Minden ellenállás hasztalan! 8-)
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Command & Conquer 3:Tiberium Wars
Huhh rég volt, de azt hiszem ugyanannyi mint a GDI és NOd, ám sokkal aggasztóbban fejeződik be a Scrin kampány...(erős kiegészítő szaga van a befejezésnek)
Megint másik küldiről beszélsz, mert ezen a pályán nem adnak bázist
Viszont sikerült megcsinálnom, annyi volt az egész hogy rá kellett jönni a megfelelő taktikára. Nem álltam le harcolni, hanem kapásból a GDI bázis ellen irányítottam a seregem, így nem volt még ideje Mammoth Tankokat meg Juggernautokat gyártani. Amíg a védelmet lekötöttem, a Mastermind-dal elfoglaltam majd kapásból el is adtam a 2 tankgyárat meg a légiplatformokat és inenntől kezdve nyert ügyem volt, a GDI megbénult, már csak porig kellett rombolnom a bázist
Hány küldetésből áll amúgy a Scrin kampány?

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Ja bocs..!!
Másik pályára gondoltam
Az elit egységgel mész?
Na akkor ott iparkodni kell vele, én a sokadik próbálkozás után átfutottam a pályán, majd miután megkaptam az egységeket, kaptam egy kis bazist. Utána már menni fog
Másik pályára gondoltam
Az elit egységgel mész?
Na akkor ott iparkodni kell vele, én a sokadik próbálkozás után átfutottam a pályán, majd miután megkaptam az egységeket, kaptam egy kis bazist. Utána már menni fog

Minden ellenállás hasztalan! 8-)
Ez Scrin 2-es pálya vmi iszonyat gány egy küldetés, már nemtom hányadszorra töltöttem vissza. Ott tartok, hogy a barakk meg a mérnök már megvan és vhogy el kéne juttatni a másik épülethez. De minden irányból hangágyúkkal van körülvéve
Bírom az ilyen pályákat hogy kapok 3 db egységet és hódítsam meg velük a fél világot
Bírom az ilyen pályákat hogy kapok 3 db egységet és hódítsam meg velük a fél világot

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]