Amúgy meg bekap...ják, már a windowst is utálom, mert az eredeti windowsomra kiírta, hogy hamis és telefonálgatnom kellett, hogy érvényesíttessem.Fórum » Konzolok, konzolos játékok
Konzolok (Xbox 360, PS3, Wii)
Felkészültél hidegre melegre?
Amúgy meg bekap...ják, már a windowst is utálom, mert az eredeti windowsomra kiírta, hogy hamis és telefonálgatnom kellett, hogy érvényesíttessem.
Amúgy meg bekap...ják, már a windowst is utálom, mert az eredeti windowsomra kiírta, hogy hamis és telefonálgatnom kellett, hogy érvényesíttessem."A Microsoft X360 fejlesztésén fáradozó mérnökök állítólag tisztában voltak vele, hogy a megszokottnál magasabb, 7500/perces fordulatszámon tekerő konzol optikai meghajtója mozgatás közben megkarcolhatja a lemezeket - állítja a Seattle Tech Report. Egy, a napokban napvilágra került Microsoft elleni perirat egyes dokumentumai szerint 2005 szeptember-október tájékán észlelték először a problémát. A mérnökök megpróbálták elhárítani a hibát, például a fordulatszám csökkentésével, ami természetesen hosszabb töltési időhöz vezetett, illetve egy gumi ütköző beszerelésével. Ez utóbbi azonban 35-75 millió dollárba került volna a szoftveróriásnak.
Egyik sem volt megfelelő alternatíva, ezért a Microsoft által kiadott, megkarcolódott játékokra a későbbiekben csereakciót hirdettek és egy figyelemfelhívó címkét ragasztottak a konzolra. Egy belsős levél szerint azonban az MS alkalmazottai is elismerték, hogy a figyelmeztető címke nem volt elegendő, hiszen egészen 2008 áprilisáig több, mint 55 000 vevő panaszkodott a megkarcolódott lemezek miatt."
nesztek ócsó ikszboksz
ez egy ipari hulladék
Egyik sem volt megfelelő alternatíva, ezért a Microsoft által kiadott, megkarcolódott játékokra a későbbiekben csereakciót hirdettek és egy figyelemfelhívó címkét ragasztottak a konzolra. Egy belsős levél szerint azonban az MS alkalmazottai is elismerték, hogy a figyelmeztető címke nem volt elegendő, hiszen egészen 2008 áprilisáig több, mint 55 000 vevő panaszkodott a megkarcolódott lemezek miatt."
nesztek ócsó ikszboksz
ez egy ipari hulladék
Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
