-
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Mafia 2
Tényleg 100 valamennyi volt,most 1 olyan postot olvastam facepunch forumon,amibe pl 8 háborús küldetés volt benne,mármint ezt túrták elő a játékból a modderek... Szóval könnyen valóságos lehet mondom az a 100 körüli. Most pl 1 olyan képet néztem,ami szintén 1 ígéretbe volt benne a kidolgozott kocsik belső tereiről. És vmi devconsolos megoldással srác normálisan first personba vezette az autót.
Pontosan, ezek mind-mind színesebbé tették volna az összképet. Az elején lévő felvezető kis intro videót én pl. 90%-ban játékkal oldottam volna meg. A kisgyerekként való megérkezés még ok, legyen vidi, de aztán a 18 éves csínytevéseinket már igazán megoldhatták volna in-game módon. Először lezúzhattuk volna a szomszéd srácokat, mert azt hiszik magukról, hogy rohadt nagy arcok.
Aztán Vito kapcsolatai révén bekerülnénk egy maffia családba, mint kifutó fiú, ahol védelmi pénzt kell behajtani meg kiverni az ügyfelekből, majd utána, amikor Vito úgy dönt, hogy a saját szakállára ékszerboltokat kezd el kirámolni, jöhetett volna a letartóztatás vidi. Aztán a seregben a kiképzés, ahol megtanulunk mindent amit lehet a közelharcról meg a fegyverekről és a használatukról. And lehetett volna egy olyan kis küldi, amiben mondjuk egy másik központba kell elvinnünk teherautóval egy raklapnyi fegyvert, ám az úton támadás ér minket, és a feladatunk visszaverni ezt a támadást és megakadályozni, hogy felrobbanjon a teherautó a fegyverekkel. És ezután jött volna az a háborús küldi, amivel kezdődött az egész.
Huh...szóval így ennyi
Amúgy mennyire beteg, hogy ilyeneken gondolkozom, miközben tudom, hogy útólag már nem fogják ezeket a változtatásokat egy patch formájában pótolni, illetve javítani.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Érdekes, nálam a szerelmi szál hiánya nem volt zavaró, de sajnos rengetegszer lehet érezni a játék során, hogy ez kihagyott ziccer, vagy nagy baklövés. Ilyenek a videók. Rengeteg videó van, amik nagyobb darabokat vesznek ki a valódi, játszható történetből, ez nem kellett volna. Rengeteg olyan rész van, amit jobb lett volna, ha játékkal oldanak meg, semmint barom videókkal.
A városban is nagyobb a potenciál, semmint a valós kihasználás. Lehetett volna bele vehető autókat, házakat tenni, nagyobb látványosságokat, bejárható épületeket... pl egy bankot, de akár egy katonai bázist is, vagy egy lőteret... Nem is beszélve a tanyavilágról! Sajnos a játékban így a város tényleg egy díszlet, semmi több, és ez nagyon bántó.
Aztán ott a sztori vége. Legalább egy 'To be continued' vagy bármi...

"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
A válaszom enyhén SPOILERES, így csak az olvassa el, aki már végigtolta.
Pontosan így vagyok ezzel én is. Az kétségtelen, hogy a maffia érzés, a 40-es 50-es évek beli atmoszféra és hangulat magasan ízzik, mind a város, a kocsik a zenék a rádióműsorok, valamint a ruhakollekció terén (amit a DLC Pack-ok csak fokoznak), de a küldetések többsége sajna már nem annyira egyedi, és magával ragadó, mint az első rész esetében. Ott az első egy-néhány küldit leszámítva minden misszió zseniális volt a maga nemében, de nem írom le századjára a kedvenc részeimet.
A karakterek közül Joey nagyon eltalált, már-már Paulie szint, de azért nem éri el. Paulie ugyan is felülmúlhatatlan, eszméletlen arc.
A főhőssel Vitoval nincs különösebben bajom, de azért nem nőtt annyira a szívemhez, mint Angelo. Az elején a "család a mindenem" szál tetszett, de ez a játék végére fokozatosan elhalt. Plusz ami nagy negatívum számomra a történetet tekintve, az a szerelmi szál teljes kihagyása. Az első részben is volt, plusz a maffia filmekben is van, nem igaz, hogy itt nem fért bele. Persze, az elején csajozzunk meg járjunk bárokba csajokat stírölni, de később belefért volna egy romantic csatorna.
Szóval a 2. végigjátszás után csak megerősödött bennem a hit miszerint, hogy nem lett rossz ez a 2. rész, de sajna az első részhez kevéske, és csak pillanataiban közelíti meg az első részt. Egyedül az elején említett hangulat és atmoszféra az, ami megmentette nálam a végső csalódástól, és bár 8 pontot adtam rá, ami azért jó játékot jelent, de ez inkább csak a név iránti rajongásomnak köszönhető.
Asszem még ma neki is állok a cikkemnek, ugyan is lassan itt a szeptember, és nem titok, hogy Factory nagyon várja már az értékelést.

Azt azért nagyon kétlem, hogy bármelyik kritika is figyelembe vett volna az értékelésnél a házilag barkácsolt free ride modot, mivel az nem a játék része. Én egyébként pontszám szempontjából egyelőre nem tudom sehova sem helyezni a játékot, vannak olyan pillanatai, amikor 10/10, de olyan is, ami játékként gyakorlatilag értékelhetetlen (ahogyan már írtam korábban). Ilyen az első részben nem volt, tehát egyértelmű, hogy annak szintjét nem fogja elérni. Csak az elmúlt 8 év technikai fejlődésének vívmányai írhatóak a javára (ami természetes is), egyébként viszont semmi olyat nem tud, amit az első rész nem tudott volna (sőt).
Hát azért 9 illetve 9,5-et sehogy se ér, még Free Ride móddal se. Főleg ha az első részhez viszonyítok, ami alap 10/10. Ez max 8, de ebben a 8-ban nekem minden elfogultságom benne van. Igaz, a Free Ride módot még nem próbáltam, de kétlem, hogy feltornázná a végeredményt 9,5-re. Max a nagyon elfogultaknál, de az meg nem jó, mert ez a játék, akár hogy nézem, és akármennyire elfogult vagyok én is, nem ér 9,5 pontot.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Mafia2.hu-n vannak kint közép-nagy oldalak értékelései,és ott már kapja szép számmal a jobb pontozásokat 8,5-9 sőt vhol 9,5-et is kap. Nyílván ők már a freeride modot is figyelembe vették!

-
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 16:58
- Ki mivel játszik mostanában? [8263]
- 14:22
- Helyzetjelentés [157650]
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]