Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Ubisoft - fellépünk a kalózok ellen (Hírek)
Abban azért van vmi, h állandóan a főbünösnek a pc-t kiálltják ki. Pedig Xbox 360-on csak azért nem olyan mértékű a probléma(?), mint pc-n, mert még nem állt rá annyi hacker. Ettől függetlenül én akárkivel beszéltem ilyen ügyben (neten és élőben egyaránt), mind azt mondta, h csak azért vesz Xbox 360-at, mert maga a vas olcsó, a játékokat meg úgyis letölti hozzá. Több helyen is láttam már, h alapból megbuherálva kínálják a gépket és még garanciát is vállalnak rá. Engem rohadtul hidegen hagynak a konzolok, szóval ha én belebotlok ilyenekbe, akkor aki keresi is sztem már elég sokmindent találhat. Arról nem beszélve, h tört játékokkal is felmennek Live-ra, olyat is olvastam már, aki fórumon dicsekedett vele, h ő évek óta tolja és sose bukott le vele.
# DS/DSI: "Talán még a PC-seknél is rosszabb a helyzet. Főleg Európában szembántó az arány a DS kapcsán, ezért a jövőben át fogjuk gondolni, hogy milyen megoldással próbálhatnánk kiszűrni az illegális példányokat.
# PSP: "Bár nem sokat fejlesztettünk erre a masinára, de azt tudom, hogy a kezdetek óta rossz a helyzet, rengeteg a kalózpéldány."
Azert errol a reszrol nem kene elfeletkezni. PS3on nincs kalozkodas, Xbox360on is visszaszoritja az hogy ha vmit is akarsz csinalni online akkor nem lehet haxolt geped.
# PSP: "Bár nem sokat fejlesztettünk erre a masinára, de azt tudom, hogy a kezdetek óta rossz a helyzet, rengeteg a kalózpéldány."
Azert errol a reszrol nem kene elfeletkezni. PS3on nincs kalozkodas, Xbox360on is visszaszoritja az hogy ha vmit is akarsz csinalni online akkor nem lehet haxolt geped.
Quoth the raven, `Nevermore.'
Olvastam!PC: "Míg az otthoni konzolokon nem divat töltögetni, addig a PC-n évről-évre romlik a helyzet. De nem adjuk fel, dolgozunk valamin, ami a jövő évben érkezik meg, és teljesen vissza fogja szorítani a másolgatást."
Asus P5B,Intel Core 2 Quad 8200,2x2Gb 800 MHz Geil Black Dragon,Sapphire HD4850 1GB GDDR3 VAPOR-X PCIE
Elolvastad a hozza kapcsolodo hirt is vagy csak ideirtal a forumba gyorsan? Csak mert egyaltalan nem a PCre dobaltak a sarat, sot, a kezikonzolokat tekintik a "legfertozottebbeknek".
Quoth the raven, `Nevermore.'
Tényleg nevetséges hogy mindig a Pc tulajokra dobálják a sarat hogy warez!Pedig ha megnézünk egy letöltős oldalt van ott bőven játékkonzolokra is!Persze divatos ma a Pc szapulása!Az Ubisoft feltörhetetlen védelmére meg csak nevettem egy jót.Na ja persze!A Win7 Oem-et is a megjelenés előtt már feltörték!
Akinek kell egy játék az úgyis megveszi!Nekem is van egy pár,meggondolom mire adom ki a pénzem.A CodMw-t én is fájlalom hogy még mindig ilyen "drága".
Akinek kell egy játék az úgyis megveszi!Nekem is van egy pár,meggondolom mire adom ki a pénzem.A CodMw-t én is fájlalom hogy még mindig ilyen "drága".
Asus P5B,Intel Core 2 Quad 8200,2x2Gb 800 MHz Geil Black Dragon,Sapphire HD4850 1GB GDDR3 VAPOR-X PCIE
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
