Ne tessék röhögni, igazából én magam is alig hinném el másnak, ha ezt mondaná, de van bennem egy pillanatkép, amikor fekszem egy kórházi ágyon, fehér köpenyes emberek vesznek körül és elvágják a köldökzsinóromat (!). Nem hinném, hogy ez egy álom lett volna, persze az előfordulhat, hogy kiskoromban ez álom képében tért vissza, s ennek köszönhetően emlékszem a születésem utáni pillanatokra.
Aztán utána 1-2 év teljesen kiesett, pl. nem emlékszem az akkori lakhelyünkre még a fényképek alapján sem, de bölcsis koromból már rengeteg minden beugrik. Mikor pl. anyám öltöztetett a bölcsis öltözettőpulton, amikor nem akartam megenni az ebédet, mert nem ízlett, vagy amikor úgy 3-4 évesen alattomosan és váratlanul hátulról betámadva minden ok nélkül belelöktem az egyik bölcsistársamat az udvaron lévő medencébe (nem volt benne víz!)
Illetve egyik lánynak csomóban kitéptem a haját, azt is mindenféle ok nélkül és utána amikor a gondozónéni elmondta anyámnak, büntetésből nem vett nekem kakaóscsigát hazafelé a közeli boltban, s ez akkor olyan mélyen érintett, hogy egy életre megtanultam, nem szabad másokat bántani.
Óvodáskoromból pedig már teljesen tisztán beugrik rengeteg minden, ezeket nem kezdem el már sorolni.
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
