
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Mass Effect 3
Nem feltétlenül erre gondoltam.

Easter eggnek elmennének azok a dög unalmas föld alatti bázisok
csak újra egy látogatás
csak újra egy látogatás
Szerintem vagyunk így egy páran, néhány, az első részből kidobott dolgot szívesen viszontlátnék én is a harmadik részben. Az a baj, hogy ennek az esélye vészesen közel van a nullához. Ettől még persze nem várom kevésbé a folytatást.
Én is szolid némaságban olvasgatom a topikot már napok óta.
Mondjuk nem is akarok találgatni. Jön majd, ami jön. A lényeg: zárja méltó módon a trilógiát. (És személy szerint örülnék, ha "játékkészítési mentalitásban" inkább az első rész felé kanyarodnának vissza)
Mondjuk nem is akarok találgatni. Jön majd, ami jön. A lényeg: zárja méltó módon a trilógiát. (És személy szerint örülnék, ha "játékkészítési mentalitásban" inkább az első rész felé kanyarodnának vissza)
Endure. In enduring, grow strong.
Ha ez megnyugtat, én is így vagyok vele. Csak pislogok azon, amit egyesek írnak. Igaz, mindkét részt csak egyszer játszottam végig.
Hihetetlen memóriátok van! Ahogy így olvasgatom a hozzászólásokat, rájöttem, hogy én ennek a felére sem emlékszem a két játékból. 

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
Legfrissebb fórumtémák
- 17:51
- Szét*** az ideg [5562]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
