Az a helyzet, hogy én is örülök. Pedig én nem tartotztam a legnagyobb rajongói közé. És akkor még finoman fogalmaztam.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Vélemények Schumacher visszatéréséről:
Más nem tudta volna megfelelően helyettesíteni ilyen rövid beugrási idővel Felipe Massát, logikus a Ferrari döntése Jos Verstappen.
A legérdekesebb az lesz, mit kezd a szituációval Kimi Räikkönen. Nagy kérdés, ki lesz a gyorsabb kettejük közül. Kiminek össze kell kapnia magát Niki Lauda.
Schumacher visszatérése új Räikkönent hozhat, mert a finn nem viselné el, ha Michael megszégyenítené Eddie Jordan.
Rengeteget kell dolgoznia a szimulátorban, a pályát gyakorolva. Még nem elég fitt a versenyzéshez, kőkeményen kell dolgoznia. Úgy vélem, csak olyan állapotban megy el Valenciába, amikor érzi, hogy pontokat tud szerezni, sőt akár meg is nyerheti a versenyt John Watson, a BBC szakírója.
Hogy Michael helyettesít? Már akkor, ha én nem leszek ott Valenciában Felipe Massa viccelődik a kórházban.
Ez a legnagyobb meglepetés, amely a sportágat érhette, fantasztikus, hogy visszatér. Szurkolóként csak azt mondhatom, hogy erre vágytam Norbert Haug, a Mercedes főnöke.
Nem semmi, nagyon örülök a visszatérésének. Biztos, hogy most még nem lenne elég gyors, de fel fog készülni megfelelően Ralf Schumacher.
Mostantól megint minden futamot megnézek Lance Armstrong úgy tűnik, Schumi-rajongó.
Michael maga a Formula1, a legnagyobb legenda tér vissza. Csodálatos, hogy újra versenyez Lukas Podolski, a Köln csatára is Schumachernek drukkolhat
Miután visszavonult, nem néztem a versenyeket. Mostantól az összeset Franz Beckenbauer.
A sajtó reakciói:
Olaszország
La Gazzetta dello Sport: "Szenzációs visszatérés! Ismét összeállt a Formula1 legszebb párja. Újra itt van minden idők legnagyobb bajnoka. Montezemolo elnök személyesen vitte el a hírt a budapesti kórházba Felipe Massának. Győzött Schumacher féktelen versenyzési vágya."
Corriere dello Sport: "A Ferrari hívta Schumit, ő pedig hallgatott a kérésre. Szenzáció!"
Tuttosport: "Schumi szenzációs visszatérése a Ferrari-kormány mögé. Az F1 hálás neki."
Corriere della Sera: "Micsoda szenzáció a Ferrarinál: a legenda visszatér, magával hozva tapasztalatát és versenyösztönét."
La Repubblica: "Schumi visszakapta a Ferrariját. Három évnyi csalóka nyugalom után végül a versenyszellem győzött. Mindent kockára tesz, ezzel együtt igazi ajándék ő az F1-nek."
Spanyolország
El País: "A legnagyobb újra köztünk. Schumacher 40 évesen hallgatott a Ferrari hívó szavára, és helyettesíti a sérült Massát."
El Mundo: "A nagy öreg mester igent mondott. Ami Lance Armstrong a kerékpársportban, az most Schumacher a Formula1-ben."
Marca: "A legenda visszatér, még érdekesebb lesz a valenciai Európa Nagydíj. A spanyol kikötőváros megfogta az isten lábát."
As: "Egyik jön, a másik megy. Miközben a BMW kivonul az F1-ből a hétszeres világbajnok Schumacher bátor döntést hozott. Valenciáé a nyertes sorsjegy."
Anglia
Times: "Michael Schumacher előkészítette a színpadot az autósport történetének legnagyobb visszatérésére."
Daily Mail: "Schumacher tiszteletköre."
Sun: "Visszatér a GP-szupersztár: a +Schu+ folytatódik."
Independent: "A Formula-1-ben csak egy bizonyosság, egy alappillér volt sérthetetlen, Michael Schumachernek hívták. Ha a Ferrari hozzá fordul, az nem kockázatos játék, hanem önkéntelen reflex."
forrás: www.nso.hu