Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Forma 1 2007
Öregem, te aztán tudsz. Nem istenitem, épp az a bajom vele, h idén nem hozza azt amit eddig. De mindamellett felfordul a gyomrom attól ,amit Ron és a McLaren csinál. Ez bassza a csőrömet, nem pedig az, h Alonso nyer e vagy sem. Látom te meg ezt nem érted.
sajnálom ha a lelki világodba gázolok, de sanos ebben a topikban több "igazság bajnoka" koncentrálódik, mint bármelyik másban.
mint a többi, én sem fogom szótlanul tűrni egy mákos szarházi érdemtelen sztárolását. különösen nem akkor, mikor egy újonc beledöngöli az aszfaltba, akit ezért - egyéb híján-, a tényekkel szembemenve mocskoltok, direkt, vagy az ismeretek híján tudatlanul (nem tudom, melyik a jobb) hazudtok róla. nekem sem szimpatikus ő sem, de mivel ugyanabban a lopott kocsiban ülnek, ráadásul az ő gépe többször volt megbízhatatlan, mint társáé, mégis vezet előtte, számomra furcsamód kristálytiszta az, aminek kristálytisztának kell lennie. erre ti miért nem vagytok képesek?
hibázhatok én is, de akkor elismerem, nem sértődötten duzzogok. ha szarul megy favoritom, elismerem, szidom, nem ömlengek, meg a másikban keresem a hibát..

A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt
Nah figyelj Csuvi, először is vegyél vissza, mert nem akarok senkit átverni meg se hazudni meg se blöffölni, okés? Nem fogok most mindennek utánanézni, és ha mondjuk tévedtem a kis Lewis szerencsétlenségeinek számában, akkor elnézést. Nem vok krónika, de jó látni, h egyesek mindent tudnak, és soha nem tévednek. És ne fárasszatok már Hamilton-al, thx.
Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
ja, mert te is imádnád a beosztottadat, aki nyafog éjjel nappal, zsarol miegymás? nem véletlenül utálták ki a rönótól is..
amúgy meg pont az volt az egyetlen korrekt dolog idén a mekitől, hogy nem nevezte ki első számú pilótának alonzót csak azért, mert bemákolt két vb címet, hiszen -mint ahogy ez egyértelműen kiderült- hamilton jobb pilóta. sokkal. többször idő előtt feladni kényszerült, alonzó elől rengetegen kiestek, mégis vezet négy ponttal a spanyol előtt. szerintem ez mindent elárul..
ja és hazudtál, akárhogy is próbálkozol blöffölni. sajnos én is nézem a forma 1-et
amúgy meg pont az volt az egyetlen korrekt dolog idén a mekitől, hogy nem nevezte ki első számú pilótának alonzót csak azért, mert bemákolt két vb címet, hiszen -mint ahogy ez egyértelműen kiderült- hamilton jobb pilóta. sokkal. többször idő előtt feladni kényszerült, alonzó elől rengetegen kiestek, mégis vezet négy ponttal a spanyol előtt. szerintem ez mindent elárul..
ja és hazudtál, akárhogy is próbálkozol blöffölni. sajnos én is nézem a forma 1-et

A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt
Nem hazudtam: Kinát leszámitva nem sok rossz történt vele már megbocsáss. Az is az ő meg Ron Denis nagy hülyesége, mert ahogy ő mondta: " Mi Fernando-val harcolunk..."- csapatfőnök ilyen szánalmas kijelentést tesz, és itt bukik meg a hires "mindenki egyenlő" Denis elv, ami már évek óta megbukott, mert akarva akartlanul mindig húz az egyik pilótája felé... házira nézz utána.
Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
"De azért a szerencsétlenségek nagy ivben elkerülték"
ezt írtad hamiltonról. hazudtál, amit itt nem szeretünk. ezért kaptad a házit..
ezt írtad hamiltonról. hazudtál, amit itt nem szeretünk. ezért kaptad a házit..
A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt
Egy: ne adj nekem házi feladatot
Kettő: ami a szerencsét illeti, mindenkinek volt belőle, Schuminak is, Alonso-nak is, és Hamilton-nak is. Az idei évben Hamilton-nak jött ki a lépés. Több gondja volt Kiminek és Fernando-nak is.
Kettő: ami a szerencsét illeti, mindenkinek volt belőle, Schuminak is, Alonso-nak is, és Hamilton-nak is. Az idei évben Hamilton-nak jött ki a lépés. Több gondja volt Kiminek és Fernando-nak is.
Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
na akkor neked is itt a kérdés házi feladatnak: hányszor esett ki alonzó technikai okok miatt és hányszor hamilton?
mentőkérdés: hányan estek ki ELŐLÜK idén (külön-külön).
akkor most ki a mákos, kit került el a balszerencse..?
mentőkérdés: hányan estek ki ELŐLÜK idén (külön-külön).
akkor most ki a mákos, kit került el a balszerencse..?
A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt
Szánalmas, h egyesek milyen szintre tudnak lesüllyedni, ha egy számukra nem kivánatos személyről van szó.
Az egész McLarenről megvan a véleményem, Ron Denisről, és az egész bagázsról, akik tönkretették egy jó pilóta F1 törekvéseit. Remélem visszamegy a Renaulthoz, mert a McLaren-él csak Hamiltonnak van jövője, a kis kedvencnek, akit Ron már oly régóta ismer és szeret, és "Jaj Isten" annak, aki a nem hivatalos "2. számú" autót fogja vezetni. jövőre. Mocsok húzás volt megvenni Alonso-t, hiszen egyértelmű mire kellett: a reklámokra, és az ebből befolyó halom pénzre. És megérdemelné a szaros McLaren, h ne nyerje meg még az egyéni VB cimet sem, mert egy olyan csapat, aki kémkedik a rivális után, és hagyja, h pilótái használják az iyg szerzett megfelelő beállitásokat, aztán meg a kicsi Ron bőg egyet a kameráknak, hát, ez a SZÁNALOM! Azért csinálja jól a Ferrari, mert mindig van elsőszámú pilóta, előbb v utóbb, mert a mai F1-be kell! És igen, ki kell nevezni. Nem "mindenki egyenlő" fedőnév alatt egyértelműen favorizálni és támogatni az egyiket. Az egész McLaren egy kész szánalom, nem gondoltam, h valaha is ekkorát fogok csalódni a kedvenc csapatomban(nem csak Alonso-ról van szó).
Alonso, vissza a Renault-hoz, és majd a többit meglátjuk.
És Hamilton-ról annyit, h nem kis dolgot hajtott végre idén, elismerésem neki. De azért a szerencsétlenségek nagy ivben elkerülték, a talán a jobbik csapat autóját vezette rögtön(mig olyan tehetségek, mint pl Rosberg, aki a F1 előtt ugyanolyan sikereket ért el, mint a kis Lewis, csakhát ő nem elsőszámú pilóta a legjobb teamnél), a csapat és főleg a csapatfőnök abszolút bizalmát és támogatását élvezte, és télleg, felszabadultan versenyezhetett, úgyhogy ezeket is azért számoljuk bele. És mondjuk vegyük Kimi-t, akinek mennyi balszerencséje volt már a F1, ennek meg minden összejön elsőre. Mig Fernando és Kimi is végigment a szamárlétrán(Alonso- Minardi, Kimi- Sauber), addig egyesek csak úgy beleesnek a "jóéletbe". Tömören ennyi
.
Hajrá Alonso(s ha már nem ő, akkor Kimi, mert ő is nagyon nagyon megérdemelné)!

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 18:01
- Helyzetjelentés [157636]
- 14:30
- Szét*** az ideg [5540]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]