, így azt hiszem, annyira nem is hülyeség arról beszélni, hogy akkor már 64 bitre is át lehetne lépni. A WinXP tulajdonképpen már hivatalosan is kimúlt, így az egyetlen kerékkötő a 32 bit mellett már nem létezik, és ha ez a 8 GB memória tényleg megvalósul, tényleg ideje lesz 64 bitre is áttérni. Több elérhető memória = nagyobb adattér = (vélhetőleg) részletgazdagabb játékok (több memória áll rendelkezésre a grafikának, a hangoknak, az AI-nak, stb.).Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Legalább 8 GB RAM kellene a PS4-be és Xbox 720-ba (Hírek)
Onnan jön, hogy PC-n elenyésző a 64 bites játékok száma. (Erről jut eszembe, 32 bites Windowsos programoknál 2 GB a maximum kisajátítható RAM, de maga az OS 4 GB-ot tud megcímezni - beleértve a VGA memóriáját is.) Nem vagyok programozó, de nem hinném, hogy akkora teher és munka lenne azt a nyomorult programkódot lefordítani 32 és 64 bitre lefordítani... Az a baj, hogy én a Wikipédián nem látom, hány bitesek ezek a procik, de ha abból indulunk ki, hogy PC-n 32 bites rendszerrel maximum 4 GB címezhető meg, míg 64 bites OS esetén már tulajdonképpen OS-től és annak alverziójától függ a dolog (pl. Win7 HP 16 GB, míg az üzleti verziók 192 G
, így azt hiszem, annyira nem is hülyeség arról beszélni, hogy akkor már 64 bitre is át lehetne lépni. A WinXP tulajdonképpen már hivatalosan is kimúlt, így az egyetlen kerékkötő a 32 bit mellett már nem létezik, és ha ez a 8 GB memória tényleg megvalósul, tényleg ideje lesz 64 bitre is áttérni. Több elérhető memória = nagyobb adattér = (vélhetőleg) részletgazdagabb játékok (több memória áll rendelkezésre a grafikának, a hangoknak, az AI-nak, stb.).
, így azt hiszem, annyira nem is hülyeség arról beszélni, hogy akkor már 64 bitre is át lehetne lépni. A WinXP tulajdonképpen már hivatalosan is kimúlt, így az egyetlen kerékkötő a 32 bit mellett már nem létezik, és ha ez a 8 GB memória tényleg megvalósul, tényleg ideje lesz 64 bitre is áttérni. Több elérhető memória = nagyobb adattér = (vélhetőleg) részletgazdagabb játékok (több memória áll rendelkezésre a grafikának, a hangoknak, az AI-nak, stb.).Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
