Nem hőbörgök, te paranoiás, minden hsz-ben támadást kereső és minden egyes mondatot kiforgató lol.hu szökevény!

A FIA-ról állítottam ki a magam részéről szegénységi bizonyítványt, nem másról...
Mit nem értesz azon amit leírtam?
Szerinted milyen döntés az, ahol Vettelt megbüntetik, majd miután ha belekeveredik a srác, aki évek óta a legnagyobb durranás a F1-be (újabb sponzorokat, pénzt és érdeklődést hozva a sportágnak), ahelyett, hogy akkor mondjuk kapna egy jelképes 5 rajthelyes büntit mondjuk (valljuk be kb a szarnak egy pofon alapon, mert ledolgozná, bár Hamiltont még győzni nem láttuk ha nem pole-ból indult), inkább nem büntetik meg és felmentik azt is, aki "hosszas átgondolás után" már előzőleg megbüntettek (ismét felteszem a költői kérdést, hogy akkor mi alapján?!).
Eleve mi a tökömről beszélsz, miközben ha rajtam múlna, Alonso és Hamilton se állna már rajthoz amióta a McLarent megbüntették (és lehet a következő évben sem) és ennek hangot is adtam akkor is, hogy nevetséges, hogy a pilóták megtarthatták pontjaikat szerintem (miközben 97-be Schumitól kevesebbért vették el a pontjait, igaz sokat nem számított, mert 2. lett a VB pontversenyben).
De akkor ismétlek, mert látom, nem nagy kapacitással bővelkedsz és elég szelektív a tény-arzenálod, a Hungaroringen történtek nagy mértékben köszönhető Hamiltonnak (nem emlékszel, hogy csapatutasítást szegett meg, hogy R. Dennist elküldte a picsába és úgy beszélt vele, mint akit a seggéből rángatott elő úgy, hogy fél éve volt a csapatnál és a F1-be).
Kiszorítás, gondolom Spa-ra vonatkozik... Alonso-n felháborodtok, de kb. 2-3 hellyel mögöttük szinte tükörképbe illően azonos esemény zajlott le (sajnos nem tudom kik voltak, de kb. nem is érdekel most), ami a kutyát nem zavarta. Megemlíteném még, hogy Hamilton majdnem jobban kijött a szituból mintha semmi sem történt volna, mivel majdnem előzött utána rögtön. Ja és akkor meg sem említem a mostani Kubica-Massa szitut az utolsó körben, amikor is másfél percen belült történt kb. 6 olyan szitu és most többek között én is azt a videót nézem óránként, mert milyen kurva jó! Persze gondolom te nem teszed, mert te mindkettőt kizárnád amiért "test-test" elleni harct vívtak amennyire megengedhető volt!
Sikánlevágás, gondolom amikor Monacoban megelőzték és levágta a sikánt... A nem tűnt fel, hogy aki megelőzte (talán Wurtz vagy Webber, nem emlékszem hirtelen), nem tudta bevenni szabályosan a sikánt, mert túl nagy tempóval érkezett (ezzel szintén nem azt mondom, hogy Alonso joggal nem vette a fáradságot, hogy bevegye azt a kanyart, mert k*rvára megpróbálhatta volna!)?
"kicsi édes nemdrukkolokalonsónak"
most melyik hsz-emből copy-pastézzam be, hogy az ilyen objektivitásból hiányt szenvedő "szakemberek" miatt drukkolok már neki, mert szerintem igenis kurva jó pilóta... nem értem mi volt ezzel a célod, hisz írtam előtte.
Ja és visszatérve a FIA-hoz, meg se említem, hogy Kubicát megbüntették nevetséges módon, mert volt pofája harcolni (el is ment volna)a kis csodagyerekkel. Alonso-t amikor megpörgették akkor pedig semmi nem történt (nem mintha kellett volna... pedig kicsit könnyebben elbírálható eset volt arra a lehetőségre, ha már valamelyiknél büntetni akartak).
Húzd már le magad légyszi és nekem te ne reagálj többet, mert borzalmasan unom ismételgetni magam, hát még te reakcióidat olvasni, nem mintha a személyeskedésen kívül futná másra.
http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P