Szenvedély nélkül a foci halott.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Vizsgaidőszak
Kiselőadásra is tanulni kell, szóval legyen az a kreditérték, amit a kselőadással meg is kapnának
A kreditérték azonban ugye tudod, hogy azt jelentené, hogy vizsgázni és tanulni kellene belőle?
Előadások színesítéséhez:
- a hallgatók tartsanak kötelező kiselőadásokat (csoportosan, minden csoport 1-1 adott témából)
Aktivitást növelni:
- ugyanezzel
- a kiselőadások végén közösen megvitatni a hallgatókkal, hogy kinek mi tetszett és mi nem tetszett benne, min lehetne még javítani, stb.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
A kreditérték nem is rossz ötlet, erre érdekes, egyáltalán nem gondoltam. És nyugodtan bele merem írni, sőt nem is járnék rosszul vele.
Ami a katalógust illeti, az elvileg van, de gyakorlatilag háromból két alkalommal mindig elmaradt. Úgyhogy tulajdonképpen ezt se lenne rossz tényleg megemlíteni. Mondjuk én még gondoltam olyanokra, hogy növeljék a diákok feladatát, kelljen többet írni, kelljen kötelezően kérdéseket feltenni az előadások végén, de ezeket nem merem beleírni, mert lesz jövőre matmod 2. is még nekem, és ha véletlenül még megvalósítanák őket, akkor én szopnék vele.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
- legyen kreditértéke a tárgynak
- katalógus
szerintem nőne az aktivitás
- katalógus
szerintem nőne az aktivitás

Bazz, van ilyen hülye kritériumtárgyunk 0 kreditért, hogy matematikai modellakotás, ahol semmit nem kell csinálni, csak bejárni minden héten; meghallgatni azt a vendégelőadót, akit éppen meghívtak beszélni valami idétlen témáról; és most, félév végén írni egy legalább egyoldalas összefoglalást/véleményezést a félévről meg egy konkrét előadásról. Na, a matematikai része már megvan, az nem érdekes, de vannak ilyen hülye kérdések is, hogy pl.:
- Mit lehetne még javítani, hogy az előadások még hasznosabbak legyenek a hallgatók számára?
- Hogyan lehetne növelni a hallgatók aktivitását?
Nincs valakinek valami tuti tippje, hogy ezekre mit lehetne írni?...
- Mit lehetne még javítani, hogy az előadások még hasznosabbak legyenek a hallgatók számára?
- Hogyan lehetne növelni a hallgatók aktivitását?
Nincs valakinek valami tuti tippje, hogy ezekre mit lehetne írni?...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]