A kibaszás társas játék, sose feledd.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Zandagort (Dome szövetség)
Ha kell help a flották ellen szólj aztán segítek mivel támadd.
most már kezdenek a szélek felé közelíteni
Na, az éjszaka során (85%ban core bajtársamnak köszönhetően) kb 100 milla egyenértéket húztunk le zandáról, ami azt tekintve, hogy az Fs semmit nem csinált, nekünk pedig kb 600M zanda jött, nagyon szép eredmény.
Most keltem fel, az éjjel visszavonultunk, de amelyik flották elől tettük ezt, már szintén le vannak lőve, ami kb + 30Met jelent, nem a könnyű fajtából.
Corenak sikerült átállítania egy csaknem 11M egyenértékű zandaflottát is (illetve volt egy másik fogása 2 napja, az 30M!!!!!!!). A titok annyi, hogy elég sokáig kell kibírni Zanda ellen, 5 kör után már a behemót is feladja, és átáll.
Van még remény, de az FS nagyon megnehezítette a dolgokat...Zandának hagyták, hogy átmenjen a Magon, mert (mint az később kiderült) elvitték az összes flottát és nyersit, azt remélték hogy a lilák egyenesen átmennek a Magon, és majd a szélekkel kezdik. A sok szövi legyengíti Zandát, de elbukik, nekik pedig marad a könnyű munka, utolsóként lelőni a maradékot...
Na erre basztak rá keményen, ugyanis Zanda beért a 0, 0 koordira, ott a flották újra hadrendbe álltak, és elkezdtek körköresen kifelé elpusztítani a galaxist, így az FS bukta az összes planját szinte, nagyon sok flottával (a Mag mellett nem sokkal volt a gyülekezési pontjuk). Háháháháhááh

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]