28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Jégkorong



Írd ide hozzászólásod:

balays82
balays82 [14276]
Én is Kanadának szurkolok kb. ezer éve, ezért nem voltam túlságosan boldog a tegnapi eredmény miatt. A meccs szinvonala azonban valamennyire kárpótolt.

Ami pedig minket illet, először én is arra gondoltam, hogy ennél durvább csoportba nem is kerülhettünk volna. Kanada eleve más dimenzió, rájuk nem is érdemes pazarolni a szót. Szlovákia ugyan idén gyengélkedett, ettől függetlenül az elitbe tartoznak, a fehéroroszok pedig évek óta szorongatják a nagyokat. Szóval nagyon durva ez a csoport, de, ha olyan szemmel nézzük, hogy melyik csoportban csíphettünk volna el egy harmadik helyet, akkor sem lett volna könnyű választani (talán a B csoport tűnik egy kicsit gyengébbnek). A realitás inkább az, hogy a bennmaradás kiharcolásáért vívott körmérkőzéseken foghatunk meccset, és az első évben már ez is nagy szó lenne, de remélem, majd megcáfol a csapat.
Tódee
Tódee [2590]
Nagyon nagy meccs volt a tegnapi döntő! Tényleg mintha egy Stanley-kupa döntő 7. meccse lett volna. Sajnálom a kanadaiakat, nekik drukkoltam, de ez a mostani orosz generáció tényleg nagyon jó.

A jövő évi csoportunk meg nehezebb kb. nem is lehetett volna.

There's only one rule of metal: PLAY IT FUCKIN' LOUD!!!

balays82
balays82 [14276]
Kanadával is egy csoportban leszünk a svájci vb-n

Oroszország a világbajnok

Vissza

Fórumszabályzat