Azért raktam oda, mert személy szerint csak az első rész demóját próbáltam, ezért nem vagyok annyira képben, ettől függetlenül hallottam az elégedetlenkedő hangokról. Akkor akár vehetjük úgy is, hogy nem írtam oda a "talán" szót.
Nem vagyok egyébként biztos benne, hogy nem azért csúszik az Episode 3, mert olyan játékokon dolgoznak, amelyeket mellé csomagolva ismét meg tudják majd magyarázni a 13 ezer forintos árcimkét.
Ahhoz képest, hogy a Valve néhány éve azt hozta fel legfőbb érvként az epizódikus megjelenés mellett, hogy nem kell éveket várni a folytatásokra, most ott tartunk, hogy évek óta várunk egy epizódikus megjelenésű játék cseppet sem érdektelen befejező részére, amit a Valve a jelek szerint nem hajlandó elkészíteni, miközben volt ideje például összehozni két Left4Dead részt is (sokak szerint talán fölöslegesen). Engem mondjuk nem érdekel, hogy elavul a Source motor, csak fejezzék már be, amit elkezdtek.