PSN: nayrobi11
Gitárosok
Az a baj, hogy az elején minden fellépést el kell vállalni, mégha bukó is, aki nem így gondolja, az hülye. Kész. Muszáj. Annyira sok zenekar van, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni, aztán imádkozni, hogy egyszer megtérül a dolog. ZP jó, nekem nincs vele bajom, viszont a piák rohadt drágák, hiába csak 300 a beugró. És ha azt nézed, az a 300 is sok néha, hiszen ott fellép 1 banda, nagyon ritkán kettő, itt meg eljössz 4 bandára 400-ért, a sör meg csak 220. Ott legutóbb 1500-at fizettem 8 deciért. Na szal ez azért kemény. Technikus paránk nekünk is volt Rockmaratonon, egyszerűen beült a pergő mögé, a dobosunkat ellökte és elkezdte hangolgatni. Elég gáz, bár szerencsére annyira nem barmolta el. Az anyagi részével pedig én úgy vagyok, hogy a zenekar határozza meg a belépő árát, majd azt ossza szét a fellépők közt, a hely pedig fedezi a bevételből a költségeket. Ha minden nap van koncert, akkor sztem simán megéri. Mellesleg vidéken is szar a helyzet, általában az emberek szar HC meg metalcore szarokra járnak, ez nem lenne baj, de másra nem, és minden szart megnéznek ami X vagy hc vagy nemtom. Gázh.
Csak a németországi koncert után jutott eszembe ez a téma.
Bajom van-e? Hmm igen!
Ahogy mondtad kevés a jó technikus. Vegyük például vörös yukat. Legutóbb, hogy ott jártunk a technikus szó nélkül elkezdte hangolni a dobot, de olyan irdatlanul geci szarul szólt, hogy olyat még ember nem hallott. Az igazán felháborító, hogy erről senkit nem kérdezett. A másik meg ugye hogy errefelé az a szokás, hogy fizess / adj el X darab jegyet a fellépésért. Ami bizonyos szinten értendő, mert én sem perkálnék szívesen egy olyan bandának ami hoz kb. 10 főt. Főleg ha olyan korosztály még a fogyasztásból se lenne haszon. Viszont a bandák azon hozzáállása hogy bármibe belemennek (ahogy Te is mondtad) csak hogy felléphessenek ... na azért az is eléggé elvetendő. Röviden ennyi lenne a véleményem. Igazából tervbe van véve egy kisebb megmozdulás ilyen téren hátha vezet valami eredményre, mert itt a nagyfaluban elég szopó helyzet van, de örülök, hogy "vidéken" azért jobb a helyzet.
A másik része meg, hogy a ZP (most már) 300 forintos jegyárával és helyével szemben nehéz dolga van az embereknek. De most komolyan ... Te hova mennél? Ahol olcsó a jegy és ismertebb banda lép fel (max nem a szíved csücske) és jól tudsz "partyzni" vagy elmész egy helyre drágább jegyért tök ismeretlen bandákra?
Na ugye ...
Mások is beszállhatnak a témába ...

A sikerhez vezető út karbantartás miatt zárva.
Szóval szerintem alapvetően nem csak a klubokkal van gond, hanem a zenekarokkal. A legamatőrebb banda is néha úgy el van szállva magától h az nem lehet igaz, nincs semmilyen összetartás és külön-külön nehéz megváltoztatni ezt az egész helyzetet. Olyannal viszont még nem találkoztam, hogy fizetni kellene, max ha mész turnéra vagy vmi nagyobb banda elé egy nagyobb koncertre, de ez természetes. Inkább az a gáz, h nincsenek normális technikusok, nincs hangosítás, néha még a belépő árát se kapod meg, ingyen piáról meg ne is álmodj.
Szerintem ezért is tök jó Szegeden a Fészek 2 ahova én is egy icipicit besegítek, normális emberek vezetik, van hangosítás és normális színpad, követendő példa. Pestet annyira nem ismerem, de ahol eddig játszottam vagy voltam, az mind szar volt, de ott annyi banda van, hogyha játszani akarsz akkor muszáj belemenned bármilyen feltételbe. Gáz.
Neked mi a véleményed? Volt vmi konkrét dolog, hogy most ennyire kiakadtál?

!!! EMBEREK !!!
Mi a véleményetek napjaink klubbozási szokásairól? Konkrétan a "fizetek hogy felléphessek" témára gondolok most. Nem kellene összefogni egy picit és elérni hogy ez változzon kicsikét?
Várom véleményeteket ide!
Mi a véleményetek napjaink klubbozási szokásairól? Konkrétan a "fizetek hogy felléphessek" témára gondolok most. Nem kellene összefogni egy picit és elérni hogy ez változzon kicsikét?
Várom véleményeteket ide!A sikerhez vezető út karbantartás miatt zárva.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 16:58
- Ki mivel játszik mostanában? [8263]
- 14:22
- Helyzetjelentés [157650]
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]