Kereszténység szerint átvitt értelemben teremtette csak Isten a gonoszt. Lucifer angyal volt, majd föllázadt. Isten azzal büntette, hogy minden szenvedést amit okoz, maga is elszenvedje. Ennek ellenére folyamatosan sóvárog az újabb gonosz tett felé. Ez most csak úgy eszembe jutott.
Jómagam pedig korántsem érzem magam kalitkában, mint hívő keresztény. Sőt!
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Életfilozófiák
Az elmémben régóta kimutatható, bizonyítható biokémiai folyamatok eredményeképpen jönnek létre érzések, gondolatok, vagyis a szmeélyiségem. Ha ez a biokémiai folyamat valami oknál fogva felborul, akkor megváltozok, más leszek, más állapotba kerülök, szélsőséges érzelmi reakcióim támadnak: Az agy elveszíti biokémiai egyensúlyát. Érdekes módon a megfoghatatlan lélek, amely a testtől független és a anyagias folyamatoktól is független, ezek szerint ezzel együtt hintázik, hiszen ha nem így tenne, nem lennének őrültek, bolondok, sőt, nem lennének szélsőséges érzelmi reakciók, stb.
A személyiség maga a lélek, igaz? No de a személyiség az agyi biokémiai folyamatok borulásával, ingadozásával változik, vagyis: A lélek nem képes megtartani éteri egyensúlyát? Hogy-hogy?
A halál után néhány percig még van elktromos adatfolyam az agyban egyébként... De ez is csak biokémia. Gyógyszerekkel, hormonokkal változtatható egy személyiség, Manipulálható, tökéletesen legyalulható, helyébe újjat lehet építeni. kkor most mi emberek képesek vagyunk lebontani az isteni lelket és újjat rakni a helyébe?
A Gonosz? - Ő is Isten termetménye! Ő teremtette meg a Gonsozt is. Ez hogy lehet?

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
Tipikus kételkedő
A lélek benned van, nincs konkrét helyen, nem tudod meghatározni. Vannak akik úgy tartják a lélek maga a tudat, tehát az agyban lakozik.
Hogy vannak-e, és hogyan mérhetőek a rezdülései? Gondolj csak a lelkifurdalásra. Persze mondhatjuk, hogy ennek is az alapja egy szimpla agyiműködés, ami a tudatalattiban zajlik le, és így kellemetlen érzetet okoz.
Halálkor megszűnik az agyi működés, így fogalmad sincs arról, hogy eltávozott-e a lelked, avagy sem. Minden bizonnyal igen, ha az agyad megszünt működni, és feltételezzük, hogy az a "lelked".
Lélek a törzsfejlődésben: fogalmam sincs. Ezen még nem gondolkoztam.
Hogy a gonosz lélek Istentől származna-e. Erről sokféle vélemény is kialakulhat. Én személy szerint úgy tartom, hogy Isten csak jó embereket teremtett, azonban a gonosz, mint tudjuk az első bűnbeesés alkalmakor megfertőzte az emberi lelket, és ezáltal mindenkiben ott lakozik lelkének "elkorcsosult oldala".
Az utolsó kérdésed hirtelen azt éreztette velem, hogy talán hiszed a lélek létezését, és nem csak a tudatot tartod valósnak
Istenfélő ember vagyok, azonban nem a fanatikus féle. Mondjuk azt, inkább deista felfogású.

Mutass nekem egy emberi vagy bármilyen más lelket. Hol lakozik? Hol található? Hogyan mérhetőek a "rezdülései"? Van lélek-rák? Miből nyeri az energiát, ami a műkődéséhez kell? Hogy marad a testben és hogy szakad el annak halálakor? Hogyna illeszthető a lélek a törzsfejlődésbe? A gonosz lélek is Istentől származik?
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
Sejtettem, hogy a tested termékét nevezed élet-teremtésnek
Csak egy porhüvelyt hozol össze a pároddal. A lélek, aki "beleköltözik", nem a Te szerzeményed.....Ugyanis a lélektől válik irányítottá, élővé az az anyag, amit a bölcsőben ringatol. Az pedig Istentől származik, Te csak egy biológiai folyamatot viszel végbe, amely létre van hozva az emberi faj szaporodására.
Ha szereted a fizikát és a kémiát, akkor elég könnyen megértheted ezeket az elméleteket....mert ez a gyakorlatban is így működik

igen baj.
nem, de a katolikusok vannak a legtöbben.
spiritualizmus is emberek által kitalált alaptalan baromság.
amiben "hinni" kell, az mind alaptalan.
amit lehet tudni, na az az igazság.
spiritualizmus helyett inkább fizikázz.
skcm: nézz meg egy felvilágosító filmet, és rájössz, hogy az ember hogyan tud életet teremteni

I wish I could have known about the view from halfway down
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 23:28
- Ki mivel játszik mostanában? [8305]
- 22:31
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [4]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]