romantikának érdekes formája él a filmben: klisékre alapuló gengszterfőnök feleség és beépült rendőr kapcsolata, ami azonban szavak helyett képekben fejeződik ki, itt kap megint nagy teret a rendezés: Mann verset csinál ezekből a képekből, jelentőségük nem marad el az akciókhoz képest, ellenpontozzák vagy inkább kiegészítik azokat.
A párbeszédek pedig olyanok, amilyeneknek egy vizualitáson alapuló filmben lenniük kell. Rövidek, velősek és kemények. Persze mindez angolul igaz, a szinkron állítólag tragédia...
"Jeti, add ide a bőröd!"
