28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Háziállatok: kutya, macska, hörcsög, tengeri malac, teknős...



Írd ide hozzászólásod:

konrad
konrad [13085]
"Továbbra is sok az állatkínzás Magyarországon

Még több évtizednek el kell telnie ahhoz, hogy az büntető törvénykönyv állatvédelemre vonatkozó módosításának hatása legyen. Azaz az állatkínzás bűntette valóban büntetve legyen, és annak valóban legyen elrettentő ereje. Ezt állítják a szakemberek, akik szombaton részt vettek a Nemzetközi Állatvédelmi konferencián Pécsett.

A szakemberek szerint az, hogy az állatkínzás 2004 óta bűncselekménynek számít, egyelőre nem rettenti el az embereket. Szerintük még több évtizednek el kell telnie, hogy törvénymódosításnak hatása legyen.

Egy jobb hatósági és önkormányzati együttműködéssel hatékonyabbá tehető a munka - mondta Farkas Tamás, a Misina Természet és Állatvédő Egyesület elnöke. Másrészt viszont még nem teremtődtek meg a magyar állatvédelem finanszírozásának alapjai.

Az állatkínzás 2004 óta bűncselekmények számít, akár három év börtön is járhat érte. Az állatvédők úgy tudják eddig még csak egy embert ítéletek el állatkínzás miatt. Szerintük emiatt nincs hatása a törvénymódosításnak. Magyarországon évente több mint 300 állatkínzás történik, ami ki is derül. Elsősorban a kutyák és a lovak esnek áldozatul."


Oké, én azt elfogadom, hogy a mai magyar társadalom egy része éretlen az állatokkal való tisztességes bánásmódra, ugyanakkor a bírókat nem értem. Ha megszületett a jogszabály és annak elég komoly szankciói vannak, akkor az elmúlt négy évben miért csak egy(!) precedens értékű ítélet született? Ilyenkor eszembe jut az Animal Planet-es sorozat, a floridai Dade-megyei állatrendőrséről: ott bezzeg nem szarozik a tisztviselő, simán őrizetbe veszi az állatkínzó "embergörényt", a bíró pedig lazán rábassza a többezer dolláros bírságot vagy az xy nap elzárást.

Ehhh, nem is idegesítem magam...

Vissza

Fórumszabályzat