Endure. In enduring, grow strong.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Dragon Age
Nem tudom, hogy segít-e, illetve egyezik-e a wikis leírásokkal, de én akkor kaptam meg ezt az achievement-et, amikor az első végigjátszásom után (ember harcos) elindítottam egy új karaktert (dalish elf rogue). Még azelőtt belökte a program az achievementet, hogy egyáltalán az előtörténetet teljesítettem volna (megnéztem a karaktereim netes statisztikáinál, és abból egyértelműen kiderült a sorrend is).
Köszi, egyszerre vannak nyitva az achievementekre szakosodott oldalak, a wiki, a gamebanshee és pár anyázós fórum.
A sárkányt már négyszer kinyírtam ebben a játékmenetben, mert az összes lehetséges befejezést is ki akartam próbálni.
A másodiknál döbbentem rá, hogy valami nem stimmel a vándorlós témakörrel. Azóta viszont elkezdtem végigjárni az eddigi helyszíneket, és például a Pearlben hiába jártam többször is, a játék csak most volt hajlandó regisztrálni a helyet, úgyhogy lehet, hogy ezt máshol is előadta. Mindenesetre közben felfedeztem a Crime Wave című mellékküldetést, amit csak akkor dob ki a játék, ha van lopakodós vagy zsebmetsző képességem (korábban nem volt), és állítólag ezzel ki lehet rabolni egy nemes házát. Majd kiderül, hogy ott van-e az eb elhantolva. 

Ehhez is a DA Wiki-t tudom linkelni.
Ja, én a Trial of Crows küldetést pl. nem csináltam meg végig (megöltem Master Ignacio-t, így a felsorolt Ransom Drop Location nekem kimaradt), és úgy is sikerült az achievement.
Amúgy Fort Drakon tetején kapod majd meg az achievementet, amikor az Archdemon ellen mész.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Ki hogy boldogult az achievementekkel, azok közül is a Travelerrel, amelynek az a lényege, hogy "járj be minden eldugott koszfészket Fereldenen"? A mostani karakteremmel elhatároztam, hogy betömöm a megmaradt lyukakat, mindenkivel beszéltem, minden mellékküldetést megcsináltam (oké, a bugosakat leszámítva), minden házba bementem, a kétféleképpen végződő történeteket kétféleképp fejeztem be (így például bejutottam Fort Drakonba), de ez a nyavalyás csak nem akar összejönni.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]