Az egy dolog, hogy nálunk ujjlenyomatozni meg személyit kérni meg hasonlókra sosem volt szükség, hiszen alig voltunk néhány tizen minden tárgyból, és a tanárok személyesen ismertek minket. Ez már biztos uncsi, elmondtam egy párszor. Viszont ettől függetlenül nálunk katalógusos órák sem voltak soha. Még gyakorlatokon sem nézték, ki jelent meg. Szerintem egy kezemen bőven meg tudnám számolni, hogy öt év alatt hány tárgyból volt katalógus, abból is kettő két nullakredites tárgy, ahol nem volt vizsga, csak jelen kellett lenni és meghallgatni a meghívott vendégelőadókat.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Vagy nem tudom miért, de folyamatosan csökkent a csoportunk létszáma, végül a 300 elsősből 70-en léptek át a harmadik évfolyamba. Szép arány...

