A KERS a többi pályán is ott lesz ellenszerként, ráadásul például Webber nem is használta az Alonso elleni védekezésnél, aki a KERS+DRS kombinációval sem tudott mit kezdeni vele. Én azt láttam ma, hogy akkor sikerült a célegyenesbe előzni, ha egyébként is jelentős sebességkülönbség volt a két autó között, nem emlékszem, hogy mutattak volna olyat, amikor nagyjából egyforma tempóban haladó autók közül előzött volna a hátul lévő. Egyébként is izzadságszagúnak tartom, hogy az üldözőnek biztosítanak olyan többleterőforrást, amit az üldözött nem használhat, vagyis azzal akarnak előzéseket kicsikarni, hogy mesterségesen teremtenek egyenlőtlen helyzetet két pilóta között.
Abban persze igazad van, hogy egy futam alapján talán korai életképtelennek nyilvánítani ezt a rendszert, bár ennyiből is nyilvánvalónak tűnik, hogy lesz jó pár olyan pálya, ahol nem sok értelme lesz a használatának. Malajzia valóban nem ezek közé tartozik, majd meglátjuk.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Forma 1 2011
Azért azt se kéne elvárni a DRS-től hogy majd 500 km/h-s sebességgel fognak tőle menni. Ausztráliában nincs hosszú egyenes, a célegyenes se az, főleg ha van legalább 5 tized távolság a két autó között, a KERS miatt sokat nem segít. Az igazi tesztje ennek Malajziában lesz, ott biztos hogy fog használni, hiszen jóval hosszabb a célegyenes ott mint Melbourne-ben. Amikor meg a két autó TÉNYLEG közel volt egymáshoz, a DRS rendszer igenis hasznos volt, többször láthattuk a futam alatt.
"War does not determine who is right - only who is left." - Bertrand Russell
A várakozásokhoz képest nem túl izgalmas idénynyitón vagyunk túl, Vettel ma (is) megfoghatatlan volt. Az állítható hátsó szárny pedig egyelőre inkább egy felfújt lufinak tűnik, mint előzést elősegítő eszköznek. Lehet, hogy egy mások autó szélárnyékában autózva nem is annyira hatékony, mint várták?
Ami mindenképpen kellemes meglepetés, az szinte mindenki által lesajnált Petrov 3. helye, a tavalyi szezonzáró után újból nagyot villantott, ismét Alonso nagy örömére.
Én azért kétlem, hogy Kubica sokkal többet ki tudott volna hozni ebből az autóból, ami nem jelenti azt, hogy vele nem lenne még jobb ez a csapat, főleg Heidfeld vergődését elnézve.
A hétvége embere ettől függetlenül nálam az újonc Sergio Pérez, aki a saját csapattársát megelőzve, hihetetlen módon egyetlen kiállással futott be a 7. helyre. Nem is rossz egy fizetős pilótától, bár nála a tehetség sem hiányzik, ezt már bizonyította a GP2-ben sem.
A Mercedes viszont teljes csőd, nem elég, hogy lassúak voltak, de még a többiek is őket használták céltáblának, ez így sok volt a hétvégére. Nem erre számítottam, de nyilván ők sem.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 16:58
- Ki mivel játszik mostanában? [8263]
- 14:22
- Helyzetjelentés [157650]
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]