Merrill aranyos, ő a helyi Tali/Liara/Aerie/Juhani.
Sajnos egyáltalán nem olyan érdekesek a társak, mint az Originsben, és hiányoznak azok a pillanatok, amikor hangosan röhögtem a párbeszédeiken, de azért Varric igyekszik megtenni minden tőle telhetőt. Eddig a kedvencem az volt, amikor megkérdezte Fenristől, hogy feléjük a nagy búskomor köldöknézés nemzeti sport-e, meg volt valami beszólása az ilyen byroni hősökre bukó rajongólányokra is.
A bugtól előre félek, szerencsére eddig nem volt semmi gond. Mármint a kamerán kívül, de ott én voltam a láma.
Kirkwall meg gyönyörű, de szeretnék már kiszabadulni innen. Őszintén szólva a Deep Roadstól két nap után már herótom volt, de most örülnék valami ismerős helyszínnek.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Dragon Age 2
Deep Roads most sokkal jobban tetszik, mint az Originsben, meg jó is volt a váltás tizenakárhány órányi Kirkwallban mászkálás után. Most még talán kevés és rövid is volt.
Viszont ez az előbb említett bug kicsit elvette a kedvemet, Merrill volt az egyetlen szimpatikus karakter (romance lehetőségek közül), remélem azért így is össze lehet még hozni a dolgot
Viszont ez az előbb említett bug kicsit elvette a kedvemet, Merrill volt az egyetlen szimpatikus karakter (romance lehetőségek közül), remélem azért így is össze lehet még hozni a dolgot

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Én még mindig Kirkwallban keringek. Nem tudom, hivatalosan mennyi időt szántam a főszálra, de ahogy elnézem, az ötven arany összeszedéséhez majd' minden mellékküldetést meg kell csinálni. És szinte semmit sem vásároltam.
Hmm, túlságosan barátságos vagyok a mágusokkal, Fenrist már nem nagyon fogom tudni az ujjam köré csavarni.
Hmm, túlságosan barátságos vagyok a mágusokkal, Fenrist már nem nagyon fogom tudni az ujjam köré csavarni.

Na bakker. Már tudom, hogy mit nem fogok köv. végigjátszásban csinálni, amikor a Deep Roads expedícióra megyek.
Nem spoilerezek még, mert ahogy látom, nem sokan jutottatok el odáig
Nem spoilerezek még, mert ahogy látom, nem sokan jutottatok el odáig

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 19:34
- Szét*** az ideg [5563]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
