
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Oscar-díj 2010
Sorry, de én tényleg nem láttam még elejétől végéig Oscar gálát, akármekkora ciki is. Az eddigi években nem jött össze sehogy, ezért aztán fingom nincs az egészről, de tényleg úgy tudtam, hogy dokumentumfilmeket, technikai dolgokat, rövidfilmeket, külföldi filmeket díjaznak az elején. Ezek szerint viszont Waltznak már csak 3,5 órát kell várni, és baszomjó kedve lesz. 

Hát ha például a legjobb mellékszereplő díja kutyát sem érdekli, akkor tényleg így van. Mert hogy ez az első.
02:00, éjjel kettő, hajnali kettő, 2 AM. Oké?
Amennyire én tudom, az első 1-2 órában a kutyátsemérdekli díjakat adják át, és ahogy közelít a vége felé, úgy komolyodik.
Amennyire én tudom, az első 1-2 órában a kutyátsemérdekli díjakat adják át, és ahogy közelít a vége felé, úgy komolyodik.Úgy értettem, hogy a díjak osztását mikor kezdik. 

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Hát mi számít lényegi résznek? A gála kettőtől kb. hatig fog tartani, bár idén állítólag rövidebb lesz. Hogy a fontosabb díjakat mikortól nyomják, azt majd megmondja az, aki már látott ilyet elejétől végéig. 

Még annyit megmondanátok légyszi, hogy a lényegi rész mikor kezdődik pontosan? 

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Több mint adattároló: a QNAP TS-473A NAS
- 3. Cyberpunk diorámákat alkothatsz a Midnight Momentsben
- 4. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 5. Felújítást kap a Croc 2 is, év végére várható a Kingdom of the Gobbos
Legfrissebb fórumtémák
- 13:29
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [4]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 10:55
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [7]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]
