Fórum » Nem számítástechnikai témák
Forma 1 2011
Nem mondtam, hogy furcsa. Lényegében te is leírtad, hogy amíg a többi csapatnál (a kicsik kivételével) fel sem merült, hogy KERS nélkül versenyezzenek, addig a Red Bull úgy volt vele, hogy, ha nem működik tökéletesen, akkor egyszerűen kidobják, úgysincs rá szükség. Ez jelzi a fölényüket, ami nem furcsa, legfeljebb elkeserítő a többiek számára.
Nem tudom, mi ezen annyira furcsa. Mindenki nagyon el van ájulva ettől a KERS-es dologtól. Mármint, hogy a RB nem használja.
Nem kötelező és anno se mindenki használta. Persze állítólag sokat fejlesztettek rajta meg megy a blabla, de a RB-nak sok szüksége úgy tűnik nincs rá.
Az is lehet, hogy eleve így tervezték az autót, de az is lehet, hogy csak tartogatják "ínségesebb" időkre.
Azért azt se feledjük el, hogy már tavaly is messze övék volt a leggyorsabb kocsi, csak gond volt a megbízhatósággal. Ebből a szempontból pedig nem biztos, hogy az a legjobb ha hangsúlyt fektetnek a KERS-re. Lehet, hogy biztonságosabbá tették az egészet és úgy voltak vele, hogy a KERS-szel nem tökölnek annyit.
De véleményem szerint elő fogják majd azt ők húzni egyszer a tarsolyból, de lehet hogy nem mostanában.

Nem semmi az a ködösítés, amit a Red Bull folytat a KERS-el kapcsolatban. Állítólag nem is volt az autókban a verenyen, még korábban kiszerelék, mert nem működött megfelelően. De máskor meg teljesen mást mondtak. A legnagyobb arc pedig Helmut Marko, aki nem is tudja, hogy van-e az autóban KERS, vagy nincs. Na persze, sőt még Adrian Newey sem tudja.
Az már egy másik kérdés, hogy amennyiben KERS nélkül is ilyen jó a Red Bull, mi lesz akkor, ha már azt is használni fogják.
Az már egy másik kérdés, hogy amennyiben KERS nélkül is ilyen jó a Red Bull, mi lesz akkor, ha már azt is használni fogják.
Pérez 7. helyét nyilvánvalóan csak az 1 kötelező kiállás hozta. És lám, meg lehet ezt úszni 1 kiállással is. Jó, ez beállítás függő is ill, h mennyire vezetsz agresszíven.
Három meglepi volt számomra, az Petrov hasítása, Massa poroszkálása és a Merci betlizése. Alfonsot sajnos kiszorították a rajtnál. Amennyiben eljön a helyén, lazán ott figyel a dobogó. Ő még tényező lesz.
Olcsó vigasz a Ferkának, h Massa futotta a leggyorsabb versenykört 1:28.947-el. A móka kedvéért: az én versenybestem 1:31.749
. Persze neki volt Kers-e és DRS-e, + fullra fejlesztve, míg a fejlesztés a játékban ugye futamról futamra lehetséges.
Tényleg ez a DRS cucc annyiban volt csak számotttevő, h mindenki várta h most aztán hűha és nagyon. Itt és most pont 0-át ért.
És nagy kérdőjel, vajon miért nem használt a Redbuci Kerset. Hallottuk ugyan, h más típus és h lassabban tölt vissza és h a meccs alatt vagy 3x tudnák csak használni, de h egyszer sem?! Bár ezt is csak találgatja mindenki.
Grat Vettelnek

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 09:16
- Helyzetjelentés [157649]
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]