Fórum » Beszélgetés a játékokról
Dragon Age 2
Uram, én is csatlakozom Önhöz, a kisasszony olvassa csak el a regényfolyamot. 

Majd J.I.B. rámstrófol/megerősít néhány percen belül, de ha regények szintjén sem veted meg a fantasy-t, akkor G.R.R. Martin A tűz és jég dala ciklusa kötelező! (Halál komolyan mondom. Félelmetesen jó sorozat)
Az ízlésed egyébiránt kitűnő, az MMO-kat pedig én sem szeretem (és ezzel nem csak ketten vagyunk így, ahogy eddig láttam itt a fórumon).
A játékok pedig, amiket tervbe vettél, klasszikusok egytől-egyig, úgyhogy hajrá! Bár készülj fel rá, hogy kevésbé látványosak, nem nyújtanak olyan "cinematikus" élményt, mint mondjuk egy Mass Effect (na ja, egy tízessel idősebbek is nála), de pl. a Planescape: Tormentben igen komoly mélység van, ha ráérez az ember (általában második végigjátszás táján ébred csak rá az ember, hogy micsoda erő (tragikus erő) és lelki mélység van benne). És persze csak ha nem zavar, hogy egy csúnya, hegektől hemzsegő, zűrös múltú muksó szerepében kell boldogulnod

Endure. In enduring, grow strong.
"Nem is gúnyolódásképpen írtam"
Tudom, azt észrevettem, hogy errefele elég kulturált a hangnem, és persze teli vannak régi motoros RPG-hívőkkel a fórumok. Rövid ismertető: gyerekkorban helyes kis pixel-pixel hátán DOS-játékok, kamaszkor végén Diablo, majd a Diablo 2, aztán egy kritikában olvastam a Baldur's Gate 2-ről, utána nagyon megszerettem a Forgotten Realms világát, NWN, Salvatore, Drizzt, anyámkínja, aztán Bioware-hívő lettem, KOTOR, Jade Empire, Mass Effect, és most a DAO. A régieket szénné játszottam, az újabbakat idő hiányában legfeljebb kétszer vagy háromszor vittem végig. A Kotor (+ az Obsidian-féle második rész) és a Mass Effect jelenleg a szívem csücskei, de így másodszorra a DAO archdemonozása meg Orzammaros/Fade-es végtelenített szívása is kezdenek nagyon a szívemhez nőni.
RPG-téren leginkább ezekkel vagyok jóban, az Oblivion-vonal nem izgat, a Witcher itt van a polcon, a Planescape torment és a Fallout-sorozat pedig tervbe vannak véve.
Az MMO-kat kerülöm, mert antiszociális magányos farkas vagyok (vagy csak túl sokáig nem volt netem, és megszoktam a single playert), de az Old Republic azért néha kísértésbe ejt.

Nem is gúnyolódásképpen írtam, csupán kíváncsi voltam, hogy fantasy/cRPG kedvelő leányzót tisztelhetünk-e Benned, vagy csupán véletlen egybeesésről van szó.
Ugyanis, mint J.I.B. kolléga megjegyezte, hölgyek ritkán fordulnak meg errefelé, és a fenti stílus kedvelői pedig a fehér hollónál is ritkábbak.
Ugyanis, mint J.I.B. kolléga megjegyezte, hölgyek ritkán fordulnak meg errefelé, és a fenti stílus kedvelői pedig a fehér hollónál is ritkábbak.
Endure. In enduring, grow strong.
Öt éve kerültem először egy fórumra, és ez volt az egyetlen nekem tetsző név, ami még szabad volt.
Lady Aribeth de Tylmarande?

Endure. In enduring, grow strong.
Délután bementem a boltba, akkor épp a karcsú részleg vásárolta fel a DA2-s készleteket.
A kiadvány sajnos sehol sincs az első rész kézikönyvvel megtámogatott kiadványához vagy a Mass Effect 2 CE-hez képest, de azért az a dombornyomott sárkány elég pofás az elején.
A Bioware pontoknak örülök, bár még nem sikerült eldöntenem, hogy melyik játék kiegészítéseit kezdjem el gyűjteni.
(Jajj, de jó, lefagyott a telepítő.)

Ma elhoztam én is a Signature Edition-t a "DVD-Univerzumból".
A játék jó darabig pihenni fog, ma csak a Bioware pontokat regisztrálom be, meg esetleg az extra dolgokat.
Az üzletben különben meglepően nagy volt a sor, és háromból kettő ember Dragon Age 2-ért állt sorba. (Úgy látszik vannak még rajtam kívül is szentimentális gyűjtők (a játékhoz magához nem sok reményt fűzök az eddig látottak alapján), illetve örök reménykedők.)
De nem ez a lényeg, ugyanis nem tudok szó nélkül elmenni amellett, amit láttam...
Egyrészt tudom, hogy kb. 6 darab 15-20 év közötti srác még messze nem reprezentatív minta a magyarországi pc-s/konzolos játékosokra nézve, de egyszerűen szánalmas volt látni, hogy a 6-ból 5 gyerek olyan szinten volt elhízott és tohonya - lelki szemeimmel látni véltem, hogy chips zabálás és a képernyő előtt ülésen kívül mást nem nagyon csinálhatnak -, hogy az egyszerűen borzasztó... komolyan mondom, totál lehangoló volt.
Félreértések elkerülése végett, nem vagyok sportbuzeráns testnevelőtanár, szerintem nagyjából átlagos alkatú emberke vagyok, tehát nem valamiféle "elitista" beszél belőlem, de ezek tényleg olyan szinten puhányok és durván széthízottak voltak (ismétlem, 15-20 éves létükre), hogy ha 400 métert le kellene futniuk, a fele infarktust kapott volna... levegőt meg egyikük sem.
Előttem is, két olyan mamlasz, szétzsírosodott srác álldogált (szintén Dragon Age 2-ért), hogy az egyszerűen horror volt. Nehéz volt megállni, hogy oda ne szóljak nekik, hogy inkább mennének el mozogni kicsit, ha már jön a jó idő. De hát ugye bunkó lettem volna, ha ezt teszem. Semmi közöm hozzájuk.
Mindenesetre az átlag "játékosokról" bennem is élő (vagy legalábbis néha felbukkanó) sztereotípia ma kapott egy alapos löketet, annak ellenére, hogy tudom, nem ilyen egyhangú és szomorú azért az összkép.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
Legfrissebb fórumtémák
- 19:34
- Szét*** az ideg [5563]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]