R22-ben jött egy körlevél, hogy küldjünk nyersanyagokat, hogy Dread-et tudjanak gyártani. Elküldtem amit tudtam, most már az ő dolguk hogy osztják be.
ÜH-t folyamatosan kutatom, bár nem gőzerővel, mert most már még nagyobb szükség van a nyersanyagra, tegnap foglaltam egy másik bolygót, a második bolygómon meg még város sincs... Szóval elég érzékenyen érintett, hogy pont a Thort foglalták el. De rajta vagyok, egymás után épülnek a kutatóim.
Valószínűleg két napig nem leszek, csináltam listát, remélem nem számoltam el. De ha gépközelbe jutok, akkor ránézek.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Zandagort (Dome szövetség)
Beny: A bolygód vesztéséről küldtem levelet Yaulknak és Deusnak, hátha nem nézik a fórumot, ugyanis ez nemcsak minket érint. Nem tudom, egyáltalán az Exolon rendelkezik e Nemezissel, vagy Dreaddel, de eddig szívunk mint a torkosborz, Feherlo és Csirguz hiába fosztanak sokat, Nemezissel nem kezdenek semmit.
Nagyon átláthatatlan ez az egész már, és ahogy egyre többen leszünk, egyre több a kém, és egyre többen támadnak minket...
Úgyhogy készüljetek fel arra hogy nem mindig tudnak megvédeni minket, én a fúziós után ráállok arra, hogy Dreadet tudjak min. csinálni. Kikutatom a fúzióst, lesz 20k megoszthatóm, közben minimálisan megy az ÜH, Beny, David, Nektek rá kellene állni, mert abból kibaxott sok kell. Tommy, Szalami nem tudom hogy álltok kutatásokkal, de húzzunk bele
Persze elsietni nem kell.

Persze elsietni nem kell.A kibaszás társas játék, sose feledd.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]