28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

A Sötét Lovag - The Dark Knight



Írd ide hozzászólásod:

dghost
dghost [2807]
Kicsit "túlzásnak" érzem azt a kijelentést hogy a"filmből még semmi sincs...", mivel ez egy folytatásos film. Már az első rész előtt annak szánták(legalább is remélték, hogy az lehet belőle), így valami koncepciónak már akkor meg kellett lennie... Gondolok itt Batman-re, hisz a történet mégis csak róla szól, így hát olyan dolgok mint, hogy: mi a célja a karakternek, honnan indult és hová tart, stb. Szerintem ezeket már a legelején tisztázniuk kellett a készítőknek... Szóval azért valami mégiscsak megvan a filmből.
Gobiakos
Gobiakos [13336]
"A Warner Bros. a Heath Ledger-féle Oscar kampány mellett azért szép lassan elkezd foglalkozni a harmadik Christopher Nolan készítette Batman-filmmel is. A rendező december 8-án kijelentette, hogy elkezdte kidolgozni a harmadik film történetét, de még nagyon messze van a végleges változattól. Hozzátette, hogy minden eddigi, állítólagos belsős forrásból származó információk egyike sem fedi a valóságot. A Warner Bros. vezetője, Alan Horne megerősítette eme kijelentést. Hozzátette, hogy Nolan nélkül nem készítik el a harmadik részt. Jelenleg még semmi nincs kész a filmből, nincs szereposztás, nincsenek ellenségek, nincsen semmi."

Info: sg.hu

"You don't wanna be my enemy, I promise you"

Vissza

Fórumszabályzat