Respect is not given. It's taken.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Az Év Játéka 2007
A hangulat jó nagy részét adja -értelemszerűen- a látvány, így elég sok mindenről marad le az, aki minimum beállítások mellett tolja, ez biztos.
A Witcher ennyire jó lenne? Sokat nem játszottam vele a szaggatás miatt, de addig a pontig, ameddig eljutottam(a kutyák meggyilkolászása az első "éles" helyszínen) elég egyhangúnak, sőt, összecsapottnak tűnt. A párbeszédek kifejezetten kínosak voltak, mintha közepes angoltudás, egy szótár és egy rakás középkori környezetben játszódó film megtekintése ihlette volna őket. Bár többektől is hallottam, hogy a legtöbb RPG-nek beharangozott játékkal ellentétben, itt valóban komoly jelentőséggel bírnak a váalszaink a történet folyását illetően, tehát ez a későbbiekben nyilván jobban kiütközne.
Lehet, hogy fel kéne tennem egyszerűen a patchet és az javítgatna rajta valamelyest? O_o
Márha működik kalózkodott(harr, ima pirate meself sum games) verzióval, mivel úgy nem veszek játékot, hogy legjobb esetben is csak minimális beállítások mellett tudom csak tolni, jelenleg pedig ez a helyezt, ami szintén biztos sokat levesz az élvezeti értékéből.

i tell it like it is, cause im a bold figure
Mivel már nem valószínű, hogy befuthat valami big shot, így megegyezhetünk abban, hogy a lista dobogósai, de akár a top 10 is megjelent már! Tehát ideje összegezni a látottakat és nem is olyan egyszerű a dolog. A harmatos nyár után soha nem tapasztalt őszi mezőnnyel van dolgunk, folytatások és új trónkövetelők özönlenek, és most nem igazán érvényesül a mennyiség és minőség közti kissé elcsépelt összefüggés sem!
Nálam:
1.:The Witcher - játékélmény netovábbja, a választási lehetőségek és egyáltalán: a lehetőségek játéka, gyönyörű grafikával, az év soundtrackjével és egy olyan karakteres főhőssel, aki tényleg párját ritkítja!
2.:BioShock - az FPS-ek valós megújulása, vagy inkább reneszánsza, művészi grafikával és mindent elsöprő hangulattal! MUST HAVE! Itt is figyel az öreg Big Daddy az asztalomon
3.:Crysis - bár a teljes végigvitel után a csalódottság és a harag is belekeveredett az érzelmek közé, a játék egyes jelenetei -konkrétan az első 2/3-a- olyan páratlan precizitással adja vissza a készítők elképzeléseit, hogy már szinte csak rutinból említem meg emellett a grafikát és a harci élményeket! Kötelező.
4.:Portal - mert lehet máshogy is. Aki próbálta, tudja, hogy miről beszélek, a Valve egy mellékjátékként kidobott kis szösszenettel több innovációt vitt az iparba, mint mások a teljes munkásságuk alatt, mert végre egy játék, ahogy ugyan fogoly vagy, de nincsenek határok!
5.:Gears of War - lesznek, akiknek ez csak egy shooter, de lesznek, akiknek ez A shooter! Én az utóbbi vagyok: kőkemény marinehangulat, zúzós harcjelenetek, még zúzdább dumák és egy nagyon komoly zenei anyag támogatja az UE3 ezen megnyilvánulását, kegyetlenül élvezetes játék, nem szerencsés leírni a koncepció alapján! A desingerek munkája az év egyik legjobbja!
Eredetileg a Need for Speed: Pro Street-nek szántam az 5. helyet, de nálam az autósjátékok mindig másodlagosak voltak, így lecsúszott a -kissé tágra vett- dobogóról, viszont mindenképpen említést érdemel!

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 16:58
- Ki mivel játszik mostanában? [8263]
- 14:22
- Helyzetjelentés [157650]
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]