Nem tudok mit javasolni. A DoW2-t azért nem vettem meg, mert a kiadott demo kb. 3-4GB, amit steamen keresztül kéne leszedni, úgyhogy nem próbáltam ki (5GB-os mobilnettel nem fogom otthon leszedni). Amit olvastam, láttam az meg nem győzött meg annyira, úgyhogy egy vásárló mínusz. Lehet, hogy teljesen jó és rögtön rohannék boltba, ha kipróbálnám, de nem tudtam. Volt mostanában még pár játék, ami lehet, hogy kipróbálás után kötelező vétel lett volna, de nem tudtam kipróbálni. Nem vettem meg.
Amúgy itt a net, van lehetőség érdeklődni. Azért emlékeim szerint a mostanában kijött ilyen játékoknál elég hamar kiderült a fórumon, hogy mi az, ami a kalóz verzió miatt volt szar a játékban és mi az, ami olyan hiba, ami csak simán bent maradt. Mellesleg sokszor a demo azzal indul, hogy szépen kijelentik a fejlesztők, hogy ez a változat nem tükrözi a végleges verziót, szóval bugok tekintetében az sem segít. Szerintem játékmenet, hangulat és egyéb dolog leszűrhető tört vagy demo verzió alapján, a stabilitás meg jó esetben patchekkel javítva lesz.
Így is, úgy is lutri az egész.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Ubisoft - fellépünk a kalózok ellen (Hírek)
És milyen más alternatívát tudsz még esetleg javasolni? Én minden ötletre vevő vagyok, de itt mifelénk vidéken rajtam kívül még két embert tudok, aki több eredeti játékokkal is rendelkezik és az még csak nem is újságmelléklet (az egyikőjüktől szoktam a meguntakat jó pénzen megvenni
). Na most ha nekik sincs meg, ami engem lehet érdekelne akkor mi van?
Letöltöm a törtet vagy kipróbálom a demót, ha van. Demo nincs, tört instabil, de nem lehet tudni a teljes is az-e. Esetleg, ha tényleg felcsigázott utánaolvasok fórumokon, hogy ott írnak-e ilyen problémákról. Ellenkező esetben egy vásárló mínusz.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Aki egy tört verzió alapján ítéli meg a játék stabilitását és ilyen szándékosan elhelyezett bugok miatt anyázik és nem játszik az adott programmal az megérdemli.
Igen, ezek rendszerint azok, amikben a szándékos bugok csak-csaknem felbukkannak néha a fizetős játékosnak is. Emellett ez a rendszer csak úgy működik igazán, ha nem nyilvános a "szándékos bugok" listája, különben a cracker könnyedén feltöri a védelmet, hiszen rögtön ellenőrizni tudja, hogy kijátszotta-e azt. Ha viszont nem mondják meg, hogy mi szándékos és mi valódi, azzal például elriasztják azokat, akik demonak veszik a letöltést és egy bugos hulladékkal szembesülnek, amiért nem szívesen adnak pénzt. Ráadásul az ilyen védelemről semmiképp nem mondható el, hogy nem pazarolja a fejlesztők erőforrásait. Én személy szerint nem venném jó néven, ha 10-15 szándékos bug elültetésével hencegne a fejlesztő, miközben a játék alatt 20 másikba botlom.
Valójában csak úgy küzdhetnek a letöltések ellen, ha jobb szolgáltatást nyújtanak, mint egy torrent oldal. A Steam ezen az úton halad, még ha kicsit döcögősen is, de láthatóan nincsenek anyagi gondjaik. Az EA és társai pedig mehetnek majd egy szép napon a Sony BMG és a Warner mellé a múzeumi vitrinbe/szemetesbe(ízlés szerint aláhúzandó).

i tell it like it is, cause im a bold figure
Hát azért erre ne vegyél mérget. Kiadó sem hülye, arra rájött, hogy nem feltétlenül tudja azt megakadályozni, hogy elinduljon egy játék, viszont hogy milyen lesz utána... Mikor FM-ről írtam, a sajtópéldány nem volt okés patchelés után, ezért keresgélnem kellett a sötétben. Egy év után még nem volt olyan crack, aminél ne lett volna 10-15 direkt bennhagyott bug a játékban, amiktől idegbajt kaptál. Fejlődik ez is, csak lassan, de már van 1-2 olyan próbálkozás, amit ki nem tép senki tövestől.
Ha még valaki lopásnak titulálja a letöltést, kiugrom az ablakon(előtte gondosan magamhoz bilincselem a szóban forgó személyt
).
Annyit hozzátennék, hogy az egyre brutálisabb védelmek közel sem késztetik a játékosok 5 vagy akár 0.5 százalékát arra, hogy megvegye a játékot, mivel ezeket gyakran tövestül tépik ki a crackerek, így kizárólag annak okoznak fejfájást, aki fizetett(lásd: BioShock). Biztos nagyon okos marketingesek dolgoznak ezeknél a mammutvállalatoknál és ők biztos jobban tudják, de szerintem kicsit gáz, ha ingyen jobb terméket kapsz, mint 10-12.000 pénzért.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Replaced teszt – Helycserés támadás
- 5. Ismét repkedhetünk az AION 2-ben, az NCSoft 2009-es játékának folytatásában
Legfrissebb fórumtémák
- 16:51
- Diablo IV [459]
- 15:30
- Versenyszimulátorok [51]
- 10:19
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [7]
- 20:52
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2553]
- 11:47
- OPUS: Prism Peak teszt – Kamera által élesen [hozzászólások] [1]
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]