28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Ismertető/teszt

Pioneers of Pagonia – Meadowsong teszt – Rejtélyes kór ütötte fel a fejét a telepesek közt

A stratégiai játék első sztori-DLC-je egy új szigeten új történetet és rengeteg új tartalmat hozott magával.

Írta: GeryG

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

Akárhányszor szóba kerül az Envision Entertainment stúdiójánál készült Pioneers of Pagonia, mindig el kell mondanom, hogy az egykor oly sikeres The Settlers szellemi örököséről van szó. Ám amíg a Ubisoft sok más franchise-hoz hasonlóan a The Settlersszel sem tud igazán mit kezdeni, addig a Pioneers of Pagonia elhozta azt, amitől az a széria jó 20–25 évvel ezelőtt még sikeres tudott lenni. Ebben persze komoly szerepe van Volker Wertichnek, a The Settlers megálmodójának is, aki felügyelte a Pioneers of Pagonia fejlesztését. A stratégiai játék 2023-ban először csak early accessben jelent meg, de már ez is tartalmasabb és átgondoltabb volt, mint az ugyanabban az évben korábban megjelent The Settlers: New Allies. A játék végül tavaly decemberben, nagyjából két év után lépett ki early accessből és kapta meg végleges formáját. A stúdió azonban ezután sem dőlt hátra, inkább nekilátott az első sztori DLC, a Meadowsong elkészítésének.

Pioneers of Pagonia – Meadowsong teszt – Rejtélyes kór ütötte fel a fejét a telepesek közt

A kiegészítő egy új szigetre, Meadowsongra költözteti a telepeseket, akik annak reményében érkeznek, hogy helyre tudják állítani a sziget gazdaságát. Az ugyanis egykor a vidék egyik legszebb és legtermékenyebb területe volt, ahol a mezőgazdaság valósággal virágzott. Ám mostanra valami nagyon megváltozott. A környéket titokzatos kórság sújtja, amely nemcsak tönkreteszi a talajt és elpusztítja a növényeket, de a telepeseket is megbetegíti, akik ettől úgy legyengülnek, hogy nem tudják elvégezni a munkájukat. Így e betegség a teljes kolónia fennmaradását veszélyezteti. A mi feladatunk lesz, hogy megfejtsük a kór forrását, és megtaláljuk rá az ellenszert.

A DLC-vel nemcsak új történetet, de ahhoz kötődően egy sor újdonságot is kaptunk. A már említett kór önmagában egy új mechanika a játékban, hiszen eddig nem kellett fertőzésektől tartanunk. Hozzá kötődnek az új ellenségként megjelenő boszorkányok, ugyanis valójában tőlük származik a kór, velük kell majd felvennünk a harcot. Ők nem egyszerű katonai egységként jelennek meg, hanem kvázi bossokként, mivel minden boszorkány más képességekkel bír. Az egyszerű katonák szerepét inkább a fertőzött farkasok és patkányok töltik be, amelyek a falunkba járnak fosztogatni.

Pioneers of Pagonia – Meadowsong teszt – Rejtélyes kór ütötte fel a fejét a telepesek közt

Természetesen a gazdaság és a termelési lánc is sok új épülettel, termékkel bővült. Megjelent a játékban a sörfőzés, a borászat, a gyümölcstermesztés (eddig csak gyűjtögetni tudtuk a gyümölcsöket), illetve az állattenyésztés is. Új növényként immár bodzát és szőlőt termeszthetünk, de lehet méhészetünk is. A már említett fertőzött farkasok és patkányok ellen a telepesek nem tudják megvédeni a falut, ezért háziállatokat – kutyákat és macskákat – fogadnak magukhoz, amelyek már hatékonyan felveszik velük a harcot. Épületekből is van szépen újdonság: présház, sörfőzde, valamint különleges épületként megjelent a cornucopia, vagyis a bőségszaru. Itt áldozatokat mutathatunk be az isteneknek, cserébe jelentős bónuszokat kaphatunk, amelyek elengedhetetlenek a kór megfékezésében.

Cikkajánló
Pioneers of Pagonia 1.0 teszt – Végre kilép early accessből a The Settlers alkotójának új stratégiája

Pioneers of Pagonia 1.0 teszt – Végre kilép early accessből a The Settlers alkotójának új stratégiája

Már korai hozzáférésben is felmosta a padlót a The Settlers legutóbbi részével, de ahhoz képest is hatalmas fejlődésen ment keresztül.

Az újdonságok jól épülnek be a már egyébként is remekül működő termelési láncokba. Maga a kór megjelenése érdekes új mechanika, a készítők pedig ügyesen pakolták köré az új tartalmakat. Ugyanakkor maga az alapvető játékélmény ettől nem sokat változott vagy bővült. Én a magam részéről ezzel abszolút együtt tudok élni, hiszen a Pioneers of Pagonia már önmagában is egy remek játék, így az, hogy a DLC nem emeli új szintre ezt az élményt, csak kiegészíti, szerintem nem akkora bűn.

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Pioneers of Pagonia
  • Pioneers of Pagonia
  • Pioneers of Pagonia
  • Pioneers of Pagonia
  • Pioneers of Pagonia
  • Pioneers of Pagonia
  • Pioneers of Pagonia
  • Pioneers of Pagonia

Pioneers of Pagonia

Platform:

Fejlesztő: Envision Entertainment

Kiadó: Envision Entertainment

Megjelenés: 2025. december 11.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!