Dragon Age

Kétkezes harcmodor rulz! Szinte mindenben ezt preferálom, még a Kotorban is két lézerkardot suhogtattam. Mágussal utoljára talán a Diablóban játszottam, viszont a DA2 után kíváncsi voltam a kaszt szemszögére, így indítottam egyet a DAO-ban - és nem bántam meg, nagyon élveztem a háttérbe vonulós, agyalósabb üzemmódot.

Paladin vagy rugó: alapvetően nagyon csípem a paladinokat, a messengertől kezdve majd' minden olyan fórumon, ahol lehet egyéni címet választani, a fallen paladint írom be (ja, valakinek az agyára ment, hogy öt éve Aribeth a nickneve), de játék terén, hát... A gyorsabb, ruganyosabb karaktereket szeretem, és mellesleg az se hátrány, ha magam is ki tudom nyitni a ládákat, úgyhogy marad a szimpla harcos, illetve a DAO-ban a rugó.

Szerepjáték terén meg ritka egysíkú vagyok, időnként eldöntöm, hogy akkor most gonosz leszek, de az első nincstelen árvánál dől a nagy elhatározásom. Maximum azt variálom, hogy végtelenül udvarias legyek (kivéve a gonoszdikkal, őket lehet alázni), vagy poénkodós-beszólogatós p*csa. Utóbbi szórakoztatóbb. A DA2-ben eddig egy diplomatikus rugóval játszottam, de elegem van abból, hogy a többi önfejű karakter így is, úgy is tesz Hawke fejére. Legközelebb egy nagyszájú, világra sértődött mágus leszek, akinek égig érő komplexusai vannak az apostate léttől, az arany középút pedig mehet a fenébe.

Hát igen. Nekem az első karakterem egy talpig becsületes ember nemes ifjú (harcos) volt, aki kétkezes fegyverekkel suhogtatott. Irtózatosan nagyokat tudott beütni, csak kicsit lassúcskán. A legtöbb szerepjátékban különben ilyesmi karaktert szoktam játszani elsőre (ahol lehet, ott paladint )

Azután a második karakterem egy már nem egészen talpig becsületes (inkább amolyan szarkasztikus/vidám csínytevő) ember nemes ifjú (tolvaj) lett, aki két tőrrel nyomult. Állandó Momentummal (miután megtanulta persze). Csak egy kis helyezkedésre volt szükség vele a csatákban, és úgy aprított a két tőrrel, hogy az bármelyik harcost lesápasztotta volna. Ugyan a maximális sebzése (legalábbis az alap DAO-ban) meg sem közelítette a harcos karakteremét, mégis sokkal több lényt nyírt ki, és összességében sokkal több sebzést osztott ki a két tőrrel. Egyszerűen gyilkos kemény tud lenni egy dupla tőrös rugó a DAO-ban. Csak jobban oda kell figyelni rá.

(Ezen felbuzdulva a DA2-es karakterem is rögtön egy kéttőrös rugó lett És nem is bántam meg. Egyrészt a szarkasztikus szövegek is nagyon jól mentek hozzá. Másrészt kipróbáltam utána egy harcost is futólag, de az a kanyarban sincs hozzá képest. Nem is tudom, a DA2-ben kicsit elszúrták szerintem. A harcos inkább csak tankolni, ellenfelet húzni jó, sebzésben egy rugó egyszerűen ronggyá alázza...)

Úgyhogy, bár az olyan klasszikus crpg-kben mint a BG sorozat rendszerint a lovagokat preferálom fő karakterként (Inquisitor!), de a DAO sorozatban abszolút rogue párti vagyok. Nagy móka velük

Endure. In enduring, grow strong.

A Momentumot nagyon szeretem, már Alistairre (kard+pajzs) és Nathanielre (íj) is rákényszerítettem a kétkezes harcmodort. A területre ható varázslatok automatikussá tétele valóban életveszélyes, a kedvencem az volt, amikor az árvaházas küldetésben Morrigan rendszeresen kinyírta Ser Ottót a flame blasttel, de az is roppant kellemes, amikor a mágusok az ellenséggel együtt belőlem is fagyasztott csirkét csinálnak a cone of colddal. Apropó, cone of cold. Aranyat ér. Amikor egyedül kóborolok a rühes fade-ben a mágustorony végén, általában ez ment meg attól, hogy egy gólem ráüljön a fejemre.

Részletesebben a taktikáról:
http://dragonage.wikia.com/wiki/Tactics

Persze, én nem is szoktam túlbonyolítani a taktikai beállításokat.

Rendszerint csak arra megyek rá, hogy:

1. Mikor igyanak gyógyitalt

2. Gyógyítani/buffolni képes varázsló mikor gyógyítson/segítsen ki

3. Ha szenyó ellenfél tűnne fel (elit vagy jobb, vagy esetleg varázshasználó stb.), akkor milyen válogatott szívatásokkal ajándékozzák meg automatikusan a csapat tagjai.

4. Területre ható varázslatot sohasem teszek be az automatikus taktikai elemek közé, mert egy-egy rossz helyen robbanó tűzlabda például oltári bajokat tud okozni. (Már ha nem easy-n nyomja az ember)

5. Bizonyos skilleket állandó jelleggel járatósra állítok be (pl. Indomitable-t kétkezes fegyverrel harcolónak vagy a Momentumot a két egykezes fegyverrel harcoló karakternek). Így nem csata kezdetén kell ezeket bekapcsolni (és megy el velük értékes idő).

És szoktam még egy-két finomabb dolgot állítani, de azok már nem olyan lényegesek.

Ja, és a fő tanács! Óvatosan, lassan haladni a veszélyesnek tűnő helyeken! Sokszor abból van a probléma, hogy felelőtlenül beleszalad az ember egy szörnycsapat közepébe, és háromszor annyi ellenféllel kell hirtelen megküzdenie, mint amennyivel különben, kis óvatossággal megúszhatta volna.

Endure. In enduring, grow strong.

Kattogok a témán, de azt tapasztaltam, hogy szituációban érdekes jelenségeket tudnak produkálni az előre beállított taktikák...
Mindazonáltal nem ritka az ominózus esetekben, hogy mire a karakterek magukhoz térnének, túllennének az erősítéseken, vagy a talpas ütéstávolságba kerülne, már lehet is újratölteni.
Napersze tapasztalat és rutin, most legalább örülök, hogy nem én vagyok a szupergyökér, hanem csak belefutottam a sűrűjébe. Ahhoz túl jó (általam ismertek közt szerkezetileg az eddigi legjobban megkonstruált) gamma, hogy iszonyú haragomban egyszer csak töröljem..

Jut eszembe! És tanulmányozd kicsit a karakterekre szabott taktikai beállításokat is! Kicsit körülményesnek tűnhetnek elsőre, de már néhány egyszerűbb beállítással (például mikor igyanak maguktól gyógyitalt, vagy ha valaki tud gyógyító varázslatokat használni a csapatban, akkor milyen körülmények között alkalmazza azokat stb.) is nagyon megkönnyítheted az életedet, mert nem kell minden pillanatban mindenkin ott csüngenie a tekintetednek.

Endure. In enduring, grow strong.

Köszönöm.
Furcsa, de több szinten próbáltam, és a leggördülékenyebben a hard-on haladtam. (vagy mi az ott a Nightmare alatt)
Fő bossokkal soha nem szívtam különben annyit, mint egynémely menés közben becsúszó szituációval.

Részben a szintedhez szabja a program, de csak bizonyos keretek között, mert minden ellenfélnek van egy minimum és maximum szintje, és csak ezen kereteken belül változik a dolog. (Tudtommal).

Kettő dolgot tudnék tanácsolni így nagy hirtelen:

1. Vedd le a nehézséget a mimumra, ha komoly gondjaid vannak.

2. Mágusok (The Circle), majd Arl sorrendben kezdd el megcsinálni a nagyobb küldetéseket. Utóbbi kapcsán Denerimbe is eljuthatsz. A Breciliai erdőséget és Orzammar csak ezek után látogasd meg, mert azok keményebb helyek egy alacsony szintű parti számára.

Endure. In enduring, grow strong.

Szega emberek
Egy rapid kérdés DAO-val kapcsolatban. Nemrég kezdtem el tolni, és a 77. agyvérzést kapom lassan a körzeti bossok ellen. Megyek lazán, hozzányúlok valami aktív környezeti elemhez, erre rámszabadul valami nagydarab állat a sameszaival, kb két megnyilvánulással leépíti a csapatomat, én meg még az erősítéseket sem raktam föl rendesen...
Persze bevallom én, hogy nem vagyok egy nagy rpg gémer, és a játék lehetőségeit sem ismertem ki teljesen. És a kihívások embere sem vagyok, mert jobb szeretem élvezni a játékot kisebb nagyobb nehézségeivel, mint lépésenként pengeélen sz*pni, hogy aztán elmondhassam, mekkora ász vagyok.
Szóval működik az a műsor, hogy később felerősödve visszanézek, és korrektebbek lesznek az erőviszonyok, vagy az ellenség mindig a pillanatnyi szintemhez van szabva?