Fórum » Beszélgetés a játékokról
Dead Space
Erre már én is gondoltam (hamarosan pótolni is akarom ezeket a hiányosságokat, bár őszintén szólva az animációs film esetében meg akarom várni a hivatalos megjelenést), viszont azok megnézése nélkül gyakorlatilag én sem tudok többet, mint a játék főszereplője, és talán így az időközben kiderülő dolgok is nagyobb meglepetést okoznak majd. Egyébként azt hallottam, hogy a játék befejezése sem éppen hétköznapi, és nagyon sötét hangulatú lett.
Ezért kellene megnéznek a 6 részes animated comic-ot majd utánna az "egész estés" animációs filmet. Képregényből kiderül mi történt a bolygón, filmből pedig hogy Ishimura legénysége hogy járt. És ahol a film véget ér, pontosan ott kezdődik a játék. Csak sajnos vannak nagyon homályos dolgok. Sok nyitott kérdés maradt.
Na akkor azt már tudom, hogy hamarosan én is számíthatok arra a bizonyos karra, amit már egy játékvideóban láttam, bár szerintem igy is meg fog lepni a dolog.
Egyébként most vettem észre, hogy Peace korábban kérdezte, hogy a játékból mennyi minden derül ki az Ishimura katasztrófájáról. A harmadik fejezetre még nem sok minden (úgy tudom, hogy 12 fejezet van), de SPOILER
Lehet, hogy fölösleges volt a SPOILER, mert gyakorlatilag még semmit olyan nem derült ki, amit előzetesen nem lehetett tudni, de az a biztos, ha így írom.
Szerk: Ez jó, mire lepötyögtem a levelet, addigra már kicsit elvesztette aktualitását.

annyit már megtudott a bányaszhajó javításra érkező csapat, hogy valamilyen idegen életforma támadta meg az embereket, és nem egy elcseszett kísérlet eredményeként jöttek létre ezek a dögök. Azt is tudni lehet, hogy arról a bolygóról származnak, amely körül az Ishimura kering, és amin egyébként egy hatalmas lyuk tátong. Nagyon kíváncsi vagyok egyébként, hogy ennek mi lehet az oka. Én azt szűrtem le a felvehető videó- és audiónaplókból, hogy a bolygóról visszatérő emberek hozták magukkal az idegeneket parazitaként, aztán a "fertőzöttek" szépen lassan elvesztették emberi mivoltukat, végül pedig kiirtották a hajó teljes legénységét.
Lehet, hogy fölösleges volt a SPOILER, mert gyakorlatilag még semmit olyan nem derült ki, amit előzetesen nem lehetett tudni, de az a biztos, ha így írom.
Szerk: Ez jó, mire lepötyögtem a levelet, addigra már kicsit elvesztette aktualitását.

Az Ishamura hídja a megvilágítás miatt döbbenetesen szép! Viszont nehéz elképzelni, hogy ezen a hajón valaha 1000 ember nyüzsgött! Valahogy annyira kihalt ugye (végül is ez adja a hangulatot
A harmadik fejezet végénél amikor kijön az a brutális nagy kar, ott majdnem összefostam magam, annyira váratlan volt!
Viszont az nagyon tetszett, hogy úgy kellett kilőni, miközben szegény Izsák rángatózott, hát nehezen de sikerült!
A negyedik fejezet elején pedig az a kitines cucc nagyon durva volt!
Az alap lézervágónál tényleg nincs jobb, de én mostanában inkább a plazmakarabélyt szoktam használni!
Ellenfelek közül a legdurvább az a babaszerű cucc, na attól kiráz a hideg!

"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
Nekem is volt hasonló problémám, annyi különbséggel, hogy az xbox360 gamepad mellett egy Logitech MOMO Racing volt a géphez csatlakoztatva, és mint kiderült, az utóbbi okozta a hibát. Miután lehúztam már nem volt gond. Nézz fel szerintem a Dead Space hivatalos fórumára, mert ott is foglalkoznak a dologgal, viszont attól tartok, hogy csak egy esetleges javítás után tudod használni a másik gamepadot. Írják még, hogy lehet bűvészkedni egy joypad_example.txt nevezető file-al(helye: Documents\Electronic Arts\Dead Space) is, de úgy látom, az nem nagyon segített senkinek.
Ha már úgyis írok, megjegyzem, hogy eljutottam a harmadik fejezethez, és azt kell mondanom, hogy közepes fokozaton is eléggé bedurvult a játék. A kezdetekhez képest szinte alig van lőszer és orvosi csomag, meg pénz se nagyon, amiből ezeket pótolni lehetne. Az ellenfelek száma ezzel szemben egyre csak növekszik, nem ritka, hogy 4-5 támad egyszerre, majd miután súlyos hp és lőszerveszteség árán átküzdöm rajtuk magamat, néhány szobával arréb kezdődik előlről minden, anélkül, hogy a veszteségeket érdemben pótolni lehetne. Eddig az egyik legutálatosabb ellenfél az, amelyik rámászik az emberi hullákra és nekromorffá alakítja őket (akik persze szintén megtámadnak), a kis babaarcú mászkáló izékről már nem is beszélve, akik a magasból is rá tudnak ugrani az emberre, és távolról is le tudnak köpni. Arra gyorsan rájöttem, hogy csak végtagra és fejre érdemes célozni, majd a lelassított, földön heverő ellenfeleket agyon kell taposni, mert más esetben nem tart ki a lőszer (az alapfegyver egyébként nagyon hatékony, eddig még nem találtam jobbat nála).
A környezet továbbra sem unalmas, a nullagravitációs termek és azok a részek, amikor kijutunk az USG Ishimura fedélzetén kívülre (gyarorlatilag a világűrbe), sokat dobnak az hangulaton. Maga a játékmenet pedig szerintem sokkal közelebb áll a Resident Evil sorozathoz, mint például a Doom részeihez. Folyt. köv. hétvégén (sajnos).

Nekem olyan segítség kéne, hogy van 2 gamepadom, (xbox360, Command Unit)de viszont ha mind a 2 rá van dugva a gépre, akkor a játékban a kép, folyamatosan forog valamiért... de ga viszont a Comman Unit-ot lehúzom akkor viszont jól megy és nem forog! De ebbe az az érdekes, hogy 1 játéknál se volt ilyen és semmi féle gond vele, viszont jó lenne valamit kitalálni, mert az a gamepadot már nagyon megszoktam, sőőt a játék bill kiosztását is arra állítottam rá!
(ha csak a xbox360 contollert húzom le, akkor is forog, szóval nem az a gond, hogy "ütköznének")
Aki tud segíteni annak nagyon hálás lennék!
(ha csak a xbox360 contollert húzom le, akkor is forog, szóval nem az a gond, hogy "ütköznének")
Aki tud segíteni annak nagyon hálás lennék!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 16:58
- Ki mivel játszik mostanában? [8263]
- 14:22
- Helyzetjelentés [157650]
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]