Aztán persze összeszedtem magam és fordítottam, de kemény. Sokkal könnyebb gólt kapni, mint korábban.
Mondjuk az a fura a 11-hez képest, hogy a szabályos védekezés az a D. Én legalábbis a D-t állítom be lövésnek, és ezáltal a szabályos szerelés is az. Na már most, én sprintnél mindig rajtatartottam a kezem a D-n, így ha utolértem a játékost, szépen el is szedte tőle a lasztit, szabályosan. Igen ám, de itt, ha megnyomom a sprintet, majd a D-t, akkor a játékos csinál egy láb mozdulatot, aminek köszönhetően már lendületet veszít, így baxhatom.
De majd kitapasztalom, nem lesz itt gond. Illetve lesz, mert nem fogok aludni.
Köszi még1szer a segítséget. Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!


3retkes kapufám volt meg egy kihagyott tizim.Így lett 3-3
