Azoknak akik még játszanak az IG-val:
Nem teljesen igaz, hogy az ellenségesebb fajok (sullep, dargslan) elzárkóznak a kapcsolatok javításától.
Sokadjára játszom végig a game-et, és már elég jól megy, szóval k. erős birodalmat építek ki. Az a lényeg, hogy a sullepeket egyszer sem támadtam meg, ellenben irtottam a dargslanokat (és akit csak találtam) ezerrel. Erre egy idő után a sullepek üzennek ezzel a szöveggel: az emberi faj már bebizonyította, hogy méltó a sulepek szövetségére. No erre én bedühödök, és kinyírom a sullepek egyébként már elég nagy birodalmát, az ecalepekével együtt. Közbe persze nem támadok dargslan bolygót. Erre meg a dargslanok értesítenek, hogy milyen frankók ezek az emberek, és hogy méltó vagyok a szövetségükre. Ezt persze valami negyon semleges és véletlenül sem alázatos szöveggel. Jól van, mondom, akkor ezeket most békén hagyom, elvégre nem semmi, hogy azzal a fajjal jóba vagyok, amelynek a kiirtása egyébként a játék célja. Szóval egy ideig inkább a flottáim számát gyarapítom. No de most jön a tanulság: mivel abbahagytam a hódításokat, már nem vagyok olyan jó a dargslanoknál, és egy héten belül újra nekem esnek.
Szóval ily módon még ezek a rohadt fajok is szövetségre bírhatók, és a jóviszonyunk akár 90 fölé is felmehet. Szóval további jó imperiumozást.
I'll be here...