28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Forma 1 2011



Írd ide hozzászólásod:

balays82
balays82 [14276]
Az érdektelenség jól látszik ezen a topikon is, bár ez inkább már általános jelenség, nem pont a hosszú szünet miatt van. Ami egyébként tényleg nagyon hosszú, bár a márciustól november végéig tartó idény esetén érthető, ahogyan a kötelező gyárbezárások is. Én ráadásául nemrég jöttem rá, hogy a belga időmérőt és a futamot sem fogom látni a hétvégi elfoglaltságom miatt, amitől nem vagyok túlságosan feldobva, de majd igyekszem felvételről - az eredmény ismerete nélkül - megnézni.

A szünet alatt én azért követtem az eseményeket, bár többnyire csak idegesítő álhíreket gyártott a sajtó, többnyire Schumacher és a Mercedes gyenge szereplésére alapozva. Ez már egy kicsit unalmas. Azt viszont eltalálták, hogy Heidfeld már nem indulhat a hétvégén, kíváncsi vagyok, tényleg perre viszi-e a dolgot, ahogyan azt kilátásba helyezte.
Azt egyébként nem mondanám, hogy teljesen képben vagyok Senna Forma 1 előtti pályafutásával kapcsolatban, de azért tudok róla néhány dolgot, meg persze azt is, hogy az Ayrton Senna még magánál is nagyobb tehetségnek nevezete őt egykor. Ez eddig nem igazán látszik, de nyilván a Renault megfelelőbb csapat a bizonyításra (feltéve, ha éppen nem ég porrá ), mint a HRT volt, bár abban az esetben, hogy Senna és Romain Grosjean tényleg felváltva fognak versenyezni, akkor nem feltétlenül. Akkor csak az derül ki belőle, hogy a Renault már nem vár semmit ettől az évtől, és PR futamokra rendezkedik be egy jó nevű és egy francia nemzetiségű pilótával, várva, hogy Kubica visszatért és megváltja majd a világot.
Attila88
Attila88 [7503]
Annál azért több, és nekem szimpatikus is. Nem tudom Te követted-e a pályafutását az F1-en kívül is, de én igen. Nem mondom, hogy az a világmegváltó tehetség, de beletartozik abban a nagyon-nagyon-nagyon szűk rétegbe, akinek van annyi tehetsége és tapasztalata, hogy bepattanjon a kocsiba.
Kíváncsi leszek hogy fog teljesíteni Petrovhoz képest.

Ez a szünet amúgy nem tett jót nekem. Szinte teljesen el is feledkeztem az idényről. Bár lehet csak azért, mert épp nagyon zsúfolt az életem, de az is előfordulhatok, hogy sokan vagyunk ezzel az el érdektelenedéssel így...

"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"

balays82
balays82 [14276]
Hivatalos: Bruno Senna átveszi Heidfeld helyét

Szegény Quick Nick, ezzel valószínűleg végleg elköszön a Forma 1-től, a befejezés pedig jellemző az egész pályafutására. Be nem váltott örök ígéret. Azt azonban nem mondanám, hogy minőségi csere történt, Bruno Senna egyelőre még mindig csak egy jól eladható név, semmi több.

Vissza

Fórumszabályzat