A kommentátorok legalábbis ezt állították. A célegyenesben kialakított DRS zónában azonban úgy láttam, hogy Button motorja is ugyanakkora végsebességnél (330 km/h) szabályozott le, mint Hamiltoné.
Nekem van egy olyan érzésem, hogy Button a nagyobb lendület mellett azért is tudta gyorsan megelőzni Schumachert az Ascari sikánban, mert előtte már kétszer is rászólt Ross Brawn, hogy figyeljen a többszöri irányváltásokra. Egyszerűen nem védekezett olyan keményen Button ellen, mint korábban Hamilton ellen.
Még egy kis adalék a Schumacher-Hamilton párharchoz:
Schumacher Trullinak és Massának köszönheti, hogy nem büntették meg
Ez azért most már kezd egy kicsit sok lenni, felháborító, amit az FIA művel. Schumachert egyszerűen teljesen más mérce alapján ítélik meg, mint a többi pilótát. "Nem akarjuk, hogy az új generációnak ez legyen az irányadó példa." Kicsoda ez a Derek Daly, hogy ő mondja meg, ki lehet az irányadó példa? Amúgy meg legyen az új generációnak a mindig feddhetetlen Hamilton az irányadó példa, igaza van. Ezzel most nem Hamiltont akarom bántani, de már megint az jön le az egészből, hogy az aljas Schumacher vissza merészelt térni a Forma 1-be, ezért most aztán majd példát statuálunk rajta minden szarságért, amit másnak simán elnézünk.
Derek Daly pedig többet inkább ne vállaljon ilyen feladatot, ha a Forma 1 technikai fejlettségnek jelenlegi szintjén nem tud egyszerre két esetet vizsgálni, csak azért mert az egyiket nem látta élőben. Ezt pedig még ki is meri mondani. Nevetséges.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Forma 1 2011
Hambi verdája le volt szabályozva. Buttoné is csak neki magasabb fordulatszámnál.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
