviel.Ihuan.Bedvin
A magam részéről egy szóval sem mondtam, hogy a család meghaladott "társadalmi intézmény" lenne és el kellene indulni egy laza képződmény felé (tehát nem mondtam, hogy nincs létjogosultsága), ahogy azt sem kérdőjeleztem meg, hogy az emberben, mint társas lényben megvan-e az igény továbbra is egy intim, hosszútávú kapcsolatra, mert ez nyilván megvan.

Csupán azt kérdőjeleztem meg, hogyha pl. a párkapcsolat működik is, de valójában egyiküknek sem lenne szüksége, igénye, csak pusztán valamiféle külső nyomására hatására cselekednek úgy, hogy gyereket vállalnak, akkor kérdőjelezzék meg a motivációkat.

Akkor meg pláne ne, amit a saját környezetemben is láttam már, hogy úgy vállaltak be kapcsolatmentő megoldásként még egy gyereket, hogy előtte pár héttel majdnem szétmentek, szétköltöztek.

Vagy úgy, hogy a lány az anyja nyomásra -milyen jó lenne a lányomnak egy gyerek, nekem meg már egy unoka, hangoztatta az anyja- valószínűleg nem szedte tovább a fogamzásgátlót, és meg is született a gyerkőc, úgy, hogy sráccal nem is voltak együtt sok ideje, pláne nem laktak együtt, csak nagy ritkán találkoztak hétvégente. Nem mondom, hogy pl. ez utóbbi, a kapcsolatuk nem fog működni hosszútávon, de részben ezek nem épp pozitív példák arra, hogy tudatosan vállalunk gyereket. Felelősségteljesen.

Egyébként abban igazad van, hogy sokan vannak, akik valójában vágynának rá, csak vagy karrier és vágyak, vagy önbizalomhiány okán nem vágnak bele a családalapításba. Ez is létező, sokakat érintő jelenség.

Lentebb pedig igazából egyikünk sem arról regélt, hogy olyannyira magányos farkasok szeretnénk lenni, szerintem inkább az élethelyzetünkről, az ahhoz való hozzáállásokról ejtettünk pár szót. Illetve, magam részéről, nem támadó jelleggel, de Barthezz önmaga által is elismert zavaros késztetései kapcsán írtam le pár gondolatsort, mert azért te talán azt te is elismerheted, hogy úgy nem érdemes beleugrani egy gyerekvállalásba.

Azonban továbbra is tartom, hogy mielőtt beleugrik bárki is, azért nem árt egy önvizsgálat, hogy mit is akar valójában, és ne pár év múlva böffenjen fel benne, hogy ezt így azért mégsem kéri. Ezt sem ítélem el, mert milliószor megtörténik, de elég sokszor a gyerek szív a legtöbbet e téren.
864 levél
Válasz 17.01.02. 15:40 #59
fZolee
Ha igeny meg is van sok emberben, de ha az eletkorulmenyek nem megfeleloek akkor egyenesen felelotlenseg gyereket vallalni es ezzel +1 eletet szenvedesre itelni. A mai vilagban a gyereket vallalok nagy reszere egy tengerimalacon nem biznek ra, ezzel persze eszemben sincs megserteni a normalis embereket es az itteni dome-os apukakat, nem rajuk ertem.

Azert van gyereket vallalo es maganyosfarkas emberek kozott egy atmenet. Hazas emberek, parkapcsoaltaban elok, stb. Az ember a baratokat, partnert maga valasztja, de a csaladjat nem, ergo valamilyen szinten raeroltetnek egy szemelyt akivel amugy lehet szoba sem allna.

Mas:
az oreget otthonatol szerintem nem kell annyira felni, ha a mi generacionk olyan idos lesz, mekkora lan partykat es filmezeseket lehet ott tartani.....masodik gyerekkor.
Meg ha van is vkinek gyereke es jo esetben ugyanabban az orszagban, varosban lakik akkor sem fog minden este betakargatni es apolgatni, szoval arra en nem szamitanek.

Peace:
a (tíz) inkabb lehet 100...
i5-4570, 16gb RAM, Geforce GTX 660 DirectCU II OC
22745 levél
Válasz 17.01.02. 15:32 #58
Peace
Olyan jó volt végigolvasni ezt a pár kommentet. Szerintem lesz sokkal nagyobb problémánk is 40-50 év múlva, mint a család és a gyermekvállalás. Elkezdődik majd (vagyis egyes régiókban már nagyon régóta tart) a harc az életben maradásért, az eszetlen túlnépesedés ellen úgy fest semmit nem vagyunk képesek tenni globális szinten. Nagyon rövid időn belül nem az lesz a kérdés, hogy vállaljunk-e be gyermeket, hanem hogy a gyerek egyen vagy a szülő. Lehet én vagyok nagyon borúlátó, de az elmúlt kb. 20 év alatt olyan szinten megindultunk a leejtőn, hogy onnan már nagyon nincs visszaút.
De visszatérve a gyermekvállalásra és család témára, szerintem erre igazán felkészülni nem lehet. Én is úgy vagyok vele, hogy természetesen szeretnék, de még 4 évig legalább a kis kutyaól lakásomban fogunk lakni, utána tervezek költözni. Ez persze kifogás, mert most is elférne egy csöppség, de akkor jön az, hogy annyi mindent szeretnénk még, amiről gyermek mellett szinte biztosan le kell majd mondani. Páromtól is megkapom, hogy én sem leszek már fiatalabb, de ő még hajlandó 4-5 évet várni, szerencsére ő szemtelenül fiatal. De persze meglátjuk mit hoz majd a jövő. Jelenleg nagy a szerelem és boldogság van, de nem lehet tudni mi lesz 4 év múlva. De ilyet sosem éreztem, hogy kényszerből szeretnék gyerkőcöt, meg társadalmi nyomásra. Azt elég nagy badarságnak tartom, ha valaki ilyen indíttatásból ugrana bele ebbe a témába. A másik meg, hogy én is rettenetesen rettegek, hogy sikerül-e jó szülőnek lenni. Mi van, ha megromlik a kapcsolat és idővel szétmegyünk. A gyermek(ek) sínyli(k) meg. Az meg a legrohadtabb egy dolog, mert szegény nem tehet semmiről. Nem találkoztam még olyan családdal, ahol minden felhőtlen lenne, de olyannal szerencsére már igen, ahol a gyermekek és a harmónia van a középpontban. Még a jóval kevesebb fizetést is bevállalták csak azért, hogy több idő és energia maradjon a családra. Nem egyszerű téma, az egyszer biztos. Az viszont biztos, hogy sajnos sok-sok (tíz)millióan vannak, akiknek BIZTOSAN nem lett volna szabad gyermeket vállalniuk.
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
4736 levél
Válasz 17.01.02. 15:03 #57
Christoph
Tényleg teljesen másban nőttünk mi fel mint a szüleink ez nyilvánvaló, az élethelyzetek is teljesen más kihívások elé állítanak minket. Az a kérdés az, hogy az alapvető igényeink is ennyit változtak-e közben? Szerintem nem.

Én sokszor azt tapasztalom a környezetemben, hogy a családra, gyerekekre az igény ugyanúgy megvan, csak sokan nem mernek döntést hozni. A klasszikus eset, amikor keresztlánnyal, kutyával ilyen-olyan gyerekpótló cukisággal posztolgatnak a velem egykorú lányok. Ez szerintem pontosan azt bizonyítja, hogy az alapvető igény meglenne, csak van egy belső gát megtorpanás. Mert karriert kéne építeni, mert nem vagyok kész, mert még élni akarok stb. Ez az új világ elvárása, de azt mindenkinek saját magában kell eldöntenie, hogy hova akarja terelni az életét. Régen sem volt meg mindenkiben az igény a társra, családra, de megnézve a generációnkat itt jócskán lehet, hogy sokakban meglenne az igény csak nem mer lépni. Erre írtam ezt a túlgondolás, pszichologizálás dolgot. Illetve azt, hogy a nyomás nem csak a család, hanem a karrier, haverok-buli felé is megvan.

Hallottam róla, hogy vannak elméletek, mely szerint a klasszikus családok már idejétmúlt képződmények és a laza barátságok, közösségek felé mennek a dolgok. Én ebben nem hiszek. Illetve abban nem hiszek, hogy ez általánosan működőképes lehet. Én szerencsésnek érzem magam, mert van 2-3 olyan barátom, akikkel nagyon szoros kapcsolatot ápolok, bármikor számíthatunk egymásra, nem ivócimborák vagyunk. De elképzelhetetlen számomra, hogy pótolják a családom hosszú távon. Egyszerűen más igényeimet elégítik ki. És ez náluk is ugyanígy van.

Vannak a családomban ismerettségi körében 40-es, 50-es egyedülállók, egykori életművészek és még véletlen sem azt látom, hogy habzsolnák az életet, jobb lenne nekik, mint a családosoknak, gyerekeseknek. Az pl. elég sokkoló volt, amikor egyszer nálunk karácsonyozott egy ilyen 50-es nő. Kb. olyan volt mintha befogadtunk volna egy számkivetettet. Nem azt láttam, hogy ő a társadalmi nyomással szembemenve milyen fasza kis laza életet él, hanem azt, hogy egyedül van a világban, virágról-virágra száll és nem találja a helyét. Ez igen kevés embernek feküdhet évtizedeken keresztül.

Nem azt mondom, hogy mindenkinek be kell a klasszikus társadalmi normákba illeszkedni, csak abban kételkedem, hogy a korosztályomban hirtelen ennyi ember magányos farkas akarna lenni, mert felszabadult valami évezredes eddig kötelezőnek hitt szokásrend alól. Nem hiszem, hogy a szoros bizalmi kapcsolat két ember közt, az utódnemzés, gyereknevelés meghaladott dolgok lennének. Abszurd arra gondolni, hogy eltelt 50 év és az emberek egyik pillanatról a másikra az alapvető biológiai korlátaikat levetkőzték volna és ne lenne igényük intim, a barátságon túlmutató kapcsolatokra. Én legalábbis nem ezt látom.

A sok válás, hülyegyerek meg számomra arra bizonyíték, hogy mennyire nehezen tanul az ember, hogy ugyanazokat az elcseszett köröket futjuk le, mint az előző generációk. Megjegyzem, hogy hiába van 2017 még mindig léteznek lefejezések, háborúk robbantások. Akkor az emberiség mint olyan reménytelen és pusztítsuk el magunkat? Ez megint csak a tudatosság hiánya. Mert azt hiszem vitán felül kell, hogy álljon, hogy a gyerekekre azért mégis csak szükség van, ha fenn akarunk maradni, és erre úgy néz ki még mindig egy férfi és egy nő képes, illetve valami keretben fel kell nőniük, ami még mindig úgy néz ki, hogy a család lesz egy ideig.
4321 levél
Válasz 17.01.02. 10:05 #56
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Van igazság abban, amit írsz, felelősségvállalás hiánya, egyed döntések elodázása. Ez is jelen van és lehet egyeseknél. Valamikor tényleg csak üres kifogás, nem több, önáltatás, önigazolás keresése, mert a szüleink, és az ő szüleink sem voltak készen arra, hogy pontosan mi vár rájuk, viszont van egy óriási különbség. te is írod, hogy a dolgok a természetes medrükben jöttek, erről ír McCl@ne is, a világunk azonban átalakult, és amíg olyan zavaros félelemek/elgondolások jelennek meg, mint amiket Barthezz ír...végső mentsvárként örökbe fogadni egy kicsit idősebb gyereket, amolyan van gyerekvállalás, meg nem is, az már szerintem problémás, és szerintem ilyen esetben érdemes elgondolkodni.

Engem sem érdekelnek a válási statisztikák, nem eszerint tervezek előre semmit, azonban, és nem bántásképp, végső soron te is azzal fő érvvel élsz, hogy a családalapítás és a gyerekvállalás az emberi élet elkerülhetetlen része, még akkor is, ha elismered, vannak, akinek ez abszolút nem fekszik és nincs is igényük rá. Megkerülhetetlen, meg nem úszhatóként tekintesz rá, sőt nálad is megjelenik az öregkori magánytól, egyedülléttől, betegségek esetén ki törődik velemtől való félelem. Ezek épp olyan önigazolások egy öntés, életút elkerülhetetlenségére, mint amiket nekünk "rósz" fel, hogy "tromfoljuk" és támogatjuk egymást az önigazolásunkban (amiben szintén van igazság, ugyanakkor az is, hogy igazából elmondtuk, akárcsak te a saját szempontodat).

Igazából nincs különösebb bajom azzal sem, ha valaki úgy dönt, mert úgy érzi, hogy van egy olyan emberi életszakasz, mint a család vállalása, gyerekek, és a a többi, mert eleve volt a régi társadalmakban is életfelosztás, és mértének, mérvadónak tekintették. Mert néha, ahogy kezdtem a gondolatsort, valóban tévút, kifogás keresés.

Valahol, és szintén nem bántásképp, hisz írtad, nem keménykedni akarsz, de mégis az érződik a soraidból, hogy valamilyen módon az a véleményed, hogy egy érett, felnőtt embernek meg kell lépnie ezt, különben csak "éretlen", elköteleződni nem akaró egyének leszünk, szemben azzal, aki ezt a döntést meghozza. És ez, szerintem éppen ugyanúgy képlékeny definíció, nincs definiálva, mikor valaki az ellenkezőjét teszi.

Számomra, de lehet, hogy ez csak én "téves" életfelfogásom, nincs olyan, amit minden egyes ember életben ugyanúgy meg kell hozni, kötelezően, mert egyébként súlytalan maradsz. Döntések, élethelyzetek vannak, megtapasztalások, és az lesz a mércém, ha elkerül valami, szembe tudok-e nézni vele. Igaz, hogy én alakítom az életem, és el is tudok kerülni egyes tapasztalásokat, ez is benn van a pakliban, de a súlytalanság ott lesz mérvadó, ha már belekezdtem valamibe, amikor ténylegesen meg kell hozni egy olyan döntést, de elmenekülnék előle.

Addig azonban, a miénk és a tiéd is, játék a szavakkal, és önigazolás keresése a döntésünkre, hogy helyesen döntöttünk.
22745 levél
Válasz 17.01.02. 09:27 #55
Peace
És ez is bekövetkezhet sajnos. Ha végül olyan emberek vesznek majd körül, akik mellett igazán egyedül és elveszve érzed magadat.
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
22745 levél
Válasz 17.01.02. 09:26 #54
Peace
És sajnos pont azok szaporodnak ész nélkül, akiknek nagyon nem kellene! "Hülyék paradicsoma" effektus.
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
9379 levél
Válasz 17.01.02. 00:04 #53
Kanduhrka
"Az, hogy a fb-on mit mennyire vesz komolyan az ember megint csak nagyrészt tudatosság kérdése (indirekt módon hatnak ezek, de jól lehet ezt irányítani). Amikor teszik ki az idilli képeket én most már csak azt látom az egészben, hogy hogy próbál manipulálni engem a kedves ismerős, még véletlen sem veszem komolyan vagy magamra a dolgot."

Erről az jut eszembe, még ha csak érintőlegesen is van köze hozzá, pont egy éve az exemmel (akit nevezzünk egyszerűen szajhának), még trendi dolog volt, hogy rakj ki minden nap egy-egy gyerekkori képet, és nevezz meg valakit, hogy ő is rakja ki. Kérdezte, hogy láttam-e, nyílván igen, de utána megkérdezte, hogy mit gondolok a képekről. Persze elmondtam, de hozzátettem, hogy szerintem tök értelmetlen fb-ra feltöltögetni ilyeneket, és vérig volt sértve, hogy milyen éretlen vagyok.

Egyébként a felelősségvállalás a kulcs szó, jól írtad.
horrorgeeks.blogspot.com
9379 levél
Válasz 17.01.01. 23:45 #52
Kanduhrka
Mi a pont, ahonnan azt érezzük, hogy készen állunk? Nyílván nem olyan, mint a filmekben, hogy egy csendes estén a konyhában szerelmesen a párunk szemébe nézünk, és azt mondjuk: - most már érzem, készen állok!
Szerintem nem lehet mindig tökéletes döntést hozni, van, amikor az idő dönti el, hogy egy adott döntés milyen hatással van az életünkre. Persze nem azt mondom, hogy uccu neki, legyen gyerek és tökmindegy, majd lesz valahogy
A legrosszabb, ha döntésképtelen vagy bizonytalan vagy. Itt is vannak fokozatok, de ne ez határozzon meg. Közeli ismerősömnél kb 1 éve jött a baba, ő se volt rá igazán felkészülve, de egyelőre jól csinálja/csinálják. Viszont ő sem jár már el csak úgy az éjszakába, de ez valahol érthető.
Vagy vegyük a hétvégi gémelést, szerintem azzal nincs semmi baj. Ahogy ismerlek, te úgyis eljárkálsz mindig mindenhova, ha épp a játék az, ami kikapcsol, akkor tedd azt. Én nem hiszek abban, hogy van mintaférfi, vagy mintaapa, hogy ennek ezt és ezt kell csinálnia. Van, akit az olvasás köt le, van akit a hegymászás és hasonlók. Ha van/lesz család, akkor pedig fontossági sorrendet kell felállítani - ha sír a gyerek, akkor nyomj egy pauzét.

Én se szeretnék 60 évesen kocsmában ülni mindennap, de oda nem feltétlenük azért jutnál, mert mondjuk nincs családod vagy gyereked. A magány, vagy depresszió, legyen nagy családod, vagy sok pénzed, akkor is rád telepedhet.
horrorgeeks.blogspot.com
4736 levél
Válasz 17.01.01. 23:22 #51
Christoph
Ha már mindenki úgy egyetért én meg másképp gondolok a családalapításra . Szerintem az egész ügy túl van gondolva. Számtalanszor hallom ezt a nem vagyok kész dolgot. Néha anyagi, néha a felnőtté válás hiánya a "mentség" (definiálva ez nincsen mert nem is lehet, csak úgy rá van mondva) miközben meg egyszerűen a felelősségvállalás hiányzik az egész mögül. Természetes, hogy nagy a felelősség, nem egyszerű a döntés, de ezeken át kell lendülni. Nem lehet megúszni az embernek a súlyos döntéseket. Illetve lehet súlytalan életet élni, csak nem biztos hogy megéri. Nem keménykedni akarok csak én is megtapasztalom ezeket amiken átmentek és én arra jutottam, hogy az elszigetelődés, magyarázkodás, túlgondolás várakozás egy tévút. Számomra legalábbis az lenne.
Mindig is voltak emberek akiknek nem volt szükségük párkapcsolatra, családra, párra ebben önmagában nincs semmi új (erre volt pl. a szerzetesi, apácai papi hivatás régen). Az újdonság az (ami szerintem baromi félelmetes), hogy a családjuktól, értékektől kiszabadult fiatalok egyszerűen végig ki akarják élvezni az életüket, amíg lehet. Más kérdés, hogy ez mennyivel boldogabb mint egy ilyen-olyan házasság.
Az okok persze mindig megvannak, a válásokkal, a boldogtalan, hülye gyerekekből dunát lehet rekeszteni. De akkor ennyi erővel mondhatjuk azt is, hogy az átlagmagyar szétzabálja, cigizi, issza az életét és mivel én is magyar vagyok nálam is biztos ez lesz és akkor minek kellett megszületnem. A pesszimizmusra nagyon könnyű érveket találni. Ezek a statisztikák lószart sem jelentenek, ezeket a dolgokat minden ember saját maga dönti el. Engem teljesen hidegen hagynak. Mondom ezt úgy hogy a szüleim elváltak és különösebben idilli gyerekkorom sem volt. És? A többi már az én döntésem, ott a lehetőség tanulni a hibákból.

Elég jól elvolt a világ azelőtt is, hogy mindenkiből hatalmas pszichológus lett. Egyszerűen jöttek a feladatok a munka a család. Ebben természetesen sokszor benne volt rossz döntés, nem akarom idealizálni a dolgokat. Az itt a kérdés, hogy a baráti kör-meló éjszakáig, tök felesleges anyagi dolgok hajszolása meddig elégíti ki az embert. Ez alkat kérdése lehet, hogy valakit igen, engem például biztos nem. Ezt azért nem árt komolyan végiggondolnia az embernek.
Az, hogy a fb-on mit mennyire vesz komolyan az ember megint csak nagyrészt tudatosság kérdése (indirekt módon hatnak ezek, de jól lehet ezt irányítani). Amikor teszik ki az idilli képeket én most már csak azt látom az egészben, hogy hogy próbál manipulálni engem a kedves ismerős, még véletlen sem veszem komolyan vagy magamra a dolgot. Ha külső szemlélőként nézek a képekre, inkább szánalmat érzek, ahogy próbálnak hatást gyakorolni a környezetükre, a helyett hogy a valós kapcsolataikba fektetnék ezt az energiát.

Nem akarok senkit meggyőzni, természetesen ezek önálló döntések. De a külső nyomás nem csak a gyerekvállalás felé viheti az embert, hanem pont az ellenkezőjére is. A 30 körüli elköteleződni nem akaró, nem tudó korosztálynak nem nehéz kapaszkodókat találni arra, hogy miért nem érdemes családot alapítani. Pl. Ti is ebben erősítitek egymást. Ami egy ugyanolyan nyomás a másik oldalról, mint a cuki, tökéletes fb képek.

Végszónak annyit hogy félelmetes volt egy idős néni vergődését látni, akinek nem lehetett gyereke. A legrosszabb ellenségemnek sem kívánom hogy az ember öregkorára egyedül maradjon. A szülők idővel sajnos meghalnak, testvérektől eltávolodik az ember, és nem marad senki aki ott maradna. Mert a barátok sosem lesznek a családom.
52426 levél
Válasz 17.01.01. 22:34 #50
Barthezz
Amiket leírtál, pontosan így gondolom én is, ezért írtam, hogy jelenleg ez lenne a fő érvem a gyerek mellett. És nyilván pusztán azért nem csinálunk gyereket, hogy legyen valaki, aki majd idősként törődik az emberrel. Ha ténylegesen úgy érzem, hogy beleférne az életembe, nem járna lemondással (mármint olyan dolgokról való lemondással, amikről nem szeretnék lemondani) és hajlandó vagyok minden mást alárendelni a gyerek érdekeinek, akkor érdemes csak belevágni. Persze ehhez megfelelő pár is kell, ami szintén nincs még a láthatáron és nem is vágyom rá egyelőre, hogy teljesen elkötelezzem magam. Rohadt nehéz dolog ez.

Ezt kell szembeállítani azzal, hogy azért a foreveralone életmód sem vihető a végtelenségig. Nem a társadalmi elvárás miatt, hanem mert nyilván szüksége van az embernek hosszútávon egy érzelmi stabilitásra, kötődésre.

Harmadrészt pedig önző gondolat vagy sem, de ha az embernek nincs családja időskorára, akkor az a pont, ahol gondozásra szorulnánk, egyenlő a halálos ítélettel. És ebbe belegondolni is rossz. Ahogy írtam, ez önmagában nem lehet érv a gyerek mellett, de sztem bárki, aki gyereket vállal, azért ez is megfordul a fejében. Az ember társas lény, persze, hogy félünk a magánytól. Az introvertált személyiségek sem arra vágynak, hogy tök egyedül legyenek életük végéig.

Még nem pánikolok, bízom benne, hogy azért változni fognak a prioritások bennem és a fenti tényezők között megtalálom az aranyközéputat. Amíg nem tudom magam sem, hogy mit akarok, addig pedig ez nem is kérdés, hiszen adja magát a válasz, hogy nem állok rá készen, nagyon nem.
4321 levél
Válasz 17.01.01. 19:52 #49
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Lényegében te is azokat soroltad fel, amiket lentebb felhoztam: társadalom nyomása, így vidd tovább a családi vonalat, magány.

Az illő volna, hogyha nem volt ellenséges a viszony a szülőkkel, illik és vissza kell adni azt a törődést, amikor ők magatehetetlenek lesznek, amit mi kaptunk gyerekként. Még úgyis, ha élet- és anyagi helyzettől függően akár arra kényszerülünk, hogy idősek otthonába kerülnek vagy messze lakunk tőlük és/vagy nem tudnánk megoldani az egész napos gondozást, felügyeletet. (Szerk.: még így is meg tudod látogatni, el tudod bármikor vinni az intézetből, nem az intézet mellett érvelek, csak egy példának hoztam)

Azonban, egy másik lényt azért létrehozni, hogy majd tutira biztosan törődjenek velünk meg ne legyünk magányosak... Igaz, sok függ a mi nevelésünktől is, de vannak más személyiségformáló tényezők, illetve az, ami eleve egy emberi egyénben rejlik és nem feltétlen fog arra visszahatni, hogy ne egy kocsmába járó hatvan éves alkesz legyünk, mert egy ilyen előrevetített gondolat inkább saját magunkról és félelmeinkről árulkodik, nem pedig arról, hogy valójában gyerekre vágyunk. Így belevágni elég necces, és szerintem kerülendő.

Mielőtt azt éreznéd, hogy ítélkezek, vagy magaslóról beszélek, most szeretném megmondani, hogy inkább segíteni próbálok, nem pedig moralizálni.

Viszont, amiket írsz, azok már önmagában elég zavarosak. Az mindenképp rendben van, hogy felismered, nem vagy érett erre, de fejben rendbe kéne tenni a dolgokat: örökbe fogadni egy magány-pótló (lutri[lásd fentebb])gyerkőcöt, mert a gyerek születésével járó nehézségek meg már nem passzolnak hozzád, hát, itt kéne tényleg elgondolkodni, hogy nem tényleg-e az öregkori magány a legfőbb motiváló tényező. Így szerintem, amíg ilyen gondolatok felmerülnek benned, igen erőteljesen kérdőjelezd meg magad. Szerintem ezt egy örökbeadó/gyámügyis amúgy kajakra kiszűri, és jobb is, ha ezt megteszik. Örökbe fogadni a vágyaid végett valakit, nekem valahol abszurd.

Az meg szintén érdekes, hogy valaki úgy akar nyomot hagyni a világban, hogy gyereket csinál. Mi ez? Valami érdem, becsületrend? Szerintem messze nem az, az emberi nemet fenntartó cselekedet, de amióta az ember létezik, őseink ezt csinálják, úgyhogy nem hinném, hogy ez érv, de ezt te magad is elismered.

Igazából, ha lesz gyereked, ha nem, nyom nélkül el fogsz tűnni a Földről. Mindenki. Nem a gyerekeddel fogsz nyomot hagyni. Ha ő híres lesz, vagy tudós, AZT ő fogja tenni, és ne TE, ha olyan képesség rejlik benne. Nem lesz benne érdemed, azon kívül, hogy esetleg felnevelted, de ahhoz meg kell pelenkázós korszak is. Sőt, igazából sosem értettem, hogy valaki miért vállal azért gyereket, hogy a büszkesége növekedjen. Az ÉN fiam, az ÉN lányom. Inkább róla szól sokszor, nem a gyerekéről. Itt nem valós, igazi büszkeségről beszélek, hanem az ego játékáról.

Rakd helyre ezt magadban, csak ezt tudom tanácsolni.

A többi, amit írtál, hát, igen, ez ezzel jár. Aki családot alapít, az már dolgozik, a hétköznapjai le vannak foglalva. Ha néha összejön, mondjuk egy közös kosár, focimeccs, akkor is ritkább lesz, már ha normálisan áll az ember a családalapításhoz, nem úgy gondolja, az asszony dolga otthon minden.

Igaz, szar érzés, de minden életszakasznak, döntésnek vannak következményei.

Ha kinéznek, soha nem voltak igazi barátok. Ha barátok, elfogadják, te hol tartasz. Nekem is vannak gyerekes barátaim, igaz, a m unkáinkból adódóan ritkán látjuk egymást, de nincs ezzel baj, amikor találkozunk, örülünk egymásnak. És ha fel is hozzák, hogy egyedül vagyok, akkor inkább az szólal meg bennük, hogy örülnének, ha nekem is lenne valakim.

Szóval, minden átalakul, ha hozunk egy döntést. Közhelyes, tudom, de lehet az elkopás nem is helytálló, hanem inkább az átalakul a helyes szó rá.
52426 levél
Válasz 17.01.01. 18:31 #48
Barthezz
Ezt az izzadós dolgot jó hogy felhoztad, mert hasonló problémákkal küzdök én is és rendkívül zavar. A hónaljam gyakorlatilag nonstop izzad, időjárástól függetlenül, így a legtöbb pólómnak, ingemnek mindig tiszta víz a hónalj része egész nap, akkor is, ha csak itthon ülök. Ha pedig egy picit is jobban melegem van (pl. kabátban felszállok egy tömött, fűtött buszra, vagy csupán izgulok valami miatt), akkor 20 másodperc alatt úgy nézek ki, mint Lagzi Lajcsi a színpadon és facsarni lehet a pólómból a vizet.

Ezért is kiváló sport számomra az úszás, mert ott ez a dolog nyilván nem okoz problémát. Amikor kiskoromban karatéztam, a karateruhám mindig olyan volt edzés után, mintha bedobták volna egy kád vízbe...

Együtt élek ezzel a dologgal és szerencsére nem izzadok büdösen + elég sok parfümöt használok, de a külső látvány miatt így is okoz kellemetlen helyzeteket. Amikor pl. állást kerestem régebben és megérkeztem egy interjúra a nyári melegben, sietve, az első kérdése az volt az interjúztatónak, hogy esik-e az eső... Elképesztő kellemetlen volt. Most már azért figyelek arra, hogyan öltözök, ha pl. munkaügyben találkozom partnerekkel, akkor ing alá mindig veszek atlétát és elteszek magammal több zsebkendőt, hogy a mosdóba kiszaladva a verejtéket le tudjam törölni, ha elkezdek erősen izzadni, de az igazi megoldás az lenne, ha ez megszűnne.

Szóval jó hogy írtad ezt, nem is gondoltam rá, hogy ételallergia is lehet ennek az oka, így utána fogok járni a kérdésnek.
52426 levél
Válasz 17.01.01. 18:20 #47
Barthezz
Nagyon jó témafelvetés és nagyon sok mindennel egyetértek, egész estéket lehetne erről értekezni. Rengeteget gondolkozom ezeken a dolgokon, hogy vajon mit is akarok én kezdeni magammal a jövőben.

Az biztos, ahogy írtam, hogy jelenleg nem vagyok érett egy gyerekhez és hiányozni sem hiányzik az életemből. A sürgető érzést inkább csak a külső tényezők, társadalmi elvárások miatt írtam, nagyon sok ismerősnek, régi barátnak most lett gyereke, a munkahelyemen is babyboom van és telehányja mindenki a facebookot a boldog családi, meg babás fotókkal. Ezen emberek nagyrésze pedig már nem vehető rá innentől kezdve semmilyen programra, bulizásra, strandolásra, ha mennek is, csak a családdal, vagy hasonló kisgyerekes családokkal. Igazából leginkább szarul érzem magam emiatt, hogy ezek az emberek már emberszámba sem vesznek valakit, aki hozzájuk hasonlóan nem állapodott még meg. Pedig ez ahogy írtad, nagyrészt óriási képmutatás. Ha belegondolok nőszintén, nem is a gyerek és a család hiányzik az életemből, hanem az zavar, hogy fogynak így folyamatosan barátok. Már egy tartós barátnő is jó ok arra, hogy valaki alig járjon el azután szórakozni és megszakadjon vele fokozatosan a kapcsolat (jópár barátot veszítettem így el, vagy ritkult meg emiatt a kapcsolat jelentősen), a gyerek születése ezt pedig végérvényesen kiváltja. Ami persze érthető is, csak rossz érzés azt látni és tapasztalni, hogy egyedül maradok.

Ugyanakkor megszoktam az önállóságot és pont emiatt nemhogy egy gyerekre, de egy komoly kapcsolatra sem vagyok készen. Ezért is írtam, hogy az afféle barátság extrákkal típusú kapcsolat, ami jelen szükségleteimet tökéletesen kielégíti. Mert egy barátnőt, feleséget és pláne nem egy gyereket nem lehet betenni a szekrénybe, ha éppen magam akarok lenni, vagy nem érek rájuk hétköznap és nem vehetem őket elő hétvégente a fogasról, vagy amikor épp kedvem van hozzájuk. Amíg így érzek, nyilván szóba sem jöhet a családalapítás. Attól félek viszont így a 30-at elhagyva, nehogy ez ne változzon még 35-ön, vagy 40-en túl sem. Mert akkor már egyre nehezebb lesz gyereket vállalni, persze nem lehetetlen és van is rá példa a környezetemben, nem is egy, aki 40-en túl alapított családot.

Az viszont biztos, hogy hosszútávon szeretnék gyereket, de nem tudom jelenleg, hogy ez a késztetés pusztán önzésből adódik-e, vagy tényleg őszintén vágyom-e rá. A legfőbb okom a gyerekvállalásra jelenleg ugyanis az lenne, hogy nem szeretnék idős koromra elmagányosodni és szeretném, ha valaki tudna gondoskodni rólam, ha én már nehezen tudok. Nem szeretnék úgy meghalni, hogy hetekkel később fedeznek csak fel a lakásban, mikor már elviselhetetlen a szomszédnál is a bűz, mert annyira nem hiányoznék senkinek... Persze nyilván egy gyerek nem garancia az időskori gondozásra, számtalan példát látni, ahol a felnőtt gyerekek elhanyagolják a szüleiket, vagy csak egyszerűen kiköltöznek külföldre és emiatt nem tudnak gondoskodni róluk. De ha van gyereke az embernek, azért lényegesen kisebb az esély, hogy teljesen egymaga marad idős korára. Nem szeretnék magányos, kocsmában ülő alkoholista lenni 60 évesen, akik jobb híján a magány miatt mennek le mindennap inni. Igen, ez jelenleg önzés és csupán emiatt nem szabad gyereket vállalni, hiszen ez még mindig az az eset durván leegyszerűsítve, hogy beteszem a szekrénybe és kiveszem, amikor szükségem van rá.

A másik ok nálam, hogy egyke gyerek vagyok, így csak én tudom továbbörökíteni a családot. De saját magam sem szeretnék nyom nélkül eltűnni a földről és mivel nem vagyok világhírű zenész / tudós / író stb., erre a legjobb megoldás egy gyerek. De ez megint önös érdek, ami önmagában nem lehet érv a gyerekvállalásra.

Szóval fogalmam sincs, hogy pusztán a fenti két ok miatt vágyom-e gyerekre és tényleg szeretném-e, ha napi 24 órára lekötne egy gyerkőc.

Egyébként még az örökbefogadás is megfordult a fejemben, egy 5-6 éves kölyökkel, átugorva az egész napos babasírást hallgatós, éjjel nem alvós, szaros pelenkákat kicserélős, mindenféle megbetegedéstől félős éveket, mert ehhez jelenleg egész biztosan nem lenne türelmem, egy hetet nem bírnék így ki, nemhogy éveket. Egy nagyobb gyerekhez már sokkal inkább éreznék késztetést magamban, de jelenleg még nem vagyok elég érett ehhez sem.

Végezetül, mikor gyereket vállalok, szeretnék olyan anyagi helyzetben lenni, hogy egész biztosan tudjak róla gondoskodni bármikor. Egymagam jelenleg tök jól elélek, tudok is elég szépen félretenni, de egy gyerek nagyon sokba kerül. Szóval csak nagyon biztos, stabil pénzügyi alapok mellett hozható meg egy ilyen döntés, ha évekre szóló pénzügyi tartalékai vannak az embernek.

Rengeteget tudnék még írni erről a témáról, örülök mindenesetre, hogy vannak azért sorstársaim ilyen téren, meg is lep, hogy mennyien szóltak hozzá hasonlóan ehhez a topichoz.
864 levél
Válasz 17.01.01. 17:15 #46
fZolee
Gyerek topic nalunk is felmerult, egyre tobb ismerosnek szuletnek gyerekei es hanyjak tele a facebookot a "jajdearanyos" kepekkel. Ennek ellenere egyikonk sem erzi kesznek magat vagy, hogy egyaltalan akarnank-e gyereket.
Lehet, hogy csak a kornyezetemben elo gyerekek szarok, de az utcan latva a legtobb csak idegesiteni tud, hangosak, neveletlenek, ostobak (kb mint a szuleik). Amugy is a vilag is egyre nehezebben elheto hely lesz, nem ereznem jol magam, hogy nem tudok jo eletet biztositani az kolkom szamara.
Szoval az esetlegesen felmerulo "jolenne egy gyerek" gondolatot igyekszem elhesegetni es betudni primitiv allati osztonnek.

szerk: Szilveszter is itthon volt, kettesben megneztuk a Deepwater Horizon-t a tuzijatekbol neztunk vagy 2 percet aztan alvas..... neha egy random hetkoznap tovabb fel vagyok mint most szilveszterkor.
i5-4570, 16gb RAM, Geforce GTX 660 DirectCU II OC
2886 levél
Válasz 17.01.01. 17:10 #45
Aryx

Én szűk baráti körben "szilvesztereztem", körülöttem mindenki aludt, én meg hang nélkül Spintires-öztem a laptopomon. Bár mehetett volna hanggal is, mert ha valaki ablak mellett robbanó tűzijátékra nem ébred fel, háát... De köszönöm, jó volt. Valahogy sose éreztem azt, h most buliznom kell, mert mások durrogtatnak, mindig nehezen oldódtam fel társaságban, 10-ből 9 esetben kellemetlenül éreztem magam, és inkább háttérben maradtam, de így alig 30 évesen ez már nem is érdekel, nekem jó ez így.

ON, mert kieg.-nek néhány pro még beugrott a lentiekhez:
- most lesz 3 éve, hogy nem dohányzom
- a "hardver" maradt (Acer Aspire laptop, ami kell, az elfut rajta), de elég sok kiegészítőre beruháztam (külső monitor, 2.1 hangszóró (thx Sityi!), xbox controller, ilyenek)
- meló + tanfolyamok mellett alig jut időm bármire is (ami valahol con, de x év otthon fetrengés után élvezem azt a pörgést, amibe benne vagyok, még ha ez kissé ellent is mond a fentieknek. Tanulni jó )
- országjárás
- ...és bár az "éves futótervem" nem jött össze, a szezon végén azért így is megvoltak a kötelező margitsziget-körök.
"A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni."
864 levél
Válasz 17.01.01. 17:03 #44
fZolee
Pro:
-ujra volt lehetosegem ellatogatni HK-ba es eletemben eloszor Amszterdamba is, mindketto hatalmas elmeny volt
-szabaduszokent uj helyeken kezdtem dolgozni az ev masodik feleben, megismertem uj embereket
-30 betoltese....ha ez pozitiv

Con:
-ev elejen asszony felmondott melohelyen (egy cegnel dolgoztunk), es voltak olyan kedvesek, hogy attol a hettol kezdve engem sem alkalmaztak onnan (attol fuggetlenul en is terveztem a valtast, de nem igy)
-par honapot nem meloztam a nyaron, ami vegulis pozitivumnak is veheto
-fogszabalyzo miatt kevesebbet kajalok, ehhez hozzaveve barmilyen edzes totalis hanyagolasat, sajnos fogytam vagy 4-5kilot
-megtobb haver koltozott el a kozelbol

Osszessegeben eleg felemas ev volt, remelem 2017 ennel jobb lesz.
i5-4570, 16gb RAM, Geforce GTX 660 DirectCU II OC
8956 levél
Válasz 17.01.01. 15:41 #43
goodboy007
Hogy ON is legyek:

Pro:
- Amsterdam márciusban, egy hét kihagyás, majd újra, összesen 2 hetet töltöttem ott és még sosem repültem előtte, úgyhogy hihetetlen élmény volt. Munkaügyben mentem és helytálltam, úgyhogy leirhatatlanul büszke voltam magamra és mindenhonnan kaptam a dicséreteket. Most már úgy vagyok nyilvántartva, mint az egyik legjobb, ha nem a legjobb, ez rettentő jó érzés.

- Ennek folyományaképp nagyon megbecsülnek a melóhelyen, most év végéig 3x is kaptam fizuemelést, minek eredményeképp a -amúgy a szakmámban alacsonynak számító- bérem már olyan szintre nőtt, amiből végre tudok félretenni.

- Sokkal határozottabb, céltudatosabb vagyok, munkában, magánéletben is, sokat foglalkoztam önfejlesztéssel, kevesebb dolgot félek kimondani, mint korábban

- Több futóversenyen is részt vettem és teljesítettem, illetve elkezdtem jógázni, a kondi mellett mindegyiket folytatni szeretném

- Rengeteg jó embert ismertem meg

- Új albi, drágábban, de sokkal jobb helyen

- Sokkal, de sokkal kevesebbet költöttem alkoholra, igazából rohadtul nem hiányzik, idéntől igyekszem szinte teljesen elhagyni, mert anélkül is jól érzem magam akárhol, akármikor. Távol álltam/állok attól, mint a legtöbb korombeli mennyiségben/gyakoriságban, de én örülök, hogy már ez is zavar és hagyom a francba.

- Hosszú idő után elkezdtem könyvet olvasni, már több is be van zsákolva, ha vége a sulinak, akkor minden nap olvasni szeretnék

- Sokkal kevesebb, szinte semennyi játék, sajnos nem a kedvhiány miatt, hanem az időhiány miatt, de míg régen minden mást leszartam, most ez került hátrébb a prioritási listán, decemberben konkrétan semmit nem játszottam

Kontra:
- Néhány jó barátom elköltözött Budapestre, így távolabb kerültünk egymástól, egyik barátom pedig, akivel sűve-főve együtt lógtunk sehova nem jár, mióta barátnője van.

- Idén megismertem egy lányt, életemben az eddigi legkülönlegesebbet, okos, izgalmas, gyönyörű. Nagyon jóban vagyunk és rengeteget beszélünk, de friendzone-ba kerültem és nem tudok túllépni rajta. Lett volna két másik lehetőségem, de egyfolytában Ő jár(t) a fejemben és felemészt, hogy valószínűleg ebből már nem lesz több, pedig tudom, hogy nagyon jól kiegészítenénk egymást.

- Tavaly januárban meg lett ugyan az abszolutóriumom, viszont júniusig semmi időm nem volt tanulni, ezért nem mentem el államvizsgázni, az "őszi idényben" meg folyamatosan a fenti lánykán kattogott az agyam, úgyhogy későn eszméltem, hogy tanulni is kéne. Azért még sikerülhet.

- Elég sokan felmondtak a műszakozás miatt, ezért volt olyan időszak, amikor 5 hétvégén is dolgoztam egymás után és a köztes hétköznapokon is szinte végig. Most úgy néz ki normalizálódik a helyzet, de szkeptikus vagyok, hogy jobb lesz-e az új, szervezeti átalakítás utáni csoport.

- Hosszú ideje -gyakorlatilag gyerekkoromtól, csak akkoriban még nem érdekelt- küzdök azzal, hogy abnormális mértékben izzadok. Ezt értsétek úgy, hogy nyugalmi állapotban, 20 fokban, székben ülve is képes vagyok pisztolytáskát "növeszteni". Ez, mióta már nem vagyok kövér és nem lehet betudni a túlsúly hatásának rettentően zavar, mert tehetetlennek érzem magam és mondanom sem kell, hogy iszonyú kellemetlen, hogy gyakorlatilag szórakozóhelyeken, a táncolástól sokszor egy merő pocsolya lesz a ruhám.
Most kiderült és úgy néz ki, hogy ennek a hátterében az állhat, hogy glutén,- és laktózérzékeny vagyok, úgyhogy az önkéntesen vállalt lemondásokon felül kötelezően el kell hagynom majd egy csomó kaját, ami azért brutál akaraterőt kíván, ha 100%-ban tartani akarom.

Tervek 2017-re:

- Diploma

- Sport folytatása, nyárra "6-pack", 90 körüli súly (most 105 vagyok), futásban továbbra is félmaraton a cél (idén sajnos nem sikerült), 2018-ban már kipróbálnám magam színpadon is

- Barátnő, most úgy néz ki, hogy van/lesz valami kialakulóban, de még sok időnek kell eltelnie, hogy a fentebb említett lányt végleg elfelejtsem még úgyis, hogy nem volt köztünk semmi

- Rengeteg könyv elolvasása

- Szakmai vizsgák, minősítések megszerzése

- Lehet, hogy felköltözöm Budapestre -ez még képlékeny, de 2018-ban már tuti-
In god we trust, all others we track!
8956 levél
Válasz 17.01.01. 15:07 #42
goodboy007
"Magyarul egy hazugság az egész, és ez a mostani helyzet, hogy orrba-szájba kefél mindenki mindenkivel, már jóval közelebb áll az ember valódi énjéhez."

Azt felejti el mindenki, aki a párkapcsolati "problémákról" értekezik hosszan, hogy az ember is egy ÁLLAT. Egy, a többinél -elvileg- értelmesebb, de ettől függetlenül egy ösztönök vezérelte állat. Az pedig az állatvilágban is jellemzőbb, hogy az utódnemzés, kajaszerzés, a csoport jelentette védelem hármasával nagyjából ki is merítjük, miért élnek falkákban. Tudom, hogy rengeteg, például madár van, amelyik egész életében a párjával marad, de emellett sok hím csak megtermékenyíti a nőstényt és már áll is tovább. Nyugodtan nevezhetjük az előbbieket az állatvilág "gazdasági előnyeinek". Arról nem is beszélve, hogy vadászatra, életben maradásra megpróbálják megtanítani a kölyköket, de sokszor már mehetnek is, ha eléggé megerősödtek. Csak az embernél egyfajta egyetemes kényszer, hogy az utódokat megpróbáljuk saját tapasztalataink alapján "saját magunk még jobb, fiatal változatává" nevelni. Persze ettől vagyunk különlegesek, hogy nem csak a biológiai szükségletek kielégítésén gondolkodunk, de legbelül mégis ott lapul mindenkiben, hogy az a legfontosabb.
Miért kellene más vezérelvek mentén gondolkodnunk? Mert két lábon járunk és odúk, meg fészkek helyett házakban lakunk?

Egyáltalán miért kell a saját, egyetemesen elfogadott(nak hitt) vezérelveink, társadalmi szabályaink mentén gondolkodnunk, ha amúgy nem ártunk másoknak? Túl sok az "ez a jó, ez a helyes" típusú iratlan szabály, pedig az idealizált, elfogadott normák helyett mindenkinek azt kellene tennie, amiről ő akkor és ott úgy érzi, hogy a legjobb lesz az gyerekének és nem azt, amit a társadalom belésulykolt.
In god we trust, all others we track!
4321 levél
Válasz 17.01.01. 13:07 #40
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Nem mondtam, hogy az írás minden szegletével egyetértek. Igazából csak azért linkeltem, azt emeltem ki, ami a beszélgetés szempontjából releváns volt, miszerint nem mindenkinek való a család, nem minden élet erre kell, hogy kifusson. Meg a kommentszekciót érdekes átfutni, hogy ezen a régi idők, jó idők-modern idők, más idők ellentétpáron milyen érzelmeken alapuló szekértáborharc alakult.

Szerencsére vannak értelmes, tartalmas hozzászólások. Ezenkívül egyetértek az általad leírtakkal, én is így látom. A szerzőt is kritika éri e téren, és te hangnemed sokkal megfontoltabb hangú vagy e téren, és nem küldöd el a majdnem a k.va anyjába, mint az egyik hozzászóló.

Igazából a nagymamák korabeli nosztalgiázást én sem értem teljesen, mert szerintem manapság is vannak ilyen nagymamák, és szerintem lesznek is. Sőt, a múlt fényesítését sem igazán értem, a félrelépünk nemcsak a korunk sajtossága, csak pár évtizeddel ezelőtt ezt nem verődött ilyen nagydobra, lévén a világ sem volt egy ennyire felgyorsult, kiposztolható és követhető mindenhová (negyven éve nem volt Messenger, WhatsApp, Viber, amit le tudott volna a párjában kevésbé bízó és határt átlépő egyén ellenőrizni, vagy a nem törölt híváslistát, aztán nem tudta posztolni ország-világba, hogy a dög megcsalt a kurva anyját).Nyilván ez most leegyszerűsítés és sarkítás, érzékeltetni akarok csak.

Régen sem volt másabb e szempontból a világ, és aki azt hiszi, a népi, paraszti kultúra mentes volt ettől, az nem hallgatott elég magyar népdalt, ami tele van szenvedéllyel, szerelemmel, bánattal, megcsalásról való panaszszóval.

A nagyapámat nem ismertem, mert jóval azelőtt meghalt, hogy megismertem volna, ugyanakkor alkohol-problémákkal küszködött, a nagymamám meg cseléd volt egy másik korban...másik korban? Nem egy oknyomozó riport szól arról, hogy még manapság is van vidéken cseléd és rabszolgatartás, ahol a gazdának dolgoznak földeken, tanyáknál, házaknál családok, gyerekek is. Az indexen is voltak ilyen cikkel idén, izé tavaly.

Szóval egy szemernyit sem változott a világ bizonyos szempontból, csak az arányok tolódtak el, meg a mértékek. Ha annyira jó lett volna, nem tartanánk itt. Mindig könnyebb ekézni a következő generációt.
1761 levél
Válasz 17.01.01. 12:44 #39
Aribeth
Tudom, hogy nem az volt a cél, hogy most ezt a cikket elemezgessük, azonban ezt a bekezdést ki kell emelnem:

"Nem tudom, te hogy vagy vele, de az én nagymamám hajnalban kelt és mire felébredt a család, már be volt gyújtva, kész volt a tea, a reggeli, soha nem láttam szomorúnak és egyetlenegyszer sem hallottam panaszkodni, hogy ennyi gyerek van, meg mennyi munka és mellette a háztáji. Tette a dolgát és olyan érzelmi biztonságot nyújtott a család minden tagja számára, ami a mai napig, a halála után sem múlt el. Mert a gondoskodása, törődése egy életre megfelelő lelki útravalót adott mindannyiunknak. A főztjében ott volt a szeretete, amitől a"mama főztje" a legfinomabb."

Én erre az idealizált anya/nagyiképre allergiás vagyok, és ide sorolom a "bezzeg a mi anyáink szó nélkül tették a dolgukat, meg is becsültük őket érte" című örökbecsű szólamot is. Megható és szép gondolat, csak nem veszi figyelembe azt, hogy mindannyian emberi lények vagyunk, akik természetüknél foga önzők, és vannak saját igényeik is. Aki folyamatosan háttérbe szorítja magát, annak sokszor az egészsége is rámegy az önfeláldozásra, vagy ha nem is lesznek eü gondjai, akkor is mindenki cselédjeként megy a sírba. Férfiaknál dettó, náluk meg pláne az a veszély, hogy a család eltartása és a túlzott anyagi igények kielégítése (pl. mert kell az a családi ház harmincöt éves hitelre) érdekében a halálba dolgozzák magukat.

Ennek az életútnak az ellentéte az, amikor viszont minden nehézség elől megfutamodunk, nyávogunk, és csakis magunkat állítjuk középpontba, ami szintén nagyon problémás és egészségtelen. A normális, vállalható középút és kompromisszum megtalálása az embert próbáló feladat, amikor szívunk is, mert azt nem lehet megúszni (plusz a komfortzónából kilépés és az áldozatok vállalása egy bizonyos szintig pozitívan formálja a jellemet), alkalmazkodunk másokhoz, mert együttműködés nélkül nincs elviselhető élet, nem sírunk mindig minden apróság miatt, de magunktól sem tagadjuk meg a pihenést és az élményeket.

A fenti csodanagymamás/csodanagypapás képek viszont számomra pont akkora kamuk, mint a faszbúkról és a médiából ömlő tökéletes családok, és ezzel vissza is eveztem a jelen beszélgetés kiindulópontjához, azaz amikor félrevezető ideálok alapján ugranak bele az emberek teljesen felkészületlenül és éretlenül olyan élethelyzetekbe, amikben korántsem biztos, hogy helyt tudnak majd állni.
Shepard: She messed with my hamster, guys. Now it's personal.
1761 levél
Válasz 17.01.01. 11:33 #38
Aribeth
Hatalmas +1

Eszem ágában sincs elkezdeni a "jajj, szegény nők" témát, mert pontosan tudom, hogy rátok is milyen ipari mennyiségű szar, egymással ellentétes elvárások hárulnak, de a családalapítás körében úgy érzem, hogy dupla mennyiségben kapom az áldást. Állandóan stresszelnek a női princípiummal, karrierista szinglihordákkal, a kontinens elöregedésével, a demográfiai összetétel megváltozásával, a nyugdíjrendszer összeomlásával, az időskori magánnyal, és nagy önfegyelmet igényel, hogy mindezt a helyén kezeljem.
Az életben mindennek ára van. Ha családot alapítasz, akkor azért fogsz megfizetni (időddel, energiáddal, és ha megromlik a kapcsolat, vagy a gyerekkel lesz bármilyen gebasz, akkor a lelkeddel is), ha nem alapítasz, akkor meg azért (helló, magány). Lehet azért aktívan tenni, hogy bármelyik életutat is választjuk, legyen annyi pozitívum, ami ellensúlyozza a várható negatívumokat, de valójában a szerencse hatalmas szerepet játszik abban, hogy kinek hogyan alakul az élete.

Az meg már egy idealizált szép világ lenne, amiben mindenki úgy vállalna gyereket, hogy fejben már helyretette magát, és nem a saját nyomorát és beteg mintáit adja tovább a szerencsétlen kölyöknek.
Shepard: She messed with my hamster, guys. Now it's personal.
4321 levél
Válasz 17.01.01. 11:24 #37
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Bocs a kétértelmű a posztért, az anyád nem neked ment.

A Modern románc elején volt ez a gondolat sor, a beleolvasóban is benne volt ez a rész, és igen, valóban így volt, most már más kort élünk. Rajta van a listámon, csak előtte van még vagy huszonöt könyv.

És igen, az félig mindegy, mi mit gondolunk, mert a másik fél is ugyanúgy szándékokkal terhelt, mint mi. Meg döntésekkel. Néha ez pedig nem egyezik.
2296 levél
Válasz 17.01.01. 11:06 #36
Shadowguard
Lehet félreérthető voltam és nem is feltétlenül nekem szólt, amit írtál, de én például gyereket nem szeretnék (kifejezetten nem szeretem a gyerekeket). Mindössze az zavar, hogy körülöttem lassan mindenki megállapodik, nekem meg évek óta nem volt még kapcsolatom sem.
Bár úgy-ahogy elvagyok magamban (megszokás kérdése a dolog), de azért hiányzik, hogy legyen mellettem valaki. Csak ugye ezt úgy nehéz, hogy emberek közé se igen megyek És egyébként is nehéz olyat találni, akivel tényleg megértjük egymást, egy "látszatkapcsolatba" meg nem akarok belemenni, annyit nem ér az egész.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
13230 levél
Válasz 17.01.01. 10:56 #35
McCl@ne
Tegyél fel egy rendes böngészőt (is), mert így azt olvastam először, hogy "Anyád" Mondom, mi van?!

Arra a részre reagálnék most, hogy mindig előjön érvként, hogy "de a mi szüleink idejében" stb.
Ezek a legnagyobb marhaságok. Van itt egy 30-as korosztály a Dome-on, eleve rólunk van szó. Faterom 28 éves volt, amikor megszülettem, addigra saját házunk volt, nagy, kerttel, saját autóval. De a lényeg nem ez, hanem az, hogy egy teljesen másik világban. Még elméletileg is a XX. században jártunk, nem csak gyakorlatilag. A mi szüleink még félig-meddig házasságban gondolkodtak, a "járás" nem jelentett sokat nekik. A házasság pedig egy gazdasági intézmény, ami azért jött létre, hogy a felek egy ilyen egységben alapíthassanak családot, születhessen gyerekük, aki majd gondoskodik róluk idős korukban, átveszi a gazdagságot, meg segít a földeken. Vagy továbbviszi a kovácsműhelyt a város szélén, vagy a nyomdát a közepén.

A házasság nem egyenlő a párkapcsolattal. Elvetted anno a szomszéd telken, utcában, lépcsőházban lakó, valamennyire szimpatikus (minél régebbről van szó, ez annál kevésbé számított) csajt, aztán jöhetett is a gyerek. Nem tudtál és ennél fogva nem is akartál válogatni. Ahogy nyílik ki a világ, úgy lesz egyre nagyobb a választék és egyre értéktelenebb egy kapcsolat. Hiszen ha 150 éve úgy érezted, hogy kiszállnál, akkor kiváló alternatívaként ott volt, hogy egyedül döglesz meg öregen. Most meg egy nagyvárosban már aznap estére összehozol magadnak két randit, aztán ha szerencséd van, a másodikra már el sem kell menni. Ilyen környezetben nem tudjuk értékelni a másikat, és én még csak azt sem mondom, hogy ez rossz. A ma már romantikusnak tűnő alapjai ennek az egésznek úgy alakultak ki, hogy nem volt választási lehetőségünk. Magyarul egy hazugság az egész, és ez a mostani helyzet, hogy orrba-szájba kefél mindenki mindenkivel, már jóval közelebb áll az ember valódi énjéhez.

Más kérdés, hogy nem mindenki alkalmas erre, ahogy házasságra vagy párkapcsolatra sem. Én azt hittem, hogy az vagyok, de ezt nem én döntöm el Én csak a szándékról döntök, de ha nincs pozitív visszajelzés, baszhatom, hogy mit gondolok magamról
Respect is not given. It's taken.
4321 levél
Válasz 17.01.01. 10:47 #34
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Na, meglett az írás. Itt van e.

A komment szekció is érdekes, ahol az egyik hozzászóló fel is hívja a figyelmet, hogy egyesek képtelenek a szövegértésre, csak támadják a szerzőt, hogy miért bántja szülés utáni depressziósokat, holott az írásban egyértelműen lejön, hogy azokat ekézi, akik csak ezzel takaróznak, valójában nem azok, csak hisztiznek és képtelenek a gyereknevelésre. Leírja férfiakról alkotott, nem túl népszerű véleményét is.

Szóval McCl@ne, épp illik ez a cikk ide.
4321 levél
Válasz 17.01.01. 10:33 #33
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Megint dupla. Anyád. Kénytelen vagyok az egyiket mindig átírni...
4321 levél
Válasz 17.01.01. 10:33 #32
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Én meg azt tartom érdekesnek, hogy mennyi mindenben látjuk hasonlóan a dolgokat. Ezt a gondolatsort, egy kis eltéréssel akár én is írhattam volna.

Évekkel ezelőtt egy barátomnak, ugyanazt a kérdést tette fel, mint: hány TÉNYLEG őszintén boldog kapcsolatot, házasságot lát? Nem azt, hogy azt állítják, hanem tényleg azt! Ahol látod, hogy szeretik egymást, nem akarnak félrejárni, megkapjátok egymástól pozitív és negatív értelemben egyaránt azt, amit igényelnek, a gyerekeik nem félrenevelt, érzelmi biztonság nélküli zavart egyének, akik a szülei hibáiból majd különböző hátrányokkal küzdenek majd.

Nem sokat, mondta akkor. Jómagam is a barátaim köréből talán egy családot, ha tudnék mondani, ahol gyerekek vidám, jóravaló, nyitott, nem "aztcsinálszamitkarsz" gyerkőcök. Sok helyen azonban a gazdasági együttműködés a megfelelő szó a kapcsolatra, és ez nem feltétlen jelenti azt, hogy félredugnak, vagy gyűlölik egymást, hanem inkább szürke hétköznapi belenyugvást használnám rá.

Egy másik barátom most ment szét idén az eljegyzésből, pedig közös ház meg minden, vehetett újat a fővárosban, de az érdekes meg az, hogy úgy váltak, hogy ezt már mindketten tudták évek óta, hogy így kéne lennie, és tartják a kapcsolatot, segítenek egymásnak, holott a másiknak már új társa van. Így is lehet csinálni.

Annak idején azt is elmondtam pár embernek, hogy nem az az élet alapköve, hogy gyereked legyen. Ha pusztán azért teszed, mert ezt látod a környezetedben, vagy mert benne vagy a korban, akkor semmi értelme. Ha valójában nem vagy tudatilag, érzelmileg megérve rá, nem érzed belül, akkor inkább ne tedd, míg a megfelelő partner nincs meg hozzá, és te sem vagy ott, mert egy másik ember lény formálása, sőt ez rossz szó, egy másik ember lényt úgy nevelni, hogy fel tudja ismerni a benne rejlő képességeket, lehetőségeket, e pedig egy érzelmileg zavaros, frusztrált felnőtt legyen belőle, nos, ez egy teljes, egész embert igényló feladat.

Ha nem vagy egész teljesen, tudnád-e ezt megfelelően művelni? Tudom, általános érv, hogy dehátaszüleink, megsenkisemtudja először, lehet, de ez nem érv szerintem. Épp a minap olvastam egy blogon egy nő véleményét, sajnos már nem találom, hogy bár nem mondja, hogy otthon a helye a nőknek, de ha megszülöd, és után nyavalyogsz, hogy szülés utáni depressziód van (holott nincs, csak unod magad, azt mondta különböztessük meg ezt az ál-nyavalygást az igazi betegségtől), meg unod az anyaságot, akkor ne vállalj gyereket, mert nem tudtál magad mit kezdni, és kellett egy ilyen formájú új mobil, meg így akartál pasit fogni.

Szóval úgy látom, hogy az apasághoz fejben eléggé ott kell lenni érzelmileg, mert egy gyerek megérzi, ha belül nem stimmel valami. És az, hogyha azért vágyunk rá, mert már kéne, az még szerintem egy kicsit messze van attól, hogy tényleg ott lennénk a szeren. Lehet úgyis teljes és boldog életet élni, hogy nincs gyereked. A gyerek egy nem egy zöld pipa a boldogságot hozó bakancslistán.

Elfogadom, hogy teljesen természetes emberi érzés a család alapítás vágya, de fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy tényleg őszintén akarjuk-e, vagy csak azért mert ezt mondják a szülők, a társadalom, vagy mert az amúgyis képlékeny "igazi férfi" álfogalmához hozzá tartozik a gyerekgyártás egyesek szerint, vagy mert vigye tovább valaki a nevemet. Ez utóbbinál jókat szoktam mosolyogni, ha csak lányai vannak az illetőnek, mert bár van lehetőség rá, hogy a férj is felvegye a nő nevét, nagyon ritka.

Lehet, hogy most McCl@ne és én jó sötéten látjuk a dolgokat, a témát, és valaki azt mondaná, ebbe belevegyül a saját csalódottságunk is, ebben is lenne igazság, statisztikák ide vagy oda. Azon úgy hiszem, a nézőpontunkban is van ráció.

Igazából én sem érzem magam még túlságosan felnőttnek, és anyagilag, bármennyire is van spórolt pénzem, még messze nem tartok ott, hogy pl. saját házat tudja venni. Ám ez már félig egy másik kérdéskör lenne.
702 levél
Válasz 17.01.01. 10:19 #31
stero
Ámen.

Off továbbra is:
Rohadtul pontosan ugyanígy gondolom. A párkapcsolatok hazug intézményét pedig lehetne még egy kilométer hosszú posztban ecsetelni. Ugyanebben a helyzetben vagyok csak nekem még egy másfél éves kapcsolatnál sem futotta többre soha. A legtöbb ember képtelen egy komoly párkapcsolatra ami kitart egy életre vagy akár fél életre, de mégis mindenki azzal győzködi magát, hogy márpedig ő olyan fajta akinek ez megy. Mert ezt verte bele a társadalom, ez a közgondolkodás. Én rohadtul nem vagyok képes egy rendes párkapcsolatra és ezt vállalom, bevallom.
Kétségbe kell esni? Francokat. Megy a game, meló, utazás mindenhova, jó barátok, rengeteg szabadidő. Bele ne haljak
13230 levél
Válasz 17.01.01. 09:34 #30
McCl@ne
Érdekes, sok embernél olvasom, hogy 30+ életkorral elkezdte nyomasztani őket, hogy szeretnének gyereket, mert azt látják mindenhol maguk körül, hogy a hasonló korúaknak már van.
Szerintem ebbe eléggé félelmetes belegondolni, hogy azért szeretnék valamit, mert láttam a másiknál, és akkor legyen nekem is. Egy egy telefonnál vagy autónál még talán elmenne (bár ott sem szerencsés és nyilván fájdalmasan sekélyes), de egy másik emberi életnél azért meredek.

Ez amúgy eléggé OFF itt, de talán idefér
Szóval azért ha az emberek körülnéznek, vajon hány igazán jó, előremutató és mindenki számára boldog családot látnak? Mármint NEM facebookon, mert ott mindig minden fasza, hanem a környezetükben hány olyan család van, ahol alapvetően (természetesen nem a hét hét napján) minden rendben van és nem éppen új emberi roncsok vannak születőben?
Én amúgy nem vagyok család- vagy gyerekellenes, csak úgy gondolom, hogy mind a házasság, mind a szülővé válás olyan kaliberű dolog (kellene, hogy legyen), amibe nem kezdek anélkül bele, hogy legalább a sejtésem meglegyen arról, mit kéne másképpen csinálni, mint mások.
Elég ránézni a válások arányára: ha ma összeházasodtok a pároddal, ~70% az esélye, hogy elváltok. Vagy mondom úgy: 10 idén nősülő haverodból 7 el fog válni. A maradék 3 pedig nem a boldog házasságok száma, ahol egészséges környezetben felnevelkednek majd a gyerekek, hanem azokból kerül ki minden családon belüli erőszak, félrekefélés, meg a többi szar.

Ez most így lehet, hogy nagyon negatív, de számokon alapszik és tényeken, meg egy egyszerű elméleten, miszerint ennek az egésznek már lejárt az ideje. Lehet, hogy éppen olvassa ezt néhány boldog, családos ember, akit egy szerető feleség és két tökéletes gyerek vár otthon, de a nagy számok törvénye alapján ennek így is kell lennie.

Csak azt akartam ezzel az egésszel kinyögni, hogy egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek házasodnia kell, meg gyereket csinálni. Bennem amúgy pont idén fordult meg a dolog. Nem éreztem sosem, hogy szeretnék gyereket, aztán év közepén vége lett egy 6 éves kapcsolatnak. Néhány hónappal később volt egy rövid viszonyom egy egyedülálló anyukával, akinek van egy 6 éves kisfia, és akkor kapott el az érzés, hogy jó lenne egyszer nekem is. De valószínűleg nem lesz 33 éves vagyok, és a legfrissebb tapasztalatom az, hogy már maga a párkapcsolat is egy hazug és arrogáns intézmény, legalábbis ebben a mai világban. Kőkemény éveknek kellene eltelnie bárki mellett, hogy azt tudjam mondani neki őszintén: igen, gyereket szeretnék tőled. Ehhez pedig nem ártana már a láthatáron lennie ennek a nőnek, de nincs. Talán azért, mert nem is létezik, ami nem feltétlenül tragédia, sőt
Úgyhogy nem olyan nagy világvége, ha valaki videójátékozik hétvégente, meg szilveszterkor. Az ilyenkor fellépő szorongás jókora része abból ered, hogy az egész világ vetít folyamatosan, összeállít egy képet, hogy milyennek kéne lenned, és rohadtul nem olyan vagy. Erre pedig nem kéne gyereket vállalnia senkinek, de még egy kutyát sem.
Respect is not given. It's taken.
52426 levél
Válasz 17.01.01. 08:17 #29
Barthezz
+1

Bár én ma visszautazom Pestre, mert holnap munkanap, de inkább ezt az 1 plusz napot is még Egerszegen töltöttem. Alig vagyok itt, így jól esik egy kis környezetváltozás ilyenkor és kicsit a szüleimmel, rokonaimmal lenni.

Nekem a második szilveszterem ez itthon, az azelőtti tizenvalahány évben mindig mentem valahova, de utóbbi években már annyira nem élveztem. A régi nagyobb haveri társaság szétszéledt, akikkel jól érezném magam, nekik pár éve mindig külön programjuk van, máshova meg nem volt kedvem becsapódni, olyan ismerősökhöz, akikkel alig kommunikálunk és a társaságból sem ismerek senkit. Csak azért, mert szilveszter van, nem fogok kényszerből bulizni, mert semmivel sem több, vagy másabb, mint bármilyen évközi bulizás. Inkább olyankor megyek, amikor nekem is van kedvem és a közeli barátok is jönnek.

Lett volna egy randilehetőségem és kettesben való szilveszterezés, azt pedig én mondtam vissza, mivel egy már leszervezett, fix programját mondta le emiatt a leányzó. Örülök, hogy ezt megtette azért cserébe, hogy együtt szilveszterezzünk, de nem kívántam ilyen árat érte, így inkább én mondtam vissza, hogy majd januárban pótoljuk és nyugodtan menjen el oda, ahova eredetileg tervezett. Ennek a gesztusomnak láthatóan örült is, így szereztem 1-2 jó pontot. Mással meg nem volt kedvem szilveszterezni, ez is közrejátszott az itthon maradásban.


És akkor pro-kontra legyen nálam is:

+ Idén végre volt egy hosszabb "kapcsolatom". Nem volt kifejezetten komoly és mély (barátság extrákkal / szerető / lehet nevezni sokféleképpen, ezért az idézőjel is), de a jelenlegi életstílusomnak ez pontosan megfelelt és egy kis lépés volt afelé, hogy ne szokjak teljesen bele a szingli életmódba, valamint adott egy folyamatos, állandó jó hangulatot és jókedvet nekem. December elején lett vége, de ennyi épp elég is volt belőle, azért hosszabb távon szükség van egy erősebb érzelmi kötődésre is. De egy kis lépésnek megfelelő volt ehhez.
+ Folytattam az aktív sportolást, heti 4-szer járok már úszni és utána szaunázni. Rengeteget javult a teljesítményem és állóképességem is és jóideje nem voltam beteg sem, ez ebben az évben is folytatódott.
+ Bár 2015-ben tettem le a cigit, de fontos megemlítenem ezt is. Most már majdnem másfél éve nem dohányzom, 2016-ban így egy szál cigit nem szívtam el. Ez alaposan meglátszik a fent írt sportbeli teljesítményemen is, nagyjából kétszer gyorsabban úszom, mint korábban, a hobbiúszók nagy részét simán lehagyom.
+ Száműztem az életemből a kólát és az energiaitalt, a sport és a cigi letevése, valamint az egészséges táplálkozás mellett ez hiányzott még az egészséges életmódhoz. Így is sok mérgező dolgot eszünk, a füstös városi levegőben vagyunk, nem kell szándékosan tovább mérgeznünk magunkat. Az alkoholfogyasztásom is minimális.
+ 4 és fél éve vagyok a munkahelyemen, kaptam egy kisebb előléptetést és továbbra is nagyon jól érzem itt magam. Örülök, hogy ez ilyen stabil pont most nálam. Ráadásul az idei év különösen laza volt, mostantól indulnak be igazán az újabb projektek.
+ Az olaszországi nyaralás nagyon jó volt.
+ A foci EB-n bár nem voltam, de az itthoni szurkolás, közös meccsnézés és együtt drukkolás a magyar válogatottnak örök emlék marad.

- Kevesebb szabadidő, jóval kevesebb társasági élet. A heti 4 sport ára ez, hogy hétköznaponként este 8-kor érek haza, a hétvégét pedig inkább pihenésre szánom. Nyáron ez strandolással / néha kirándulással telik, ami tök jó, de az év többi részében nem nagyon csinálok így társasági programot.
- A barátaim, távolabbi ismerősök nagy része mostanára állapodott meg, esküvő, gyerek(ek), nekem ez még elég távolinak tűnik és rossz érzéssel tölt el. Bár el sem tudom képzelni, a jelenlegi időbeosztásomba pl. a gyereknevelés hogy férne bele... Kissé még én is gyerek vagyok lelkileg, amire jó példa a hétvégi game-elés hobbiként való megmaradása, amiből nem is szívesen adnék még le. 30 éves koromig ez nem zavart, de most 32 évesen már egyre inkább érzem, hogy ezt nem húzhatom a végtelenségig.
16670 levél
Válasz 17.01.01. 01:40 #28
david139
Én már kb 6 éve itthon szilveszterezek Hazajövök karácsonyozni, aztán a fene se fog megint utazni csak azért, hogy berúgjak, azt év közben is tudom űzni rendesen.
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
1695 levél
Válasz 17.01.01. 01:08 #27
jawsika
Én is itthon vagyok. Nem az első ilyen. Tavaly voltam házibulin, de idén kimaradt, nem is bánom. Gamelgetünk haverral, lassan meg le is fekszek. Volt idén egy komolyabb törés csajfronton az életemben így év vége felé, az önsajnálat meg mint tudjuk egy puha meleg paplan, úgyhogy nem erőltetem az új társaságot, hanem változtatni akarok az életemen. Így sörözgetek, gamelünk, dumálunk. Meg ide írok.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
1761 levél
Válasz 17.01.01. 00:46 #26
Aribeth
Szép dolog ám introvertáltnak lenni. Az idei évben különösen odafigyeltem arra, hogy rendszeresen találkozzak a barátaimmal, ez viszont kibaszottul le is merített.
Jelenleg egy (amúgy remek) filmes kvízes szilveszteri összeröffenésen vagyok, de nem sok választ el attól, hogy bealudjak a kanapén.
Shepard: She messed with my hamster, guys. Now it's personal.
4321 levél
Válasz 17.01.01. 00:26 #25
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Látod? Csak dupláz valamiért. Az előzőnél a másikat átírtam, átszerkesztettem, itt már nem sikerült, mert hibát kellett javítanom.
4321 levél
Válasz 17.01.01. 00:24 #24
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Nem feltétlen.

Az introvertáltak másnapossága

15 bulizási tipp introvertáltaknak

Lehet nem embergyűlölő vagy, hanem egy másik személyiségtípus. Én is úgy vagyok a nagyobb tömeggel, hogy egy idő után zavaró számomra.
4321 levél
Válasz 17.01.01. 00:24 #23
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Nem feltétlen.

[linkhttp://www.unikornis.hu/elet/20161227-az-introvertaltak-masnapossaga-unnepek-december.html]Az introvertáltak másnapossága[/link]

15 bulizási tipp introvertáltaknak

Lehet nem embergyűlölő vagy, hanem egy másik személyiségtípus. Én is úgy vagyok a nagyobb tömeggel, hogy egy idő után zavaró számomra.
2296 levél
Válasz 17.01.01. 00:04 #22
Shadowguard
Én okleveles embergyűlölő vagyok Van már 10 éve, hogy utoljára kimozdultam szilveszterkor, akkor is az akkori barátnőm rángatott el, de nem is éreztem jól magam.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
4321 levél
Válasz 16.12.31. 23:59 #21
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Nem vagyok kocka. Hétfőn éjszakás műszakkal kezdek, nincs kedvem hajnal négyig, ötig, hatig szétcsapódni, ennyi. Egész évben szinte minden hétvégén dolgoztam, van, hogy mindkét nap, és örülök, hogy nem kell zajban meg zenebonában lennem és pihenhetek.
13230 levél
Válasz 16.12.31. 23:49 #20
McCl@ne
Igazából egész sokan lehetünk, csak ezt nem szokta senki reklámozni
Pedig semmi baj vele. Nekem ez életem első szilvesztere egyedül, és egészen rendben van
Respect is not given. It's taken.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.