Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Dragon Age 2
A kitartással semmi baj nincs, csak így, hogy mindössze 30 óra a főtörténeti száll, elvártam, hogy picit gyorsabban beinduljon. Meg legalább pár fantáziadúsabb, vagy izgalmasabb mellékküldit, meg persze főküldetési feladatokat is kitalálhattak volna.
Szerintem tarts még ki egy kicsit, mert azok közül, akik már messzebbre jutottak a játékban, vagy esetleg végig is játszották, többen is írták, hogy kicsit nehezen indul be a sztori, de aztán eléggé felpörögnek az események. Ehhez azonban állítólag 10-15 óra játékidőre van szükség.
Na, 6 óra 4 perc játék után nem tudom eldönteni, hogy akkor ez most tetszik e nekem, vagy csalódás. Mégpedig azért nem, mert ok, hogy a harc pörgősebb és látványosabb, plusz Peace véleményével szembe menvén sztem igen is javult a grafika és a külcsin a demohoz képest, de a küldetések, hááááát. Eddig semmi kiemelkedő nem történt. Nem volt még olyan esemény, vagy monumentális harc, helyszín, amire azt mondtam volna, hogy "na igen, eeeeeeez már döfi." Míg ugye az első rész esetében 6 óra játék után azért már bőven akadt egy-két WTF rész.
A társaim szépen gyűlnek, már van két mágusom (egy elf és egy ember) ott van az a törpe pali, aki a demoban is feltünt, egy elf warrior, a tesó, és a pajzs+kard kombós warrior picsa, aki szintén jelen volt a demoban.
De egyelőre, sajna nem sok érdekes történt. Se cselekményben, se történetben. Igaz, sok pöcsöm mellékküldit is csinálok, ami néha semmiből nem áll, csak párbeszédből, de azért na...valami robbanjon már.
A társaim szépen gyűlnek, már van két mágusom (egy elf és egy ember) ott van az a törpe pali, aki a demoban is feltünt, egy elf warrior, a tesó, és a pajzs+kard kombós warrior picsa, aki szintén jelen volt a demoban.
De egyelőre, sajna nem sok érdekes történt. Se cselekményben, se történetben. Igaz, sok pöcsöm mellékküldit is csinálok, ami néha semmiből nem áll, csak párbeszédből, de azért na...valami robbanjon már.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
Legfrissebb fórumtémák
- 19:34
- Szét*** az ideg [5563]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
