28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Spore



Írd ide hozzászólásod:

Kalwa
Kalwa [4370]
Örömmel jelenthetem, hogy nem egészen 1 nap alatt végigvittem eme játékot, ráadásul közepes fokozaton. Kijelenthető, hogy ez a játék nem ér meg 13ezer forintot, de még 8ezret sem. Az elfogadható ára kb. 5ezer forint környékén lehetne, de sajnos azt kell, hogy mondjam, bizony ez a játék még ennyi pénzt sem ér meg. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy sok szülő megfogja majd venni a gyerkőcének a remekül felépített reklámkampány és hazugságok miatt, amikkel a gyerekek fejét tömik már jó ideje.
A játék a végletekig leegyszerűsített, gyermekded és rövid. Nem mondom, hogy unalmas, mert el lehet vele játszogatni, de azt egy kicsit irreálisnak tartom, hogy az ember több időt tölt el a lények, épületek és járművek megtervezésével, mint magával a játékkal. Sajnálom, mert egy nagyon jó játékot lehetett volna ebből kihozni egy kicsit több komolysággal és odafigyeléssel. Talán majd legközelebb

"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."

Vissza

Fórumszabályzat