Örülök, hogy Ti is így látjátok a helyzetet!
Azért mérgelődöm, mert technika és katona még lenne (ha már a helókkal nem is számolhatunk!), de nem történik semmi. Nálunk itt a megyei önkormányzatnál a védelmi iroda vezetője tegnap egész végig kint rohangált Bakonycsernyén, Fehérvárcsurgón, Bakonykútiban, Bodajkon, mert kiöntött a Galya-patak és a csurgói víztározó, szarrá áztatva az említett településeket. A szerencsétlen települési önkormányzatok meg - lakossági és hovatovább gárdás összefogással - Ercsiből "rendelt" homokzsákokat pakoltak. Közben az "operetthadsereg" meg játssza a nagyot a NATO-nak odakint... mégegyszer hangsúlyozva, hogy nem a srácokat, a KATONÁKAT szeretném bántani, hiszen ők nem tehetnek róla. Hanem ezt a sok amatőr, nem törődöm döntéshozót, akik nagy ívben leszarják a helyzetet: pedig a sereg alkalmazásával pénzt és időt is megtakarhatnánk.
Döhögésem nem alaptalan: 1986 telét írtuk Tatán - talán akkor volt utoljára nagy tél, szó szerint a tökünkig ért a hó -, akkor másodéves katonai középiskolás növendék voltam. Akkora volt a hó, hogy a suliba reggelit beszállító gépjárművek nem tudtak elindulni. Az iskolaparancsnok nem szarozott, felhívta az akkori tatai páncélos dandár parancsnokát, aki szintén nem szarozott: jónéhány PTSZ szállító lánctalpast kirendelt, akik behozták a kenyeret, reggelit, sőt a suli 250 diákját azokkal vitték fel a tatai Eötvös Gimnáziumba, ahova jártunk. Egyébként kurva nagy élmény volt...
De említhetném a 90-es éveket is, amikor már aktív tiszt voltam. Minden ilyen időszakban jött az utasítás az ezredparancsnokunknak, hogy jelöljön ki egy operatív készenléti egységet törzzsel és technikával (URAL teherautók, BTR-ek és R-142-es rádióállomások). A részleg parancsnoka(i) 24 órás készenlétben voltak és az akkor Ercsiben még meglévő műszaki ezred szintén készenléti csoportját egészítették ki: így megyei szinten mindenhova eljutottak, a bakák segítettek, mentettek, a járművek szállítottak, a műszakiak vészhelyzetet "hárítottak"! A lakosság és az önkormányzatok pedig örültek, mert segítették őket, örültek, mert látták a katonáinkat.
Na, ez nincs meg ma. Bezzeg az megvan, amit minap a Fehérvár Tv-n láttam: Boszniában tudunk jópofizni a NATO-nak, meg "keménykedni" napszemüvegben, laza marines-stílusban, de itthin meg mindenki szarik rá a szegény rászorultakon. Persze hozzáteszem, hogy a katasztrófavédelemnek kellene megoldást találnia, ám mivel azt a szervezetet is leépítették, anyagilag ellehetetlenítették a kommunisták, ilyenkor a honvédséget segítségül lehetne (kell) hívni....
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
