Azt azért elárulhatnád, hogy egy asztali konzol (Wii U) hogyan lehet a másolata egy kézi konzolnak (Vita). Ráadásul a mozgásérzékelés, vagy az érintőképernyő sem éppen Sony találmány. Az meg, hogy az új Wii kontrollere kis túlzással önmagában annyit tud, mint a PSP Vita, nem a Nintendo szégyene, éppen ellenkezőleg. Én azt látom, hogy grafikailag nagyjából beérték a két riválist (ettől persze még mindig lépéshátrányban vannak, mivel náluk ez már az új generációs gép tudása), egyéb téren pedig megint előttük vannak. Ráadásul továbbra is alapvetően az alkalmi játékosokat kívánják megcélozni (illetve a már kiépített bázist megtartani), azzal, hogy a gép már van olyan erős, hogy a hardcore játékok is megjelenhetnek rá (pl: Battlefield 3). Azt mondjuk nem tudom, hogy a másik két konzol mellől hogyan tudják majd átcsábítani a nem alkalmi játékosokat, mivel a Wii-vel ezért éveken keresztül sokat tettek azért, hogy ne vegyék őket komolyan ilyen szempontból, de majd kiderül. Volt már nekik egy technikai szempontból erős gépük, a Gamecube, az nem volt nagy siker. Most pedig lesz egy relatíve erős gépük, ami örökli a Wii minden pozitív tulajdonságát, sőt még tovább is fejlődött.
Lacko: A bemutatók alapján a Wiimote és egyéb kiegészítők továbbra is használhatóak lesznek, tehát valószínűleg a tenisz is megoldható lesz, ahogyan eddig.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Bemutatták a Wii U-t (Hírek)
Atya eg ekkora rohadekokat mint ezek csak nekem tunk ugy hogyez a pontos masolata lessz a psp vitanal csak ez lesz a standard edition meg a masik hogy itt hol a wii? Eddig volt egy elmenye a wiinek de most csak loptak a sonytol....nem is tudok semmire se jobban fel mergesedni mint amikor jon egy ceg buszken bemutatja az uj termeket ami teljesen elter az eddigitol aztan az az uja egy lopot sz*r
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]